Frissítve:

Elfelejtette az esküvőjét, újra feleségül veszik

Elfelejtette az esküvőjét, újra feleségül veszik © Fotó: metro.com.uk
Az esküvő egy olyan nap, amit soha nem felejtünk el. Egy nő viszont egy autóbaleset miatt elvesztette emlékeit a házasságkötéséről.

Justice és Jeremy Stamper kapcsolata gyerekkori szerelemként indult. Tíz évesek voltak amikor először találkoztak a vasárnapi iskolában, majd középiskolás korukban elkezdtek randevúzni egymással tavaly pedig összeházasodtak Virginiában – írja a Metro.

Jeremy akkor azt mondta, a világ tetején érzik magukat, fiatalok és előttük áll az egész élet. De 19 nappal később az egész életük megváltozott. Justice a nagynénjéhez utazott autójával, ám útközben szörnyű autóbaleset érte ami majdnem az életébe került. A balesetet túlélte, de elfelejtette az esküvőjét.


Fotó: metro.com.uk Fotó: metro.com.uk ©

A férfi viszont nem akarta, hogy felesége ne emlékezzen a nagy napra, ezért újra megkérte Justice kezét az esküvőt pedig az első házassági évfordulójuk napján, augusztus 20-án tartják.


hiba beküldése



További hírek a Bulvár kategóriából
20 varázslatos esküvői fotó, amitől garantáltan tátva marad a szád
A Fearless Awards kiválasztotta a legjobb esküvői fotókat a 2017-es évből, mi pedig ezekből szemezgettünk. Ezek [...] tovább »
Áprilisban érkezik Katalin hercegnő és Vilmos herceg harmadik gyermeke
London - Áprilisra várja harmadik gyermekét Katalin cambridge-i hercegnő, Vilmos herceg felesége. tovább »
Franciaországban törvény készül az utcai szexuális zaklatás büntetésére
Párizs - Nők százezrei emeltek szót Franciaországban a közösségi oldalakon a szexualitás zaklatás és erőszak [...] tovább »
Cher is szerepel a Mamma Mia folytatásában
London - Cher is szerepel a Mamma Mia filmmusical folytatásában, az Oscar-díjas színésznő, énekesnő a Twitteren [...] tovább »
Az amerikai elnök ismételten tagadta a szexuális zaklatás vádját
Washington - Donald Trump amerikai elnök hétfőn este ismételten tagadta a szexuális zaklatás vádját, amelyet a [...] tovább »
“Már nem sokat kell várnotok, hogy színpadra állhassak” – a kórházból üzent Nagy Krisztián
Nagyhalász - A nagyhalászi férfi az élő show előtt hagyta ott az X-Faktort, akkor még senki nem tudta, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Herczeg András rekordot dönt
Debrecen - A DVSC NB I-es edzői örökrangsora szerint a Haladás elleni, szombati mérkőzésen Herczeg András 163. [...] tovább »
A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítását kérték a Román Labdarúgó Szövetségtől
Kolozsvár - A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására javasoltak megoldásokat az erdélyi [...] tovább »
Szépen javul Berki Krisztián műtött válla
Budapest - Az elvárt mértékben javul a tornász Berki Krisztián válla, amelyet szeptember 25-én operáltak meg. tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Bajnokok Ligája: a Roma ellen korrigálna a Chelsea
A Bajnokok Ligájában is bemutatkozik a Bayern régi-új mestere. tovább »
DVTK vs. PEAC – A felkészülésin nagyon győztek – most?
Miskolc - Szerdán 18.30-tól Aluinvent-DVTK – PEAC-Pécs Európa Kupa-­összecsapás a sportcsarnokban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása