Frissítve:

Együtt-PM: Orbán Viktor vonja vissza Seszták Miklós megbízatását!

Budapest – 2014. július 31., csütörtök (MTI) – Az Együtt-PM arra szólítja fel Seszták Miklós nemzeti fejelsztési minisztert, hogy mondjon le posztjáról. Ha ezt nem teszi meg, akkor az ellenzéki pártszövetség Orbán Viktor kormányfőtől kéri, hogy vonja vissza a miniszter megbízatását. Erről a szövetség társelnöke beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

Juhász Péter úgy fogalmazott: Seszták Miklósról az elmúlt hetekben kiderült, hogy korábban közel hétszáz olyan céget alapított, amelyek egyike sem fizetett adót, majd később valamennyit felszámolták és ezzel szinte biztos, hogy károkat okoztak a magyar államnak.

A sajtóban megjelentekre hivatkozva azt mondta, a legutóbbi hírek szerint a miniszter “hatalmával visszaélve, kapcsolatait felhasználva saját magának játszik ki uniós forrásokat”. Szavai szerint Seszták Miklós három olyan céget is alapított, amelyekben egy volt osztálytársa valamilyen vezető megbízatást töltött be.

A vállalkozások egyenként tízmillió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kaptak, miközben – Juhász Péter kijelentése alapján – valós tevékenységet nem folytattak, csak arra szolgáltak, hogy a Seszták Miklós “tulajdonában lévő irodaházban” ingatlanokat vásároljanak a támogatásból.

Ez a történet csak arról szól, hogy Seszták Miklós egy gimnáziumi osztálytársa segítségével önmaga számára játszik ki uniós forrásokat – jelentette ki Juhász Péter, aki szerint jogos a gyanú, hogy a miniszter bűncselekményeket követett el.
Más témában feltett kérdésre azt válaszolta: a baloldali pártok még mindig egyeztetnek arról, hogy hogyan induljanak az önkormányzati választásokon, ezért várhatóan a jövő hét vége felé tudnak arra válaszolni, hogy ki lesz a közös főpolgármester-jelöltjük.

Juhász Péter alkalmasnak tartja a sajtóban a DK jelöltjeként említett Balázsovits Lajos személyét.Azt mondta, arra törekednek, hogy közös jelöltet indítsanak és leváltsák Tarlós Istvánt, de ha ez nem lehetséges, akkor az Együtt-PM önálló jelöltet állít.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Több csapágy az ipari parkból
Debrecen - Átadták a Schaeffler csoport debreceni új gyártócsarnokát a Határ úti ipari parkban. A 25 milliárd [...] tovább »
Majka visszavonul?
Budapest – A Bors számolt be arról, hogy Majka egy időre visszavonul, és Amerikában telepedik le a családjával. tovább »
Illegális bevándorlás – Századvég: a magyarok többsége továbbra is elutasítja az ellenőrizetlen, tömeges bevándorlást
Budapest - A Századvég legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége továbbra is ellenzi a [...] tovább »
Újabb 68 autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya
Budapest - Újabb 68 korszerű autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya, a Volán Buszpark [...] tovább »
Kormánybiztos: rendkívül gyorsan elbírálják a Magyar falu program pályázatait
Szolnok - A Magyar falu program keretében februártól az ősz közepéig ütemezetten megjelenő pályázatokat [...] tovább »
A Dal 2019 – Both Miklós: valósághűbben a magyar könnyűzenéről
Budapest - A Dal az elmúlt években sokat mozdult abba az irányba, hogy szélesebb látképpel, ezáltal [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda-vb – Csoknyai: rengeteg ziccert kihagytunk
Koppenhága - Csoknyai István szövetségi kapitány szerint a rengeteg kihagyott ziccer miatt kellett megelégednie a [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Főtáblás a Bálint, Nagyváradi duó
Budapest - Bálint Bernadett és Nagyváradi Mercédesz kettőse második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Strlek sima győzelemre vezette a horvátokat
Budapest/München - A horvát válogatott 32-20-ra legyőzte Bahrein csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Videó: Ezt a teniszmeccset valójában a pénzfeldobó gyerek nyerte
Ausztrália - Hibátlanul használta ki azt a 15 másodpercnyi hírnevet, amit a sors adott neki. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Döntetlennel jutott a középdöntőbe a magyar válogatott
Koppenhága - A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-30-as döntetlent játszott Egyiptom csapatával a német-dán [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Sima ferencvárosi siker
Budapest - A Ferencváros 13 gólos győzelmet aratott a vendég MTK felett a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása