Frissítve:

Egyetlen állítólagos Hitler-festmény sem kelt el egy német aukción

Egyetlen állítólagos Hitler-festmény sem kelt el egy német aukción © Fotó: AFP
Nürnberg – Hitlernek tulajdonított öt festmény árverését hirdették meg Nürnbergben, ám egy sem talált gazdára – írta a BBC hírportálja.

hiba beküldése

A Weidler aukciósház a legdrágább festményért 45 ezer eurót (14,4 millió forintot) várt.

Az árverésre a hamisítás vádja vetett árnyékot, Ulrich Maly, Nürnberg polgármestere szerint az esemény „rossz ízlésre” vall.

A képek mellett licitálni lehetett egy horogkereszt-motívumos fonott székre, egy hadihajót ábrázoló meisseni porcelánvázára és egy abroszra is. A náci szimbólumok nyilvános használta – történelmi, oktatási vagy más speciális helyzetek kivételével – a német törvényekbe ütközik, az aukciósház ezt úgy kerülte meg, hogy az árverési katalógusban elhomályosította a tiltott jelképeket.

A héten a Weidler aukciósháznál tartott razzia során a hatóságok 63 olyan akvarellt, rajzot és festményt foglaltak le, amelyen az A. H. vagy az A. Hitler szignó szerepel. A művek közül 26-ot szántak a szombati árverésre, végül ötre lehetett licitálni.

A lefoglalt állítólagos Hitler-alkotások közül 26 szerepelt az árverési katalógusban, köztük bécsi és nürnbergi látképek, női portrék, csendéletek, az aukciósház szerint ezek 23 különböző tulajdonostól származnak.

Ugyanez az aukciósház 2009-ben több, Adolf Hitlernek tulajdonított festményt árverezett el, köztük egy pár akvarellt 32 ezer euróért. 2015-ben összesen 400 ezer euró értékben adtak el németországi árveréseken további állítólagos műveket a náci diktátortól.

Szakértők középszerűnek tartják Adolf Hitler műalkotásait,amelyekkel a rangos kereskedőházak nem is foglalkoznak.

Stephan Klingen szerint Hitler műveinek nincs sajátos stílusa, azok semmiben sem különböznek más piktúrák százezreitől, ezért nehéz az azonosításuk. Az aláírás grafológiai vizsgálata sem elégséges
bizonyíték az eredetre, a szakértők feltételezésekre kénytelenek hagyatkozni.

Január 24-én Berlinben vittek el a rendőrök egy árverésről három állítólagos Hitler-festményt, ugyancsak hamisítás gyanúja miatt.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kitört a vulkán Stromboli szigetén, a turistákat evakuálják
Egy ember meghalt, egy másik megsérült az olaszországi Stromboli vulkán kitörésében - közölték az olasz [...] tovább »
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Fejbe lőttek Németországban egy magas beosztású tartományi államigazgatási tisztségviselőt
Közvetlen közelről leadott fejlövés végzett egy magas beosztású tartományi államigazgatási [...] tovább »
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása