Frissítve:

Egyiptomi forradalmi csoportok megmozdulásokat jelentettek be Mubarak ítéletével egy időben

Kairó, 2014. szeptember 26., péntek (MTI) – Egyiptomban számos mozgalom bejelentette, hogy tömegesen az utcára vonul szombaton, amikor kihirdetik, hogy milyen büntetésre ítélik Huszni Mubarak egykori elnököt. Egyes mozgalmak a kivégzését követelik – derül ki a világhálón terjesztett felhívásokból.

hiba beküldése

A három évtizedes Mubarak-érának véget vető, 2011 januárjában kirobbant forradalom során, illetve azóta alakult különböző mozgalmak nagy része attól tart, hogy túl enyhe ítélet születik, vagy esetleg még szabadlábra is helyezik a megbuktatott elnököt.

Mubarak mellett Habíb el-Adli volt belügyminiszter és az exelnök hat volt tanácsadója ügyében születik döntés. Egyebek mellett több száz békés demonstráló meggyilkolásában való bűnrészességgel vádolják őket. A 86 éves volt államfő és két fia, továbbá Huszein Szálem szökésben lévő üzletember ellen ezen kívül egy korrupciós ügyben is döntés várható. A vádpontok között szerepel közpénzek pazarlása, és az, hogy Egyiptom számára kedvezőtlen gázügyleteket kötöttek Izraellel, amelyek keretében a világpiacinál jóval alacsonyabb áron nagy mennyiségű földgázt szállítottak a zsidó államnak.

Első fokon Mubarakot és Adlit huszonöt év szabadságvesztésre ítélték, de 2013 februárjában a kairói semmítőszék a per újratárgyalását rendelte el. Míg a szombati ülés kimenetele teljesen nyitott, megfigyelők szerint nem valószínű, hogy az idős exelnököt halálra ítélik.

Ennek ellenére a forradalom által kivívott értékek feledésbe merülésétől tartó számos forradalmi csoport bejelentette, hogy tüntetéseket rendez annak érdekében, hogy Mubarakra a lehető legsúlyosabb ítéletet mondják ki. A Mohamed Murszi iszlamista elnök tavaly nyári elmozdítását ellenző, Fiatalok az Államcsíny Ellen nevű mozgalom szóvivője például úgy nyilatkozott, hogy a forradalom szellemét és a “vértanúk jogait” szem előtt tartva az egyetlen igazságos döntés csakis a halálos ítélet lehet.

Sokan azok közül, akik a véres összecsapások alatt a halálos veszéllyel dacolva és az ellenük mozgósított rendőrök erőszakos fellépésének ellenállva 2011-ben kiharcolták a rendszer bukását, mára feladták akkori reményeiket, amelyek szerint az arab világ legnagyobb államában valódi demokrácia alakulhat ki. A jelenlegi vezetőket az ellenzék nagy része azzal vádolja, hogy a politikai stabilitás megteremtése érdekében hozott megszorító intézkedéseikkel a Mubarak-rezsim legsötétebb korszakai felé irányítják az országot, megsemmisítve ezzel a forradalom vívmányait.

A Murszi megbuktatásához vezető tavaly júniusi tömegtüntetések egyik fő motorja, a Tamarrud (lázadás) nevű csoport ezzel szemben közölte, hogy az egyiptomi igazságszolgáltatást tiszteletben tartják, és nem vesznek részt a szombati megmozdulásokban. A Tamarrud a legutóbbi hatalomváltást levezénylő hadsereg akkori főparancsnoka, Abdel Fattáh esz-Szíszi jelenlegi elnök hű támogatójává vált, ami miatt számos tagja hátat fordított a csoportnak.

Mubarak régi hívei is a tárgyalás helyszínéül szolgáló kairói rendőr akadémia épülete elé vonulnak, ők azonban a volt elnök azonnali szabadlábra helyezéséért fognak tüntetni.

– Máté Bence, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Brexit – Elemző: ha Theresa May megbukik, valószínűleg nem lesz megállapodás a kilépésről
Budapest - Ha "megfúrják" Theresa May miniszterelnök Brexit-megállapodását, vagy esetleg a személyét, akkor [...] tovább »
Megkéseltek egy rendőrt Brüsszelben, egyes források szerint terrortámadás történt
Brüsszel - Megkéseltek egy rendőrt kedd reggel Brüsszel központjában, egyes források szerint iszlamista [...] tovább »
Kisiklott egy személyvonat Barcelona közelében, vannak áldozatok
Madrid/Barcelona - Kisiklott egy személyvonat kedden Barcelona közelében, a rendőrség közlése szerint a [...] tovább »
Bud Spencer életéről szóló portréfilmet vetít az M5 kulturális csatorna
Budapest - Piedone nyomában címmel mutatja be pénteken a Bud Spencer filmszínész életéről szóló [...] tovább »
Egy amerikai szövetségi bíró átmeneti időre felfüggesztette Donald Trump illegális migrációt fékező rendeletét
Washington - Egy amerikai szövetségi bíró átmeneti időre felfüggesztette Donald Trump elnök rendeletét, [...] tovább »
Videó: Nekik bejött a Youtube – Gyerekek, akik már milliókat keresnek!
Akad köztük olyan is, aki már rég otthagyta az iskolát, csakhogy minden idejét a videókészítésnek tudja [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Dobogón áll az ózdi fiú serdülő kézilabdacsapat
Ózd - Jól megy a II. osztály keleti csoportjában az ÓAM-Ózdi KC fiú serdülő kézilabdacsapatának. Ivády Csaba [...] tovább »
Battai Sugi és Bíró Dávid a hétvége legjobbjai
Debrecen - Európa különböző pontjain léptek pástra az Interfencing DSC sportolói. Bíró Dávid junior [...] tovább »
Nemzet Sportolója – Varga János hivatalosan is a tagok közé került
Budapest - Hivatalossá vált, hogy Varga János olimpiai bajnok birkózó a Nemzet Sportolója lett. tovább »
Labdarúgó NB I – Stadionavató Székesfehérváron
Budapest - Három év után hazatér a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő MOL Vidi FC, amelynek megújult [...] tovább »
Jó szezon volt, de tud még jobbat
Nyíregyháza - Szikszai Róbert elégedett a mögötte hagyott idénnyel. tovább »
Sényő – Szeretnék már ősszel jól kezdeni a tavaszi idényt
Sényő - A Sényő-Carnifex szombaton bosszantó körülmények között kapott ki Jászberényben: az első [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása