Frissítve:

Egyre többen szeretnék a sorkötelezettség visszaállítását Lengyelországban

Varsó, 2014. szeptember 16., kedd (MTI) – Egyre több lengyel támogatná a sorkatonai szolgálat visszaállítását – derül ki a Lengyel Statisztikai Hivatal (CBOS) kedden közzétett adataiból, a nemzetvédelmi minisztérium azonban nem tervezi a sorkötelezettség újbóli bevezetését.

A lengyelek 47 százaléka tartja elegendőnek a csak hivatásos katonákból álló hadsereget. Így 7 százalékkal csökkent a sorkatonai szolgálatot ellenzők száma 2008-hoz képest, amikor megszüntették a katonai szolgálat kötelező jellegét.

Ugyanakkor megnőtt a sorkatonai szolgálat határozott támogatóinak a száma. A megkérdezettek 34 százaléka (2008-ban még csak 26 százalék tartozott ehhez a csoporthoz) úgy vélekedik, hogy a hadsereg nagyrészt hivatásos katonákból álljon, de legyenek sorkatonák is. További 11 százalék alapvetően sorkatonaságra épülő hadsereget szeretne, ez két százalékos növekedést jelent a korábbi kimutatás szerint.

Az augusztus második felében végzett felmérés eredményét a Gazeta Wyborcza című napilap a kelet-ukrajnai harcok súlyosbodásával hozta kapcsolatba. A napilap Jacek Sontát, a nemzetvédelmi minisztérium szóvívőjét is megszólaltatta, aki szerint a katonai kiképzettség minősége szempontjából azonban nem kívánatos a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása. A lengyel hadsereg jelenleg mintegy 100 ezer katonából, valamint 20 ezernyi önkéntes tartalékosból áll.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Orosz média: gyújtogatás okozhatta a tűzvészt Rosztov-na-Donuban
Moszkva - Gyújtogatás okozta azt a tűzvészt Rosztov-na-Donuban, amelyben egy ember életét vesztette, és több [...] tovább »
Enyedi Ildikó és Mundruczó Kornél filmje az Európai Filmdíjak válogatáslistáján
Budapest - Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről, valamint Mundruczó Kornél Jupiter holdja című [...] tovább »
A dinoszauruszokat kipusztító aszteroida 2 évre sötétségbe borította a Földet
Washington - Majdnem két évre sötétségbe borította a Földet az a hatalmas mennyiségű korom, amely a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. augusztus 22.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Finnországi késelés – Előzetes letartóztatásba helyezték a fő gyanúsítottat, aki beismerte tettét
Helsinki - A turkui bíróság kedden elrendelte Abderrahmán Meskának, a finnországi pénteki késelés fő [...] tovább »
Egy nap alatt híresség lett a Buckingham-palota tövében legelő birkákból
London - Egyetlen nap leforgása alatt kedvenccé vált a Buckingham-palota tövébe, a londoni Green Parkba telepített [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rendhagyó ob-t rendeznek a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak
Budapest - Különleges országos bajnokság veszi kezdetét szerdán a rövidpályás gyorskorcsolyázók számára, a [...] tovább »
Hanga Ádám három évre szerződött a Barcelonához
Budapest - Három évre a Barcelonához szerződött a spanyol élvonalban játszó Hanga Ádám a Baskonia Vitoria [...] tovább »
Birkózó-vb – Nem maradt magyar versenyben
Párizs - Mind a négy magyar kiesett a párizsi birkózó-világbajnokság keddi versenynapján, így a [...] tovább »
Universiade – Aranyérmes a kardozó Márton Anna
Budapest/Tajpej - Aranyérmet nyert női kardban kedden Márton Anna a tajvani Universiadén. tovább »
Brazil és olasz szakember trükkjeit leshették el az edzők Debrecenben
Debrecen - Nem csak a foci technikai részére oktatják az utánpótlás játékosokat a trénerek. tovább »
Kamion Eb – Versenykamionok és luxus sportautók Budapest belvárosában
Budapest - Versenykamionok és luxus sportautók vonulnak fel csütörtökön Budapest belvárosában a kamion [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása