Frissítve:

EKB-kormányzótanácsi tag: csak korlátozott hatása lesz a kötvényvásárlási programnak

Düsseldorf/Budapest, 2015. április 2., csütörtök (MTI) – Az Európai Központi Bank kormányzótanácsának német tagja kétli, hogy az eurójegybank márciusban elindított kötvényvásárlási programja jelentősen hozzájárulna ahhoz, hogy fölgyorsuljon a gazdasági növekedés az euróövezetben.

hiba beküldése

Sabien Lautanschla:ger erről a Wirtschaftswoche című gazdasági lapnak adott interjúban beszélt.

Kifejtette: az euróövezetben nagyon alacsony volt a hosszú lejáratú kamatok szintje már a mennyiségi enyhítés elindítása előtt, ezért fennáll a veszélye annak, hogy megnő az étvágy a kockázatosabb befektetések iránt, és árbuborékok alakulnak ki egyes eszközök piacán. Szavai szerint az amerikai tapasztalat – az amerikai jegybankrendszer, a Fed hasonló programja – azt mutatja, hogy a kötvényvásárlások hatása erősebb olyan időszakban, amikor magasabbak a hozamok.

Elmondta: a másik veszély, hogy az alacsony finanszírozási költségek miatt a kormányok nincsenek rákényszerítve arra, hogy konszolidálják az államháztartást, és végrehajtsák a szükséges strukturális reformokat. “Az expanzív pénzpolitika csak lökést adhat a növekedésnek. A döntő impulzusnak a gazdaságpolitikából kell érkeznie” – mondta.

Az EKB január végén döntött arról, hogy márciustól 2016 szeptemberéig havi 60 milliárd euró értékben vásárol államkötvényeket és más értékpapírokat. Az intézkedés fő célja, hogy élénkítse a hitelkiáramlást, és ezen keresztül növelje az egészségtelenül alacsony inflációt az euróövezetben.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Az EU jóváhagyta az ausztrál és új-zélandi szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdését
Brüsszel - Jóváhagyta az Európai Unió, illetve Ausztrália és Új-Zéland közötti szabadkereskedelmi [...] tovább »
Kihalás fenyegeti a kínai óriásszalamandrát természetes élőhelyén
Kína - Kihalás fenyegeti természetes élőhelyén az "élő kövületnek" számító kínai óriásszalamandra [...] tovább »
Nőtt a hibrid-elektromos és csökkent a dízelek aránya az újonnan forgalomba helyezett autók között az EU-ban
Brüsszel - - Nőtt a hibrid és elektromos autók, csökkent a dízelek aránya az első negyedévben az Európai [...] tovább »
A román határrendészet szerint a magyar hatóságok miatt nem csökken a kamionsor a határátkelőknél
Kolozsvár - A román határrendészet keddi közleménye szerint a magyar hatóságoknak tulajdonítható, hogy a [...] tovább »
Hercegi esküvő – Nyilvánosságra hozták a hivatalos esküvői fotókat
London - Nyilvánosságra hozták hétfőn Harry sussexi herceg és amerikai felesége, Meghan hercegnő hivatalos [...] tovább »
Videó: Balhé a levegőben – 10 dolog, amit soha, de soha ne csinálj egy repülőn!
Az emberek szeretik azt gondolni, hogy a nyaralásért kifizetett rengeteg pénzért cserébe bármit megtehetnek, és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Egy siker, egy vereség: ötödik helyen a DVTK
Miskolc - A DVTK élvonalbeli asztalitenisz csapata két meccsel zárta a szezont. tovább »
Ragyogó tenisz, nagyszerű győzelem
Nyíregyháza - Fucsovics Márton spanyol salakmenőt győzött le a svájci Genfben, az ATP-250-es tenisztornán. tovább »
Rájátszást érő pozícióban a Miskolc Steelers
Miskolc – A HFL 5. fordulójában Fóton lépett pályára a Miskolc Steelers. tovább »
Premier League – Manuel Pellegrini lett a West Ham United vezetőedzője
London - Manuel Pellegrini lett az angol labdarúgó-élvonalban szereplő West Ham United vezetőedzője. tovább »
DVSC: vasárnap a kupadöntős az ellenfél
Debrecen - A DVSC labdarúgócsapata május 27-én, vasárnap 17 órától játssza az idény utolsó hazai bajnoki [...] tovább »
Puskás Akadémia vs. Mezőkövesd – Zsinórban harmadszor mezőkövesdi győzelem
Mezőkövesd - Újabb sikerével már szinte bizonyosan bennmarad az élvonalban a sárga-kékek gárdája. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása