Frissítve:

Egy magánszemély vezeti a NAV adóslistáját

Egy magánszemély vezeti a NAV adóslistáját
Budapest – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 76 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, a lista első helyén egy budapesti lakcímű magánszemély, Reither Zoltán állt 2017. december végén 2,002 milliárd forint tartozással, amiből 668 millió forint adóhiány, 1,334 milliárd forint pedig bírság volt.

hiba beküldése

A NAV negyedévente teszi közzé azok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg.

A negyedik negyedévben 76 adózónál állapítottak meg nagy összegű adóhiányt, közülük 24 társaság, 52 pedig magánszemély.

A második legnagyobb tartozása is magánszemélynek van, a szigetszentmiklósi Hunyák Lászlótól 1,776 milliárd forintot követel a NAV, amiből 640 millió forint adóhiány, 1,136 milliárd forint pedig jogkövetkezmény.

A harmadik legnagyobb adós a jogkövetkezményeket is beleértve a budapesti Nude-Arts Kft., amelynek 1,37 milliárd forintos adósságából “csupán” 454 millió forint az adóhiány, és 916 millió forint bírság. Nem sokkal marad le tőle a budapesti Vadas Miklós 1,194 milliárd forintos adósságával, esetében a 384 millió forint adóhiányt 810 millió forint bírsággal fejelte meg a NAV.

A pálmát azonban kétségtelenül a fertőszéplaki Észosztás Kft. viszi el, amely háromszor is szerepel a NAV listáján, összesített tartozása 2,434 milliárd forint, amiből 793 millió forint az összesített adóhiány, 1,643 milliárd forint a jogkövetkezmény.

A már említett cégekkel együtt 15 adózó tartozik a jogkövetkezményekkel együtt több mint 500 millió forinttal a NAV-nak, 1 milliárd forintnál nagyobb tartozása öt adózónak van.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Illegális bevándorlás – Karpathir.com: Kelet-Ukrajnában szállt fel a migránsokat szállító repülő
Nyíregyháza - Az Ukrán Állami Határőrszolgálat megerősítette, hogy Ukrajnában szállt fel az a tizenegy [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. január 19.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
A hejcei légi tragédia áldozataira emlékeztek
Hejce - A tizenkét évvel ezelőtti hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek pénteken a [...] tovább »
Kiraboltak egy postafiókot Győrben, a rendőrség keresi az elkövetőt
Győr - Kirabolt egy ismeretlen férfi egy postafiókot Győrben a bácsai városrészben nem sokkal dél előtt, a [...] tovább »
Aláírták az idei MÁV-bérmegállapodást
Budapest - Aláírta a MÁV-csoport a szakszervezetekkel a megállapodást a 2017-ben kötött, 3 évre szóló [...] tovább »
Több mint 1,2 milliárd forintra pályázhatnak előadó-művészeti szervezetek
Budapest - Több mint másfél milliárd forintra pályázhatnak 2018-ban a nyilvántartásba vett, kiemelt vagy nemzeti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női junior kézilabda Eb – Dopping miatt elvették az oroszok ezüstérmét
Bécs - Három játékos doppingolása miatt megfosztották az orosz junior (U19) női kézilabda-válogatottat a [...] tovább »
Vámos és Steffens az év vízilabdázója a SW Magazine-nál
Budapest - A magyar férfiválogatott balkezes világbajnoka, Vámos Márton és az UVSE-ben játszó amerikai Maggie [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Pótáék az elődöntőben, Ecsekiék kiestek
Budapest - A Póta Georgina, Matilda Ekholm duó bejutott a párosverseny elődöntőjébe, az Ecseki Nándor, Szudi [...] tovább »
Tizenhat ország 140 öttusázója a budapesti idénynyitón
Budapest - Tizenhat ország 140 öttusázója vesz részt a sportág hagyományos, budapesti fedettpályás idénynyitó [...] tovább »
Senánszky Flóra luxuskörülmények között készül a Miss Intercontinental döntőjére
Hurghada - A királynőnek és vetélytársainak az egyiptomi Hurghada gyönyörű üdülőközpontja ad otthont a [...] tovább »
Eddig sem vicceltek a Sényőiek
Sényő - Ádám Dénes, Szűcs Ferenc és Toldi András távozott az éllovas sényői csapattól. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása