Frissítve:

Egy román civil szervezet szerint a román média tévesen fordította Antal Árpád nyilatkozatát

Bukarest, 2014. december 18., csütörtök (MTI) – Az ActiveWatch nevű román civil szervezet csütörtökön felhívta a figyelmet arra, hogy Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tanácskozásán elhangzott beszédét tévesen adta vissza a román média.

hiba beküldése

A szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség előző nap közölte, hogy hivatalból vizsgálatot indított ismeretlen személy ellen terrorista fenyegetés gyanújával az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati ülésén elhangzott beszédek miatt. A vádhatóság nem pontosította, kinek a nyilatkozatáról van szó, de a román média tudni véli, hogy Antal Árpád beszéde miatt indult eljárás.

Az RMDSZ a szombati tanácskozáson hozta meg végleges döntését arról, hogy kilép a román kormányból, és ellenzékbe vonul.

A civil szervezet közleménye idézi azt, ahogyan az Agerpres hírügynökség adta vissza Antal szavait. Eszerint Antal a beszéde végén az RMDSZ-nek a kormányból való kilépése ellen érvelő Frunda Györgyhöz intézte szavait. Azt mondta neki, kérje meg Victor Ponta miniszterelnököt – akinek Frunda a tiszteletbeli tanácsadója -, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hogy hagyja békén a magyarokat. “Amit a prefektusok tesznek, az őt is minősíti. (…) Ha nem, akkor Székelyföldön megismétlődhet az, ami Marosvásárhelyen történt 1990 márciusában” – olvasható a közleményben.

A civil szervezet szerint a polgármester valójában azt mondta: “Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat, utasítsa helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is. És ha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor minimális tiszteletet nyújtsanak irányunkban.”

Marosvásárhelyen 1990 márciusában románok és magyarok közötti véres etnikai konfliktus robbant ki. Antal Árpádnak és több székelyföldi magyar önkormányzati vezetőnek évek óta vitájuk van a székelyföldi megyék többnyire román prefektusaival a magyar és a székely nemzeti jelképek használata ügyében. Ez a vita november közepétől újult ki, a polgármester ezzel kapcsolatban utalt beszédében Kovászna megye kormánymegbízottjára.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Nem, ilyen nincs! 3 órát küzdött az ajtóval a részeg, aztán nagy felfedezést tett…
Oroszország - Hol máshol is készülhetett volna ez a videó, mint Oroszországban? Tippelni sem merünk, mennyi [...] tovább »
Ukrán válság – Kiújultak a harcok a Donyec-medencében, súlyos katonai veszteségek mindkét oldalon
Kijev - Újult erővel lángoltak fel a harcok a Donyeck-medencében, az elmúlt napban összesen öt ukrán katona [...] tovább »
Magyar győztese lett Európa legnagyobb energetikai startup versenyének
Budapest - Idén a magyar HeatVentors nyerte meg az innovatív energetikai fejlesztésekkel foglalkozó startupok [...] tovább »
Ukrán oktatási törvény – Iohannis: Kijev ígéretet tett arra, hogy betartja a Velencei Bizottság ajánlásait
Brüsszel - Petro Porosenko ukrán elnök ígéretet tett arra, hogy Kijev teljes körűen be fogja tartani a Velencei [...] tovább »
Harry herceg eljegyzésének bejelentésére vár a brit bulvársajtó és a fogadóipar
London - Harry herceg és barátnője, Meghan Markle eljegyzésének "pillanatokon belüli" bejelentését jósolja a [...] tovább »
EU-keleti partnerség – Tajani: világos politikai elképzelésre van szükség a keleti partnerségi együttműködés jövőjéről
Brüsszel - Itt az ideje, hogy az európai uniós tagországok és keleti-európai partnerországaik a demokratikus [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kozák Luca és Senánszky Petra lettek az év egyetemi sportolói
Debrecen - Az Év Egyetemi Sportolója lett a Debreceni Egyetem két hallgatója, Kozák Luca és Senánszky Petra, [...] tovább »
MLSZ – Berzi: a fejlődés látható és mérhető
Budapest - Berzi Sándor szerint a magyar futballban a fejlődés látható és mérhető, de természetesen a [...] tovább »
DVTK vs. Újpest – Forma, ötletesség és még jókedv is kell
Miskolc - Szombaton 15.30-tól DVTK – Újpest FC NB I-es összecsapást rendeznek Debrecenben. tovább »
DVSC: csak fegyelmezetten!
Debrecen - A stabil védekezés és a gyors támadások vezethetnek sikerre a Vasas ellen. tovább »
Megnyernék az újoncok csatáját a balmazújvárosiak
Balmazújváros - Jagodics Bence szerint a Haladás legyőzése miatt jó hangulatban várják a következő erőpróbát. tovább »
Lassan már Tokióra állíthatják a célt
Nyíregyháza - Az év legjobbjának választott Péni István és Major Veronika is a lőállásban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása