Frissítve:

Együtt: a kormányfőnek újra kell terveznie energiastratégiáját és külpolitikáját

Budapest, 2014. december 5., péntek (MTI) – Az Együtt arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne csupán energiastratégiáját, de teljes külpolitikáját is tervezze újra.

hiba beküldése

Hajdu Nórának, az ellenzéki párt elnökségi tagjának pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint vereséget szenvedett “a légvárépítő keleti nyitás”, ezzel Orbán Viktor egész energiapolitikai koncepciója, csakúgy, mint a nyugati értékközösségtől távololdó politikafelfogása is.

Az ellenzéki politikus azt írta: a miniszterelnök ahelyett, hogy higgadtan reagált volna egy konzervatív politikustól érkező bírálatra, “egy sértődött kamasz fiú szintjén vagdalkozik”, ezzel pedig sokat ront Magyarország amúgy is megtépázott nemzetközi tekintélyén.

Hajdu Nóra emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor Magyarországon diplomáciai mentességgel rendelkező személyek elleni jogi eljárásra buzdítja beosztottait. Az Együtt inkább azt javasolja, hogy ehelyett a rendelkezésére álló teljes állami eszközrendszert vesse be inkább annak érdekében, hogy tisztázódjanak azok a súlyos korrupciós vádak, melyek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezető tisztviselőinek Amerikából való kitiltásához vezettek.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szélsőségesnek nevezte John McCain amerikai republikánus szenátor kijelentéseit. Az amerikai beutazási tilalom kapcsán kifejtette: leegyszerűsödni látszik a helyzet, mert az amerikaiak a minap egyértelmű nyilatkozatot tettek, azt mondták, az adóhivatal elnöke korrupciós bűncselekményt követett el. A miniszterelnök egyetlen feladatot lát és vár el a jelenlegi helyzetben, mégpedig azt, hogy azonnal jogi útra kell terelni a vitát.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat
Bukarest - Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat a XI. Gyergyószárhegyi Írótáborban [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. szeptember 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Majka köszöni, hogy ő lett az Év Apája
Miskolc - Az Apa Magazin pályázatán szerezte meg a legtöbb szavazatot. tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Nem a ruha teszi az embert – vagy mégis?
Debrecen - A stílustanácsadás nem luxus, hanem egy hosszú távú befektetés, hogy külsőnkkel elégedettebbek legyünk. tovább »
Kijev szerint Budapest a Moszkvával folyó tárgyalásain próbál hasznot húzni az “útlevélbotrányból”
Kijev - A magyar fél azon kijelentése, miszerint újabb lépések lehetnek Ukrajna európai integrációjának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Detva vs. DVTK Jegesmedvék – Legalább ötvenen lesznek Gyetván
Miskolc - Ismeretes, hogy pénteken este rendbontás történt a miskolci jégcsarnokban rendezett DVTK Jegesmedvék – [...] tovább »
Cselgáncs-vb – Agbegnenou már háromszoros világbajnok
Baku - Harmadik világbajnoki címét szerezte meg 63 kilogrammban a francia Clarisse Agbegnenou az olimpiai [...] tovább »
Fölényes győzelmet aratott Pozsonyban a magyar amerikaifutball-válogatott
Budapest/Pozsony - Fölényesen, 61-0-ra nyert a magyar amerikaifutball-válogatott Szlovákia csapatának vendégeként [...] tovább »
Wieland Dominik a Mezőkövesd Zsóry FC játékosa
Mezőkövesd - A Mezőkövesd Zsóry FC együttesét működtető gazdasági társaság szerződtette a korábban a [...] tovább »
Öt meccsre eltiltva a Nyékládháza és a Varbó játékosa – Labdarúgó fegyelmi határozatok
Miskolc - Az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő büntetéseket [...] tovább »
Tenisz ob – Valkusz és Jani a bajnok
Budapest - Valkusz Máté és Jani Réka nyerték a tenisz országos bajnokság egyéni küzdelmeit. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása