Frissítve:

Egy mórahalmi gazda meggyilkolása miatt ítéltek el Szegeden három erdélyi férfit

Szeged, 2014. november 27., csütörtök (MTI) – Egy mórahalmi gazda 2012-es meggyilkolása miatt ítélt el három erdélyi férfit első fokon csütörtökön a Szegedi Törvényszék.

hiba beküldése

Az elsőrendű vádlott D. Györgyöt társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölésben, a másodrendű vádlott Zs. Viktort pedig társtettesként, nyereségvágyból és különös visszaesőként elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a törvényszék. D. György 14 év 6 hónap fegyházbüntetést kapott, Zs. Viktort tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a törvényszék. A bűncselekményhez tippet adó G. Samut pedig felbujtóként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, és ezért öt év börtönbüntetéssel sújtotta.

A törvényszék a vádlottakat tíz évre, véglegesen, illetve öt évre kitiltotta Magyarország területéről.

Az ítélet szerint az analfabéta D. György és a korábban Romániában nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés miatt 19 évre ítélt társa, Zs. Viktor a Maros megyei Ákosfalváról származnak, de hosszabb-rövidebb ideje már Mórahalmon éltek, ahol mezőgazdasági munkából tartották fenn magukat.

D. György az áldozattal szomszédos tanyán dolgozott, és néha át is ment a későbbi áldozathoz. A bűncselekmény napján vásárt tartottak a homokháti kisvárosban, a vádlottak pedig napközben italoztak. A gyilkossággal vádolt két férfi az eljárás során azt állította, szintén Mórahalmon élő ákosfalvi ismerősük, a harmadrendű vádlott G. Samu beszélte rá őket, rabolják ki az átlagosnál módosabbnak gondolt gazdát.

A két elkövető késő éjszaka a tanyához ment, kihívták az áldozatot, lesből egy feszítővassal fejbe csapták, majd együtt bántalmazták a férfit, olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette. A halálos ütést – a szakértő véleménye szerint – Zs. Viktor mérte az áldozat fejére. Ezt követően az elkövetők átkutatták az épületet és több mint 200 ezer forint készpénzt, valamint különböző értéktárgyakat vittek el.

Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így a döntés nem jogerős.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Előzetes letartóztatásban a Miskolcon halálos balesetet okozó cserbenhagyó gázoló
Miskolc - A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a fiatal férfinak, [...] tovább »
Kerékpárost gázoltak halálra Kállósemjénben
Kállósemjén - Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Kállósemjénben, a Kossuth úton 2017. [...] tovább »
Szobában termesztette a vadkendert Kazincbarcikán
Kazincbarcika - A rendőrök kazincbarcikai otthonából állították elő azt a fiatalembert, aki lakásának egyik [...] tovább »
Simicskó: a magyar emberek biztonságban készülhetnek az ünnepekre
Hercegszántó - A magyar emberek biztonságban készülhetnek az ünnepekre, mivel Magyarország ma a világ egyik [...] tovább »
Milton Friedman nevét veszi fel a Zsigmond Király Egyetem
Budapest - Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász nevét veszi fel a Zsigmond Király Egyetem. tovább »
Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása
Budapest - A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A miskolci dzsúdós Gercsák Szabina Szentpétervárott tartja a zárórát
Miskolc - Oroszországban fejezi be az idei esztendőt a Miskolci Judo Club kiválósága. tovább »
Minden aranyat elhoztak a debreceni tornászlányok
Debrecen - Szenzációs sikereket értek el a Kossuth Gyakorló és a Refi tornászai hétvégén a Budapesten [...] tovább »
DVTK: A rövidpályás gyorskorcsolya és a női hoki is családtag lett
Miskolc - Újabb két sportággal bővült a Diósgyőri VTK, de ez még nem a vége. tovább »
MEAFC: “Szégyen volt ez a teljesítmény”
Miskolc - A férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának 11. fordulójában a Budapesti Honvéd SE együttesét fogadta [...] tovább »
A válogatottakban is számolnak vele
Nyíregyháza - A nyíregyházi tollaslabdázó, Szentpáli Marcell a nemzetközi versenyeken is egyre eredményesebb. tovább »
Phjongcshang 2018 – Nagy Konrád két távon indulhat
Budapest/Lausanne - A gyorskorcsolyázó Nagy Konrád két távon, 1000 és 1500 méteren indulhat a februári, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása