Frissítve:

Eduline.hu – A Fazekas a legjobb középiskola

Budapest, 2013. november 22., péntek (MTI) – A budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, a Szent István Gimnázium, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, valamint a budapesti Eötvös József Gimnázium vezeti a HVG középiskolai rangsorát az idén – ismerteti az eduline.hu.

hiba beküldése

Az oktatási portál beszámolója szerint a HVG most megjelenő 2014-es kiadványa a száz legjobb középiskolát rangsorolja.

A Fazekas eredménye nem okozott meglepetést, ez ugyanis az egyetlen a 957 magyar középiskola közül, amely a 10. évfolyamos diákok kompetenciamérésének eredményei, az OKTV-döntőbe jutott tanulók száma és a felvételi eredmények alapján is az első helyen áll. Az összesített rangsor második és harmadik helyezettje, a Radnóti és a Szent István Gimnázium tanulói pedig egyenletesen jó teljesítményt nyújtanak valamennyi téren.

A vidéki gimnáziumok is jól szerepeltek a középiskolai rangsorban. Bár a legjobb tízbe csak kettő került be, a legjobb húszban már tíz vidéki intézmény szerepel. “Meglepetésre viszont az egyházi iskolák közül egynek sem sikerült az első húsz helyezett közé kerülnie (…) igaz viszont, hogy az egyházi középiskolák egyenletesen jó színvonalúak, mert a legjobb száz magyar középiskola csaknem ötöde, tizennyolc intézmény van egyházi kezekben” – olvasható a kiadványban.

A rangsorokat a diákok 2012-es tanulmányi és felvételi eredményei, valamint a tanulmányi versenyeken elért helyezésük alapján állították össze – ismerteti az eduline.hu.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Időjárás-jelentés – 2019. január 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Február 14-ig várja a pályázatokat a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozata
Budapest - Spot-, plakát- és fotópályázatot hirdetett a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatot szervező [...] tovább »
“UFO-gyűrű” – Többen lecövekeltek az utca közepén a döbbenettől, úgy bámultak Óbudán az ég felé…
Budapest - Igencsak meglepő látványban lehetett részük azoknak, akik akik 2019. január 16-án délután fél öt [...] tovább »
A magyar kultúra napja – Átadták a KÓTA díjait
Budapest - Átadták a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA díjait a nem [...] tovább »
Tuzson: a kormány az elintézendő ügyek számának csökkentésére törekszik
Törökbálint - A kormány olyan döntéseket szeretne hozni, amelyekkel csökkenteni lehet az állampolgárok [...] tovább »
Kásler: folytatódnak a vidéki egészségügyi fejlesztések
Szombathely - Folytatódnak az egészségügyi fejlesztések vidéken, ahol az elmúlt időszakban 500 milliárd [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: nincs regisztráció az Újpest ellen!
Debrecen - Február elején folytatódik a DVSC szereplése a labdarúgó NB I-ben. tovább »
Győzött a DVTK-Fux
Miskolc – A női röplabda NB I Liga, 15. fordulójűban a Budaörsöt győzte le a DVTK-Fux. tovább »
Visszavonult az Abramovics-éra első igazolása
London - Bejelentette visszavonulását Glen Johnson 54-szeres angol válogatott futballista. tovább »
DVTK: a harmadikon az elsőt
Miskolc – Törökországban játszott edzőmeccset vasárnap a DVTK labdarúgócsapata. tovább »
DVSC: szerződést is ajánlottak Mathieu-nek, de nem tudtak megegyezni
Debrecen - Mint arról korábban beszámoltunk, Justin Mathieu az SC Cambuur csapatától érkezett próbajátékra a [...] tovább »
Női röplabda Közép-európai Liga – Ismét Békéscsaba rendezheti a négyes döntőt
Budapest, Békéscsaba - Az elmúlt év után idén is Békéscsaba rendezheti a női röplabda Közép-európai Liga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása