Frissítve:

Egyre több magyar zöldséget és gyümölcsöt exportál a Lidl

Budapest, 2014. augusztus 21., csütörtök (MTI) – Mintegy 3,5 milliárd forint értékű friss zöldséget és gyümölcsöt exportált a Lidl Magyarország az idén az első fél évben, ami 75 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest – derül ki a vállalat export adataiból.

hiba beküldése

A cég az MTI-vel csütörtökön közölte, az első fél évben összesen 22,5 ezer tonna friss zöldség és gyümölcsöt vitt ki elsősorban a német, a román és a szlovák piacra, amelyeken a legkeresettebb árucikk a TV paprika, a görögdinnye, a sárgabarack és a friss gomba.

A vizsgált időszakban kiemelkedő termék volt a magyar görögdinnye, amelyből a tavalyi 8000 tonnához képest 38 százalékkal többet, 11 000 tonnát exportált a vállalat – áll a közleményben.

A társaság az idei megrendelések alapján arra számít, hogy az exportált gyorsfagyasztott magyar zöldség mennyisége 4200 tonnáról, 6000 tonnára emelkedik majd. Így négy magyar beszállító 23 féle terméke, nyolc európai országba jut el, mintegy 2 milliárd forint értékben.

Az export adatokból kiderül továbbá, hogy a legnagyobb felvevő piac Románia, Csehország és Horvátország, de idén először Ausztriába is szállít a cég gyorsfagyasztott termékeket. Emellett Magyarországon éves szinten 5300 tonna, több mint 1,7 milliárd forintnyi mélyhűtött zöldséget értékesít a vállalat.

A Lidl 2004-ben jelent meg piaci szereplőként Magyarországon, amikor első logisztikai központját és 12 üzletét megnyitotta. Mára már országszerte 159 áruháza, 3 logisztikai központja és több mint 3500 dolgozója van.
A Lidl Magyarország tavaly márciusban indította el magyar beszállítói programját azért, hogy még több magyar terméket kínáljon a vásárlóknak, és még több hazai beszállítóval működjön együtt.

A vállalat nettó árbevétele 2012-ben 200,905 milliárd forint volt, ami tavaly 227,787 milliárd forintra nőtt. A két évvel korábbi 7,746 milliárd forintos veszteségéhez képest 2013-ban 2,219 milliárd forint adózott eredménnyel zárt a vállalat.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Gazdaság kategóriából
KSH: 12,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek tavaly
Budapest - Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 327 700 forint volt, 13,5 százalékkal több mint egy évvel [...] tovább »
Fejlett technológiákat kell beszerezni
Debrecen - A 2018-as év tervei­ről, az ágazatra váró kihívásokról érdeklődve vendégeink megerősítették: [...] tovább »
Az EU 1,3 milliárd eurót biztosít a Romániát Magyarországgal összekötő vasútvonal korszerűsítésére
Brüsszel - Mintegy 1,3 milliárd eurót (405 milliárd forintot) biztosít az Európai Unió a kohéziós forrásokból [...] tovább »
Csökken az üzemanyagok ára
Budapest - Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát [...] tovább »
Elfogyott a csirkehús a brit KFC-éttermekből
London - Több száz nagy-britanniai éttermét volt kénytelen hétfőn bezárni a KFC étteremlánc, miután [...] tovább »
A hazai feldolgozóipar még nehezen veszi fel a versenyt
Debrecen - Az uniós csatlakozás erős piaci versenyt eredményezett. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Phjongcshang 2018 – Ismét olimpiai bajnok a Virtue, Moir jégtánckettős
Kangnung - A Tessa Virtue, Scott Moir kanadai kettős nyerte a jégtáncosok versenyét a phjongcshangi téli olimpián. tovább »
Phjongcshang 2018 – Svájcé az ötödik hely a női jégkorongtornán
Budapest/Kangnung - A svájci válogatott Evelina Raselli góljával 1-0-ra legyőzte a japán csapatot a phjongcshangi [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Kanadába került a síakrobaták női félcső aranyérme
Phjongcshang - A kanadai Cassie Sharpe nyerte a síakrobatika női félcső döntőjét a phjongcshangi téli olimpián [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Negyedik a női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó
Kangnung - A negyedik helyen végzett a magyar női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó a phjongcshangi téli olimpián. tovább »
Phjongcshang 2018 – Javított a listavezető svéd férfi curlingcsapat
Budapest/Kangnung - Nyolcadik mérkőzésén hetedszer győzött a svéd válogatott a phjongcshangi téli olimpia [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Továbbjutott a szervarekorder Lisicki
Budapest - A 2013-ban wimbledoni döntős Sabine Lisicki nyolcaddöntőbe jutott a budapesti, 226 750 dollár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása