Frissítve:

Egyre többen vásárolják az e-autókat

Ebben az évben duplázódhat Magyarországon az e-autó-eladás. Ebben az évben duplázódhat Magyarországon az e-autó-eladás. - © Illusztráció: Pixabay
Budapest – A gépjárműimportőrök 18 százalékos piaci növekedésre számítanak 2019-ben, előrejelzésük szerint összesen csaknem 205 ezer új járművet helyeznek majd idén forgalomba – mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke.

hiba beküldése

Az idei eladási becslés 2000 tisztán elektromos, 1000 pedig plug-in hibrid – igaz, ez még mindig elenyésző mennyiség, olvasható a greenfo oldalán.

Még több várható

A személyautók piacán is 18 százalékos növekedést prognosztizálnak, 160 ezer személygépkocsi forgalomba helyezésére számítanak az idén. Ezen belül 2000 lehet a tisztán elektromos autók száma, ami 54 százalékos növekedés az előző évhez képest, és 1000 plug-in hibrid autót adhatnak el, ami 30 százalékkal haladja meg a tavalyi értékesítést az egyesület várakozása szerint.

A cikkből kiderül, hogy az Európai Unióban átlagosan 587 gépkocsi jut ezer lakosra, Magyarországon ez a szám 394.

Öreg járgány…

Az EU-ban az autók átlagos kora 11 év, hazánkban több mint 14 év. Az adatok szerint a magyar autópark 84 százaléka 10 évesnél idősebb.

HBN


A balesetek elkerülése érdekében szánjunk több időt a reggeli indulásra
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A téli időszakban rosszabbak a látási viszonyok, később vesszük észre a forgalmi akadályt, ezért javasoljuk, hogy a balesetek megelőzése érdekében a járművezetők elindulás előtt gondosan takarítsák le autójukról a havat – szükség esetén a tetőről – kéri közleményében...
Minszk - Sportkocsit faragott egy fehérorosz férfi egy öreg és olcsó szovjet kisautóból. A Zsaporozsec egy Porsche Boxster alkatrészeivel született újjá, az eredmény pedig magáért beszél. Forrás: engishrussia.com [related-post post_id="4090502"]



További hírek a Magyarország kategóriából
Ég egy kamion az M1-esen, lezárták a főváros felé tartó sávokat
Budapest - Ég egy kamion az M1-es autópálya 25-ös kilométere közelében, Zsámbék környékén, a Budapest felé [...] tovább »
Influenza – Teljes látogatási tilalom lesz péntektől a Honvédkórház intézményeiben
Budapest - Teljes körű látogatási tilalmat vezetnek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ [...] tovább »
PM: a foglalkoztatók 70 százalékánál találtak munkaügyi jogsértést
Budapest - Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az [...] tovább »
A Nemzetközi Beruházási Bank székhelye még az idén Budapestre költözik
Budapest - A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) magyarországi székhelye várhatóan 2019 második felében nyílik [...] tovább »
Domokos László: a fejlett pénzügyi kultúra javítja az életminőséget
Budapest - A fejlett pénzügyi kultúra javítja az egyének életminőségét, növeli a létbiztonságot, ezért [...] tovább »
Lehullt a lepel: megvannak Debrecen borai
Debrecen - A tavalyinál is több vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen Város Bora [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Póta meccslabdáról kapott ki, Madarász és Majoros is kiesett
Budapest - Mind a három magyar játékos, Póta Georgina, Madarász Dóra és Majoros Bence is vereséget szenvedett az [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban verte az FTC a Vasast
Budapest - A listavezető Ferencváros hosszabbításban győzött a Vasas otthonában, míg a Fehérvár nyert a megyei [...] tovább »
Férfi kézilabda vb – Izland is a középdöntőbe jutott
Koppenhága - Izland válogatottja két góllal legyőzte Macedónia csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Mályi FC: Veretlenül lehetnek kettesek
Mályi – A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Borsod csoportját a Mályi FC gárdája vezeti. tovább »
Férfi kézilabda vb – Tunézia lesz a magyarok harmadik ellenfele a középdöntőben
Koppenhága - Tunézia válogatottja öt góllal legyőzte Ausztria csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
DVSC: Nikitscher Tamással is hosszabbított a klub
Debrecen - A fiatal középpályás 2021 decemberéig írt alá - adta hírül a dvsc.hu. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása