Frissítve:

Együttműködési lehetőségekről tárgyalt a magyar és a szerb közmédia vezetője

Szabadka, 2013. december 20., péntek (MTI) – A magyar és a szerb közszolgálati elektronikus média együttműködéséről tárgyalt Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója és Nikola Mirkov, a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) megbízott vezérigazgatója pénteken Szabadkán.

hiba beküldése

A találkozón megvitatták annak lehetőségét, hogy fejlesszék az együttműködést, különös tekintettel a műsor- és a hírcserére. Elhangzott, hogy leginkább a művészet és a kultúra területén lehet intenzívebbé tenni a két ország közszolgálati televíziójának és rádiójának kooperációját.

“Mindenkivel fontos az együttműködés, de a szomszédos országok televízióival és rádióival különösen az. Mi arra törekszünk most, hogy valamennyi szomszédos országgal kössünk ilyen megállapodást, hiszen ezáltal a mi műsoraink is tudnak gazdagodni, hiszen itt műsorcseréről, esetleges koprodukciókról beszélgettünk” – jelentette ki Szabó László Zsolt. Hozzátette: a budapesti közmédia készen áll arra, hogy belgrádi partnerének segítsen a médiára vonatkozó uniós követelményrendszer elsajátításában. Emellett a szerb kisebbségi műsorok készítésére is kiemelt figyelmet fordítanak.

Nikola Mirkov emlékeztetett arra, hogy már évek óta intenzív kapcsolatot ápol a két médium a nemzetközi szervezeteken keresztül, a pénteki találkozó után pedig ez az együttműködés tágabb teret is kaphat. Szerinte a kultúra és a művészet lehet a közös nyelv, amelynek segítségével a kapcsolat bővíthető.

Az RTS-nek van egy kifejezetten művészetekkel foglalkozó csatornája, amelyen helyet kaphatnak a magyar előadók, művészek is – mondta Nikola Mirkov. Rámutatott arra, hogy a magyar filmekről sem feledkeztek meg, azok is megjelenhetnek a közeljövőben a szerbiai köztelevízió programjaiban. A két megbízott vezérigazgató a szabadkai Pannon RTV-ben ült asztalhoz. A vajdasági médium igazgatója, Bodzsoni István a találkozót követően kijelentette: “mindkét közmédiával van aláírt együttműködési szerződésünk, bízunk abban, hogy a Pannon RTV egyfajta híd szerepét töltheti be a két nép és a két közmédia között”.

– MTI –



További hírek a Multimédia kategóriából
Stresszt, félelmet és pánikrohamot is átélhet az internetes zaklatás elszenvedője
Washington - Stresszt, félelmet, sőt pánikrohamot is átélhet a nő, akit a közösségi oldalakon zaklatnak - [...] tovább »
Ne csak a mobilod legyen okos, amikor vásárolsz!
Penészlek - Bölcs dolog tisztában lenni a vásárlásra csábító reklámok mögött megbúvó veszélyekkel. tovább »
Mall.hu: késhetnek egyes megrendelések, de nem állt le a webáruház
Budapest - Fennakadás nélkül működik a Mall.hu webáruház, de a hatósági ellenőrzés miatt a korábbi [...] tovább »
Hiánypótló tesztelői kurzus az egyetemen
Debrecen - A világon elsőként a Debreceni Egyetem Informatikai Karának Certified Tester Advanced Level Test [...] tovább »
Videó: Neked is rémálmaid lesznek ettől a fej nélküli robotkutyától
USA - A Boston Dynamics legújabb fejlesztése a Terminátor és egy cuki Pixar-karakter mesteri keveréke lett. tovább »
Engedélyezték az első, a testben nyomon követhető gyógyszert az amerikai hatóságok
Silver Spring (Maryland) - Engedélyezték az első, a testben digitálisan nyomon követhető gyógyszert az amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Berki Krisztiánnak már csak minimális fájdalmai vannak
Budapest - Szeptemberi vállműtéte után jól halad a felépülése Berki Krisztián olimpiai, világ- és [...] tovább »
Ilyen, amikor a név kötelez
Nyíregyháza - Gönczi János kapitányként debütált, a fiai pedig diadalmaskodtak a küzdősport gálán. tovább »
Ez a tenisz és Marci nagy éve volt
Nyíregyháza - Soha nem feledhető győzelmekre is emlékezett a nyíregyházi teniszező az évzáró összejövetelen. tovább »
Nem mondanak le az újabb bravúrról
Nyíregyháza - A Sunshine-NyíKSE a Hepp-kupában a Vasas Akadémia ellen mérkőzik szerda este, hazai pályán. tovább »
Curling Eb – Súlyos magyar vereség a nőknél
Budapest/St. Gallen - A magyar női válogatott súlyos, 13-1-es vereséget szenvedett Svédországtól a St. Gallen-i [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Keller a csapatkapitány, a kijutás a cél
Kecskemét - Az eddigi évek munkája alapján Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a fehérvári Keller Ákost [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása