Frissítve:

Egy évvel később lesz kötelező az adóazonosító a családi adókedvezményhez

Budapest,. 2015. szeptember 4., péntek (MTI) – Az Országgyűlés pénteken úgy döntött, hogy 2016 helyett csak a 2017-ben elkészítendő adóbevallásokban teszi kötelezővé minden érintettnek az adóazonosító használatát a családi adókedvezmény igénybevételekor.

A képviselők 174 igen szavazattal, elutasító voks és tartózkodás nélkül fogadták el fideszes képviselők erre vonatkozó javaslatát, miután a parlament csütörtökön hozzájárult a házszabálytól eltérő gyorsaságú határozathozatalhoz.

A törvénymódosítás arra kötelezi az adóhatóságot, hogy hivatalból hozza létre minden 25 év alatti adóazonosító jelét, így azt az érintetteknek nem kell egyénileg igényelniük.

A változtatások eredményeként az adóazonosító jelet a családi kedvezmény érvényesítéséhez csak a 2016-ról elkészítendő adóbevallásban, munkáltatói adómegállapításban, valamint a 2017-ben adott adóelőleg nyilatkozatokban kell kötelezően alkalmazni.

A 2017. január 1. előtt megtett nyilatkozatokban adóazonosító jel hiányában továbbra is elegendő lesz az eltartottak személyazonosító adatait és lakcímét megadni.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Halálos baleset Miskolcon, a Mexikóvölgyi úton
Miskolc - Halálos közlekedési baleset történt kedden délután Miskolc és Bükkszentlászló között. tovább »
Rendőrségi felhívás – Ki ismeri fel a támadót?
Miskolc - Súlyos testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsítható férfi azonosításához kéri a Miskolci [...] tovább »
Lemondott a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Budapest - Lemondott Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyongazdálkodásért felelős helyettes [...] tovább »
Átfogó fejlesztési program indul az iskolaelhagyás csökkentésére
Budapest - Átfogó fejlesztési programot indít az Oktatási Hivatal (OH) az iskolaelhagyás csökkentésére, a [...] tovább »
The Snowman: vízzé vált félelem
Debrecen - Épp a vénasszonyok nyara tombol, nehéz ilyenkor egy olyan filmbe beleélnie magát az embernek, ami a tél [...] tovább »
Folytatódik a Pajtaszínház program
Budapest - Folytatódik a Pajtaszínház mintaprogram, amely amatőr színjátszó körök indítását támogatja olyan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Súlyemelő vb – Minden korábbinál több doppingteszt lesz
Budapest - Súlyemelő-világbajnokságon még soha nem végeztek annyi doppingellenőrzést, mint amennyit az idein [...] tovább »
DVSC: három játékos még rehabilitáción
Debrecen - Sós Bencét Mezőkövesden le kellett cserélni, de nem súlyos a sérülése. tovább »
Bajnokok Ligája: találkozik az angol és az olasz listavezető
Nyolc mérkőzéssel – az E, az F, a G és a H csoport két-két találkozójával – folytatódik kedden a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Edzőt váltott a Dunaújváros
Dunaújváros - Új vezetőedző, a kanadai Jason Morgan irányításával folytatja a szezont a Dunaújvárosi [...] tovább »
Stockholmi tenisztorna – Fucsovics Márton főtáblára jutott
Budapest, Stockholm, Nyíregyháza - Fucsovics Márton főtáblára jutott az 589 ezer euró (181 millió forint) [...] tovább »
Bajnokok Ligája – A szerdai program
Budapest, Nyon - Nyolc mérkőzéssel - az A, a B, a C és a D csoport két-két találkozójával - folytatódik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása