Frissítve:

Ebola – Iskolás korú gyerekek is kapcsolatba kerültek a texasi beteggel

Washington, 2014. október 1., szerda (MTI) – Öt iskolás korú gyerekkel is kapcsolatba került a libériai állampolgárságú Thomas Eric Duncan, akit elsőként diagnosztizáltak Ebolával az Egyesült Államokban – közölték szerdán amerikai hivatalos források.

hiba beküldése

Dallasban Rick Perry texasi kormányzó kijelentette, hogy a gyerekeket, akiken még nem jelentkeztek a betegség tünetei, elkülönítve, megfigyelés alatt tarják. A kormányzó sajtótájékoztatóján elmondta, hogy járványügyi szakemberek igyekszenek felkutatni mindenkit, aki kapcsolatba léphetett a beteggel. Az egészségügyi hatóságok szerint 12-18 emberről lehet szó.

Duncan még múlt pénteken orvoshoz fordult, de antibiotikumot írtak fel neki, és hazaküldték. Mark Lester, a dallasi presbiteriánus kórház ügyvezető alelnöke szerdán elismerte: az ügyeletes nővér rákérdezett ugyan a betegnél, hogy járt-e az Ebola-járvány által sújtott Libériában, de az ezzel kapcsolatos információt nem adták tovább a teljes csapatnak.
A negyvenes libériai gépkocsivezető brüsszeli átszállással érkezett Monroviából Dallasban élő rokonaihoz. Duncan állapota az orvosok szerint súlyos, de stabil. A The New York Times szerdán internetes kiadásában közölte, hogy a beteg akkor fertőződhetett meg, amikor hazájában öt nappal az Amerikába utazása előtt segített kórházba szállítani, majd onnan hazavinni egy baráti házaspár 19 éves lányát. A terhes fiatal nő még aznap meghalt.

Perry kormányzó sajtóértekezletén igyekezett megnyugtatni mindenkit: a texasi egészségügyi hatóság a szövetségi járványügyi központokkal együtt mindent elkövet annak érdekében, hogy megakadályozza a betegség elterjedését. Elmondta, hogy az ebolás beteg csak akkor fertőz, ha a kór tünetei már megjelentek rajta. A vírus levegőben vagy vízben nem terjed, a betegséget kizárólag egy beteg testnedveivel érintkezve lehet elkapni.

A betegnél, aki szeptember 20-án érkezett Amerikába, az első szimptómák 24-én jelentkeztek. 26-án kivizsgálásra ment, de ekkor hazaküldték a kórházból, ám 28-án már mentővel szállították be, és elkülönítőben helyezték el. Ebola-tesztje 30-án bizonyult pozitívnak.

A férfit kórházba szállító három mentőst szintén megfigyelés alatt tartják. A CNN szerint az Ebola-tesztjük eredménye negatív. A 37-es számú mentőautót további két napig használták még betegszállításra, és csak azután helyezték karanténba és fertőtlenítették. Ez az amerikai médiában megszólaltatott egészségügyi szakemberek szerint nem jelent kockázati tényezőt.

– Pogár Demeter, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Obama Twitter-üzenete rekordot döntött
Washington - Rekordot döntött Barack Obama volt amerikai elnök szombati Twitter-üzenete, melyet a Charlottesville-i [...] tovább »
Trump: mindkét oldal hibáztatható az erőszakért Charlottesville-ben
Washington - Donald Trump amerikai elnök a kedd délutáni nyilatkozatában a bal és a jobboldali csoportokat [...] tovább »
Nem csillapodnak az indulatok az Egyesült Államokban a szombaton a virginiai Charlottesville-ben történt atrocitások után
Washington - Nem csillapodnak az indulatok az Egyesült Államokban a szombaton a virginiai Charlottesville-ben [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. augusztus 16.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Videó: Ilyen van? Tőle borzalmasabb sofőrt még sosem láttunk…
Kár lenne tagadni, láttunk már egy-két szörnyű fedélzeti kamerás felvételt, de egyik sem tudja überelni az [...] tovább »
Videó: Félkilométer hosszú gigacsövet vetett partra a tenger Norfolknál
Egy 480 méter hosszú, 2,4 méter átmérőjű gigantikus műanyagcsövet mosott a partra a tenger az angliai Norfolk [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Három megyei első osztályú csapat búcsúzott
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Magyar Kupa második selejtező fordulót rendezték, amikor már a tizenhat [...] tovább »
Magyar labdarúgó-válogatott – Storck 13 légióst hívott a keretébe
Budapest - Bernd Storck szövetségi kapitány szerdán megnevezte azt a 13 idegenlégióst, akikre számít a magyar [...] tovább »
DVTK: Zöld után már pirosban a lányok
Miskolc - Ha úgy adódik, már első éve után feljutna az NB I-be a DVTK. tovább »
Gesztely Football Club: Repülőrajtot vett az újonc a megye I-ben
Gesztely, Miskolc - Idegenbeli győzelemmel kezdte az idényt a Gesztely Football Club megyei I. osztályú [...] tovább »
Küldjön hírt! – Rekordszámú nevező az Őrült Futáson
Debrecen - Eddig mintegy nyolcszázan neveztek a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Auchan Őrült Futásra, [...] tovább »
DVSC: Holman Dávid a Slované, újra téma a tulajdonosváltás
Debrecen - Holman tudása alapján vezéregyénisége lehetett volna a Lokinak, de végül nem tudott azzá válni. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása