Frissítve:

Együttműködik a lovas szövetség és a Testnevelési Egyetem

Budapest, 2015. július 21., kedd (MTI) – Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Lovas Szövetség a Testnevelési Egyetemmel.

Az intézmény keddi közleménye szerint a hétfőn aláírt, nyolc pontból álló dokumentum alapvetően a testnevelőtanár-képzésre, edzőképzésre, felnőttképzésre, sportszakmai felmérések és sporttudományos kutatások területére, a sportmenedzserképzésre, valamint a lovassport specifikus sporttudományos konferenciák és továbbképzések szervezésére terjed ki.

A szövetség és az egyetem saját képviselőiből álló munkacsoportot hozott létre, amelynek feladata az lesz, hogy augusztus 25-ig kidolgozza az együttműködés pontos részleteit, amelyeket a tervek szerint szeptembertől már a gyakorlatban is alkalmaznak majd. A megállapodásban a lovassport szinte valamennyi szakága érintett, figyelembe véve a Kincsem Nemzeti Lovasprogram vonatkozó sportszakmai iránymutatásait.

A dokumentumot Lázár Vilmos, a lovas szövetség elnöke, és Stróbl Dorottya főtitkár, valamint Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora és Genzwein Ferenc kancellár látta el kézjegyével.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Három magyar érem a kisbér-ászári korosztályos póni fogathajtó Eb-n
Budapest - Három magyar érem született a Kisbér-Ászáron vasárnap befejeződött korosztályos póni fogathajtó [...] tovább »
Újra van NB I-es asztaliteniszcsapata Debrecennek
Debrecen - A DAK-DEAC NB II-es asztaliteniszcsapata augusztus 4-én helybetöltőt játszott Budapesten az első [...] tovább »
New Haven-i tenisztorna – Babos lemaradt a főtábláról
Budapest - Babos Tímea szervezési problémák miatt lemaradt a jövő heti, New Havenben sorra kerülő [...] tovább »
Férfi ifjúsági vízilabda-vb – Bronzérmes a magyar válogatott
Szombathely - A házigazda magyar válogatott bronzérmet nyert a szombathelyi férfi ifjúsági [...] tovább »
Tour de Hongrie – Belletti diadala, Holleré az utolsó szakasz
Kazincbarcika - Manuel Belletti nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi [...] tovább »
Cikos a gyűrűs közjátékról: „a jövő heti meccs előtt sem fogom levenni, mert egyszerűen tényleg nem tudom”
Debrecen - Kezdőként lépett volna pályára a DVSC hátvédje, Erik Cikos a pénteki, MTK elleni találkozón, de [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Tiszaújvárosi triatlon bajnoki érmek és értékes helyezések Pécsről
Tiszaújváros - Négy aranyérem mellett dobogós helyezéseket érdemeltek ki a Tiszaújvárosi Triatlon Klub [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása