Frissítve:

Eladó a “Drakula-kastély”

Eladó a "Drakula-kastély" Eladó a "Drakula-kastély" - © Fotó: Sean Gallup/Getty Images
London, 2014. május 12., hétfő (MTI) – Eladó az erdélyi “Drakula-kastély” – értesült a The Daily Telegraph.

hiba beküldése

A brit lap online kiadása szerint a Brassótól 30 kilométerre fekvő törcsvári “vámpírkastélyt”, amelyben manapság múzeum működik, nem hirdették meg nyilvánosan. “Ha valaki egy ésszerű ajánlattal áll elő, megnézzük, kiről van szó, mit is javasol és komolyan fontolóra vesszük az ötletet” – közölte Mark Meyer, az eladás ügyeinek intézésével megbízott New York-i Herzfeld and Rubin ügyvédi iroda munkatársa. A Telegraph megjegyezte, hogy Meyer egyúttal Moldova tiszteletbeli amerikai konzulja.

A híres ingatlan már számos kézen megfordult, és bár nem kimondottan jó állapotú, vitathatatlanul izgalmas hely. Egy hegy csúcsán magasodik magányosan, ahol nincsenek szomszédok, akik beleselkedjenek, sőt a kilátás is teljesen háborítatlan.

A törcsvári (Bran) kastélyt először a 13. században említette egy írásos feljegyzés. Az ezt követő évszázadokban számos átépítésen esett át, a török hódítás korában kész erőd volt.

A hírhedten kegyetlen Vlad Tepes havasalföldi vajda ezen a vidéken élt a 15. században, és a fáma szerint néhány hónapig a kastélyban raboskodott. Bram Stoker róla mintázta híres hősét, Drakula grófot, akinek halhatatlanságához a Christoper Lee főszereplésével forgatott filmek is hozzájárultak.

A kastély híres tulajdonosai között volt az 1920-as évektől Mária romániai királynő, a brit uralkodó, Viktória királynő unokája. Halála után lányára szállt az épület, aki a második világháborúban hadikórházzá alakította át. A háború után a királyi családnak távoznia kellett a falak közül, ám közel 60 évvel később, a kommunista rendszer bukása után a kastélyt renoválták, és csaknem tíz éve visszakapta az uralkodócsalád három leszármazottja.

Az örökösök nem is sikertelenül vezetik: évente 560 ezren fordulnak meg a kastélymúzeumban. A három Habsburg testvér azonban már hetvenes éveiben jár, és sem idejük, sem energiájuk nincs arra, hogy az épületet a 21. századi követelményeknek megfelelően alakítsák át.

Meyer szerint Dominic főherceg és családja sok gondot fordít a kastélyra, de a cél mégis az lenne, hogy a hely igazi turistacsalogató célponttá váljon, ahol két-három napot is eltölthetnek a látogatók. Mint hozzáfűzte, elég nagy a birtok, hogy felépülhessen rajta egy kis hotel.

“Ez nem csupán nemzeti műemlék, de egyben a legnagyobb és legjelentősebb idegenforgalmi attrakció is Romániában” – hangsúlyozta Meyer, aki nem említett konkrét eladási árat. A Telegraph azonban emlékeztetett, hogy Dominic főherceg évekkel ezelőtt 80 millió dollárért ajánlotta fel a kastélyt a román kormánynak.



További hírek a Nagyvilág kategóriából
„Könnyen felismerhetőek a tehetős emberek” – Néhány nap a felnőttek futurisztikus játszóterén
Dubaj - Olvasónknak, aki mindig is szeretett volna eljutni a Burj Khalifa tetejére, tavaly lehetősége nyílt arra, [...] tovább »
Brexit – Brit pénzügyminiszter: katasztrófa lenne a megállapodás nélküli kilépés
London, 2019. március 24., vasárnap (MT) - A brit pénzügyminiszter szerint katasztrófával érne fel, ha a brit [...] tovább »
Migrációs konferencia – Andrew Veprek: a migrációnak a jogszabályok mentén kell zajlania
Budapest - A nemzeti határok megvédése jogos érdek, a migrációnak pedig a jogszabályok mentén kell zajlania - [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Német illetékes: továbbra is túl sok menedékkérő érkezik Németországba
Berlin - Továbbra is túl sok menedékkérő érkezik Németországba, egyes civil szervezetek pedig jogállamban [...] tovább »
Helikopterrel mentették az utasokat egy bajba jutott norvég óceánjáróról
Norvégia - A motorhibás hajó szombat óta sodródott magatehetetlenül Norvégia partjainál. Most úgy néz ki, [...] tovább »
Ha működik, akkor az nem hülyeség – Őrült ötletek, amelyek neked is segíthetnek
A mindennapokat néha csak úgy lehet túlélni, ha kreatívak vagyunk, és feltaláljuk magunkat minden helyzetben. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Mindkét lokista végigjátszotta a horvátok elleni U19-es meccset
Debrecen - A magyarok 2-0-s vereséget szenvedtek a házigazdák ellen. tovább »
VRCK: A legerősebb összeállításban
Kazincbacika - Vasárnap 18 órától hazai összecsapást vív a Vegyész RC Kazincbarcika alakulata. tovább »
Férfi vízilabda ob I – Nem bírt egymással a Miskolc és az Eger
Budapest/Miskolc, 2019. március 23., szombat (MTI) - A Miskolc 6-6-os döntetlent játszott a felsőházban a vendég [...] tovább »
Vívó-vk – Rédli bronzérmes Buenos Airesben
Budapest - Rédli András remek vívással bronzérmet nyert a férfi párbajtőrözők argentínai [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Oroszország és Ukrajna is duplázott
Budapest - A hat olimpiai szám döntőjéből kettőt orosz, kettőt pedig ukrán versenyzők nyertek meg szombaton az [...] tovább »
Férfi kézilabda EHF Kupa – Újabb győzelmével negyeddöntős a Tatabánya
Nekcse - A Tatabánya csapata 29-26-ra győzött a horvát RK Nexe vendégeként a férfi kézilabda EHF Kupa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása