Frissítve:

Egy időre lemond a Mount Everest megmászásának a tervéről Török Zsolt aradi hegymászó

Kolozsvár, 2015. május 13., szerda (MTI) – Egy időre lemond a Mount Everest megmászásának a tervéről Török Zsolt. Az aradi hegymászó a múlt hét végén ért haza Nepálból, miután az április 25-i földrengés által előidézett lavina a teljes felszerelését elsodorta.

hiba beküldése

Török Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a földrengés napján a társainál korábban indult mászni, és a Hallgatás völgye végében, a 6500 méteren felállított kettes táborban tartózkodott a földrengés bekövetkeztekor. Érezte, hogy három alkalommal is megremegett alatta a gleccser, de nem tudta, hogy földrengés történt. A lavina a tartózkodási helyéről nem volt látható, ezért csak később, rádiótelefonon értesült arról a csapásról, amely az alaptábort érte. Hozzátette, hogy ez azért volt meglepetés számára, mert elvileg az alaptábor a legbiztonságosabb hely az expedíció helyszínei közül.

A hegymászó szerint nem is annyira a hógörgeteg, mint az általa keltett széllökés okozta a tragédiát az alaptáborban. „Akinek sikerült elbújni valamilyen kiemelkedés mögé, az megmenekült” – magyarázta. Hozzátette, a kétszáz kilométer/óra sebességgel lezúduló hó a robbanásokéhoz hasonló széllökést keltett. Ez teperte le az embereket, és tépte szét a sátrakat.

Elmondta, hogy az iratai és a pénze annak köszönhetően került elő, hogy – tolvajoktól tartva – elindulása előtt becsavarta azokat egy matracba. Ezt a tokjába tett matracot találták meg a serpák több száz méterrel a sátor helye alatt.

Török Zsolt szerint a személyes dolgok előkeresését az is nehezítette, hogy óriási területen szóródtak szét, és a lavina felhőjéből leszálló hó mindent betemetett. Ráadásul ez a hó olyan kemény réteget képezett, hogy az egyik megtalált bakancsát például csak hócsákánnyal sikerült kiásni. A hegymászó elmondta, az egyik bakancsának a balját a másiknak a jobbját találta meg. Ha nem jött volna helikopter érte, felemás cipőkkel kellett volna legyalogolnia. A mászóbakancsa ugyanis feltörte a lábát.

A hegymászó május második felére tervezte a csúcstámadást, és – mint elmondta – nehezen tudta elfogadni, hogy sikerélmény nélkül kellett visszafordulnia. Hozzátette, hogy meg is undorodott attól az elüzletiesedett hegymászástól, amit az Everest lábánál tapasztalt. A világ legmagasabb csúcsára mászók többsége ugyanis hegymászói tudás nélkül, pénzen szeretné megszerezni a csúcs meghódításának az élményét. Ezért, amikor ezer embernek kell mozognia a kifeszített kötelek mentén, akkor a tapasztalt mászóknak is a fizetővendégek ritmusához kell igazodniuk.

„Sokan elismerésüket fejezik most ki, mert úgy gondolják, hogy túléltem valami veszélyeset. Szinte hibásnak is érzem magam, hogy nem voltam az alaptáborban a lavina lezúdulásakor, és nem dobált engem is ide-oda a széllökés. De én nem voltam veszélyes helyzetben. A csapat előtt jártam, amikor a baj történt” – magyarázta az aradi mászó.

„Pár évig nem mennék vissza az Everestre. Most igazi hegymászói élményre vágyom” – jelentette ki. Hozzátette, idén senki nem mászta meg a Mount Everestet, a földrengés után mindenki lejött a hegyről. Szerinte Nepál csak azért nyitotta meg ismét a hegymászóidényt, hogy azok, akik az idén szerették volna meghódítani a föld legmagasabb csúcsát, ne kérhessék vissza a tízezer dolláros (2,6 millió forint) mászási díjat.

A 41 éves Török Zsolt az egyik legjobban jegyzett romániai hegymászó. 2013-ban ő vezette azt a romániai expedíciót, amelynek tagjai oxigénpalack nélkül jutottak fel a 8125 méter magas Nanga Parbatra.

– Gazda Árpád, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Egy évszázadra lesz szükség a leégett szibériai erdők regenerálódásához
Legalább 60 évre, de egyes területeken egy egész évszázadra lesz szükség ahhoz, hogy regenerálódjanak a [...] tovább »
Sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket
Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt [...] tovább »
Kitört a vulkán Stromboli szigetén, a turistákat evakuálják
Egy ember meghalt, egy másik megsérült az olaszországi Stromboli vulkán kitörésében - közölték az olasz [...] tovább »
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása