Frissítve:

Egyre többen váltanak lakásbiztosítót

Budapest, 2015. február 12., csütörtök (MTI) – Tavaly az új lakásbiztosítást kötők 35 százaléka a biztosítási évfordulón váltók közül került ki, míg egy évvel korábban ez az arány még csak 15 százalék volt – közölte saját adataira hivatkozva a netrisk.hu online biztosítási alkusz az MTI-vel.

hiba beküldése

Magyarországon a 4,2 millió lakás 70 százaléka biztosított. A biztosítások évfordulója mindig a kötés napja, ha az ügyfél ezt megelőzően nem mondja fel a biztosítást, akkor az a közölt új díjjal tovább él. Felmondás esetén viszont új biztosítót kell keresnie a tulajdonosnak, amely az online alkuszok által működtetett kalkulátorokkal nem nehéz.

Tavaly mintegy 400 ezer lakásbiztosítást kötöttek Magyarországon, ez megegyezik az egy évvel korábbi adattal. Az új biztosítások 15 százaléka jutott az online alkuszokra – áll az utóbbi körben piacvezető társaság közleményében.

A netrisk.hu oldalán tavaly kötött lakásbiztosítások átlagdíja 22 245 forint volt, 4,5 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az átlagdíj azonban nem függ attól, hogy a biztosítási évfordulón váltott valaki, vagy pedig a most vásárolt – új vagy pedig használt – lakására kötött biztosítást.

Viszont aki új szerződést kötött – és nem az évfordulón váltott -, az igénybe vehette a biztosítók által kínált együttkötési kedvezményeket. A legutóbbi ilyen a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampányban volt: akik együtt kötöttek autó- és lakásbiztosítást, azoknak az átlagdíja már csak 20 500 forint volt, a netrisk.hu adatai szerint.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Hétszázmillió forint a lovas turizmusra
Harsány - Rendhagyó tájékoztatón vehettek részt kedden Harsányban a sajtó képviselői. Szabó Gergely [...] tovább »
Czibere: harmadik hónapja osztanak élelmiszercsomagot három megyében a rászorulóknak
Püspökladány - Harmadik hónapja osztanak élelmiszercsomagot a rászorulóknak Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar [...] tovább »
“A bankok számoltak ide, számoltak oda, de a kölcsön nem akar elfogyni sehogy sem”
Nyíregyháza - A természet törvényei felborulni látszanak, szélsőségek uralkodnak. Sajnos így van ez a [...] tovább »
Iskolakezdés: Hogyan? Miből?
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Minden második család csak nehezen, öt százalékuk pedig csak hitelből [...] tovább »
MNB: a devizahitelesek ezer milliárd forintot nyertek a forintosításon
Budapest - A devizahitelesek terhei ezer milliárd forinttal csökkentek a forintosítás által - mondta Palotai [...] tovább »
A magyar tojással semmiképp sem foghatunk mellé
Nyíregyháza - A hónap végéig fokozottan ellenőrzik a hazánkba érkező tojásokat és tojástermékeket. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Három megyei első osztályú csapat búcsúzott
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Magyar Kupa második selejtező fordulót rendezték, amikor már a tizenhat [...] tovább »
DVTK: Zöld után már pirosban a lányok
Miskolc - Ha úgy adódik, már első éve után feljutna az NB I-be a DVTK. tovább »
Magyar labdarúgó-válogatott – Storck 13 légióst hívott a keretébe
Budapest - Bernd Storck szövetségi kapitány szerdán megnevezte azt a 13 idegenlégióst, akikre számít a magyar [...] tovább »
Gesztely Football Club: Repülőrajtot vett az újonc a megye I-ben
Gesztely, Miskolc - Idegenbeli győzelemmel kezdte az idényt a Gesztely Football Club megyei I. osztályú [...] tovább »
Küldjön hírt! – Rekordszámú nevező az Őrült Futáson
Debrecen - Eddig mintegy nyolcszázan neveztek a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Auchan Őrült Futásra, [...] tovább »
DVSC: Holman Dávid a Slované, újra téma a tulajdonosváltás
Debrecen - Holman tudása alapján vezéregyénisége lehetett volna a Lokinak, de végül nem tudott azzá válni. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása