Frissítve:

Egy férj elvált feleségétől, miután meglátta a nejét smink nélkül

Egy férj elvált feleségétől, miután meglátta a nejét smink nélkül © Forrás: metro.co.uk
A férfi szerint az asszony átverte őt a mesterséges szépségével.

hiba beküldése

Egy, az Egyesült Arab Emírségekben élő férfi akkor látta először smink nélkül a feleségét, amikor az úszni ment a tengerbe. Ezt követően úgy döntött, válni akar. A házaspár Sharjah tengerpartjára látogatott ki pihenni, amikor az asszony lemosta az arcán lévő sminket és a férfi szerint, a nő teljesen megváltozott. A férj akkor szembesült azzal, hogy neje nem csak rengeteg sminket visel, de a szempillái sem igaziak és még a szeme színe sem, mert színes kontaktlencsét visel. A 30 éves férfi azzal az indokkal vált el 24 éves feleségétől, hogy az átverte a mesterséges szépségével.

(Metro)


Videó: Huszonegyedszerre sikerült csak kiállnia a parkolóhelyről…

Ami most következik, az minden bizonnyal a világ egyik legkomolyabb parkolási teljesítménye. Mert nehéz ugyan szabályosan, szépen lerakni a járművet, és utána ismét irányba állítani sem könnyű feladat, na de mindezt zsinórban húsz sikertelen kísérlettel előadni – erre csak a legnagyobbak képesek.

Megverte újdonsült férjét a nászúton, mert annak túl nagy volt a pénisze

Már épp kezdték volna élvezni a nászutat a friss házasok, amikor a még szűz menyasszony megtámadta kedvesét, mert megijedt annak hatalmas méretű hímtagjától.



További hírek a Bulvár kategóriából
Videó: Hatalmas, szivar alakú UFO-t filmeztek egy farm felett
USA - Egy cseppet meglepődött az az amerikai autós Indiana államban, aki La Porte település mellett furikázott [...] tovább »
Vivi majdnem lemondta úgy ahogy van az esküvőt, de aztán csak felvette hétszámjegyű összegre rúgó menyasszonyi ruháját
Budapest, Nyíregyháza - Bár a fotók tanulsága szerint pompásan sikerült Vasvári Vivi és Fecsó esküvője [...] tovább »
Videó: A szuperhősök köztünk élnek – Íme 5 hihetetlen ember!
Nagyon úgy fest, hogy a hihetetlen emberekből sosem fogyunk ki: földünkön megannyi csodabogár él, közülük [...] tovább »
Stanley Kubrick egy szinte forgatásra kész, elveszett forgatókönyve került elő 60 év után
London, Budapest - Hatvan év után került elő Stanley Kubrick egy elveszett forgatókönyve: a Burning Secret címet [...] tovább »
Videó: Így kísérték oltár elé Vasvári Vivient
Budapest, Nyíregyháza - Óriási érdeklődés kíséri Luxus Vivi vasárnapi esküvőjét, és már meg is érkezett [...] tovább »
Videó: Íme azok a sokkoló titkok, amiről a hollywoodi sztárok sohasem beszélnek!
A hírességek idejük nagy részét az emberek szemei előtt töltik, ebből eredően sokan érezhetik úgy hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Baji Balázs ugorja a legnagyobbat a gátfutók közül
Budapest, 2018. július 17., kedd (MTI) - A Nemzetközi Atlétika Szövetség (IAAF) tanulmánya szerint a gátfutók [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Kedd, szerda
Budapest - A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Kisvárda Master Good SE – Triscsuk Krisztina nélkül kezdték el a felkészülést
Kisvárda - Péntektől montenegrói edzőtáborban készül a Kisvárda Master Good SE. tovább »
Vízilabda Eb – Sima spanyol győzelem a férfiaknál
Barcelona - A házigazda spanyol válogatott sima győzelemmel kezdte a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság [...] tovább »
Vízilabda Eb – Erődemonstrációt tartottak az olaszok
Barcelona - A magyarokkal azonos csoportban szereplő olasz vízilabda-válogatott 14-1-re nyert a német csapat ellen a [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Egyelőre nem játszhat saját stadionjában a Paksi FC
Budapest - A Paksi FC egyelőre nem rendezheti saját stadionjában a hazai mérkőzéseit a labdarúgó NB I-ben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása