Frissítve:

Egyre gyorsabban csökken a kínai munkaerő-állomány

Sanghaj, 2015. január 23., péntek (MTI) – Tovább csökkent a kínai munkaerő-állomány 2014-ben, a trend a jövőben folytatódik és gyorsul, csökkentve ezzel a kelet-ázsiai ország versenyképességét.

hiba beküldése

A kínai statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint tavaly 915,8 millió 16 és 59 év közötti lakos dolgozott az országban, 3,7 millióval kevesebb, mint 2013 végén. A 2012 óta mutatkozó trend hátterében demográfiai változások húzódnak, a kínai társadalom – az európaihoz hasonlóan – öregszik, a folyamatot az 1979-ben bevezetett, eredeti formájában családonként szigorúan egy gyermek vállalását engedélyező családpolitika gyorsítja.

A munkaerő-állomány zsugorodása a jövőben gyorsulni fog, ahogyan ez máris megmutatkozik: 2012-2013-ban a dolgozók száma még a tavalyinál kisebb arányban, 2,4 millióval csökkent.

A Deutsche Bank egy korábbi elemzése szerint 2030-ban már csak 781,8 millióan, 2040-ben 743 millióan, az évszázad közepén pedig 650,9 millióan dolgoznak majd az országban.

Az munkaképes korúak táborának csökkenésével párhuzamosan az idősek száma tavaly több mint 10 millióval nőtt, s immár 212,4 millió lakos 60 éves vagy afeletti, amely a teljes lakosság 15,5 százaléka. A trend segít a munkanélküliség növekedésének elkerülésében, ugyanakkor hosszú távon komoly gondokat okozhat – figyelmeztetnek a kínai sajtóban a szakértők.

Egyes iparágakban már most is munkaerő-hiány mutatkozik, ennek növekedése és a kínálat szűkülése miatt az emelkedő bérek ronthatják az ország versenyképességét.
A kínai kormány az egykepolitika jelentős lazításával próbálja lassítani a trendet, második gyermeket ugyanakkor a vártnál is kevesebb pár tervez, tavaly a kedvezményezett 11 millióból mindössze egymillió pár jelezte szándékát – derül ki a statisztikákból.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
“Kapzsisági illetéket” vet ki a román kormány a bankokra
Bukarest - A bukaresti kormány úgynevezett kapzsisági illetéket akar kivetni jövő évtől a romániai bankokra - [...] tovább »
MEKH: csaknem 100 településen elérhető a távhő
Budapest - A távhővel ellátott települések száma megközelítette a százat tavaly Magyarországon, a [...] tovább »
Az ÁSZ száz dolgozójának ajánlotta fel a távozást közös megegyezéssel
Budapest - Az Állami Számvevőszék több ütemben mintegy száz munkavállalójának ajánlotta fel a távozást az [...] tovább »
Újabb forrás a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer finanszírozására
Budapest - A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer finanszírozására 5 milliárd forintot [...] tovább »
A kormány 140 millió forintot szán a nemzeti oltóanyaggyár megvalósításának előkészítésére
Budapest - A kormány 140 millió forintot fordít a nemzeti oltóanyaggyár megvalósításának előkészítéséhez [...] tovább »
A kormány 10 milliárd forintot szán az autóbuszos személyszállítás finanszírozására
Budapest - A kormány megbízta a pénzügyminisztert, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszter [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt nyerte a curling-bajnokságot vegyespárosban
Budapest - Vegyespárosban a Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó nyerte meg a magyar curling-bajnokságot. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Kilencgólos mérkőzést nyert meg a Fehérvár
Budapest/Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 5-4-re győzött kedden a vendég Klagenfurt ellen az osztrák [...] tovább »
Cseh László a BVSC-Zuglóhoz igazol
Budapest - Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, valamint edzője, Plagányi Zsolt januárban a [...] tovább »
Kék Cápák – Fáradtan is elegendőt tettek a győzelemért
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok sűrű hetet zártak le győzelemmel. tovább »
MLSZ – Zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntették az Újpestet
Budapest - Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó [...] tovább »
Baktalórántháza – Sokat voltak vendégségben
Baktalórántháza - Egyéni hibákból hátrányba kerültek döntő helyzetekben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása