Frissítve:

DVTK vs. MOL Vidi FC: Ki akarja majd jobban a sikert?

Prosseréknek (pirosban, a labdával) győzniük kell Prosseréknek (pirosban, a labdával) győzniük kell - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – Szombat délután 17 órától a MOL Vidi FC lesz a DVTK vendége a Diósgyőri Stadionban.

hiba beküldése

A honi élvonal 31. fordulójában az utolsó előtti, 31 pontos DVTK-hoz az a MOL Vidi FC látogat, amely 57 pontjával már biztos második, se bajnok nem lehet már, és sem bronzérmes. A Diósgyőr az előző fordulóban idegenben lépett pályára, 3–0-s vereséget szenvedett Mezőkövesden úgy, hogy igencsak messze állt a gólszerzéstől…

A legjobbat kellene

– Ha egy csapat jól hajtja végre a feladatokat a védekezésben, akkor minimum egy pontról indul, sajnos mi sokszor követtünk el hibákat ezen a téren, hullámzó volt a teljesítményünk – tette hozzá Fernando Miguel Fernández Escribano. – A csapat képes arra, hogy nagy kilengéseket produkáljon, hol jobban játszik, hol kevésbé, ezen mindenképpen változtatni kellene. Szombaton gólt vagy gólokat kellene lőnünk, de ehhez mindenkinek a legjobbját kell nyújtania, ki kell tennie a szívét a pályára. Tudtuk, hogy nehéz meccseink lesznek, de jobb a helyzetünk, mint tavaly ilyenkor, hiszen van még két hazai és egy idegenbeli találkozónk.

DVTK vs. MOL Vidi FC: Mi lesz a mérkőzés végeredménye?

View Results

Loading ... Loading ...

Az is szóba került a klub szokásos pénteki tájékoztatóján, hogy a tréner mindig elmondja, hogy milyen jól edzett a csapat, hogy sugárzik belőle az optimizmus, aztán a pályán keveset mutatnak a játékosok.

– A mostani lesz a szezon legfontosabb találkozója – szögezte le az ibériai vezetőedző. – A futballban van olyan, hogy a legjobb munka, felkészülés ellenére sem jön ki a teljesítmény. A pályán a játékos van, a feladatokat csak ő tudja megoldani. A Kövesd elleni meccsre kitérve: szerintem a 3–0-s eredmény túlzó. Úgy érzem, fitneszben, kondícióban jól néz ki a társaság, azonban több csapat anyagi szempontból jobb feltételek között dolgozik. Többször elmondtam, hogy a célunk a bennmaradás elérése, erről beszéltem az elejétől, a kezdetektől fogva, nem csaptam be a szurkolókat hamis dolgokkal. A cél még mindig elérhető, de most a három pont begyűjtése elengedhetetlen. Ha az meglenne, akkor ellépnénk a veszélyes zónából.

Magasabb szinten

Arra a felvetésre, hogy milyen játékot vár a Viditől ebben a helyzetben, amelynek igazából ebben a szezonban már a Magyar Kupa döntője a legfontosabb mérkőzése, az alábbiakat válaszolta Fernando Miguel Fernández Escribano.

– Így van, az a meccs nagyon fontos lesz nekik, amire kiemelten készülnek, hiszen szeretnének idén trófeát szerezni. Azonban ne higgye senki, hogy úgy jönnek Diósgyőrbe, hogy ez a mostani mérkőzés nem érdekli őket. A Vidi egy top klub, top játékosokkal, tiszteletet mutatnak mindenki iránt. Egyáltalán nem számítok könnyű összecsapásra, az alázatnak és az agresszivitásnak sokkal magasabb szinten kell lennie, mint a Mezőkövesd ellen volt. A leglényegesebb, hogy jobban akarjuk a sikert, mint a Vidi.

Először adni kell

Azon kérdésre, hogy változtat, változtathat-e valamin, taktikán vagy bármi máson a korábbiakhoz képest, a szakvezető az alábbiakat nyilatkozta.

– A fejemben mindig van több lehetőség, a terv már összeállt, de szombaton van még egy edzés délelőtt – közölte Fernando Miguel Fernández Escribano.

Azt is mondtuk a spanyol szakvezetőnek (amit maga is érzékel), hogy a csapat helyzete miatt a szurkolók is feszültek…

Ön szerint hányadik helyen végez a DVTK a 2018/2019-es szezonban?

View Results

Loading ... Loading ...

– Normális a szurkolók ilyesfajta reakciója. A világon mindenhol úgy van, hogy ha nyer egy csapat és eredményes, akkor a drukkerek boldogok, ha nem így van, akkor szomorúak. A szurkolóink szeretnék, hogy jobb helyzetben legyünk, mint ahogyan mi is, de először nekünk kell adnunk nekik, holnap is, hogy aztán remélhetőleg pozitív töltést kapjunk tőlük vissza – fogalmazott a piros-fehérek szakmai munkájának felelőse.

ÉM-MI


A kezdőről

A DVTK-nál Ivánka, Makrai és Forgács sérülése miatt még nem bevethető, Tóth B. pályára lépése pedig az orvosi véleménytől függ, ami tegnap még nem volt ismert. Bárdos, illetve Ousman már a szakvezetés rendelkezésére áll. A várható kezdőcsapat: Antal – Polgár, Brkovic, Tamás – Shestakov, Márkvárt, Tajti, Szabó B., Juhar – Mihajlovic, Prosser.



Az NB I.-es licenc csak alapfeltétel, még a csapatnak is az élvonalban kellene maradnia
Miskolc - 900 millióval lehetne rendezni, de 300 milliós befizetés mindenképpen szükséges. A Magyar Labdarúgó-szövetség licencadó bizottsága április 24-i ülését követően másnap tette közé, hogy mely csapatok kaptak NB I.-es és NB II.-es licenceket. A megye élvonalbeli labdarúgócsapatait, a Mezőkö...

DVTK
Miskolc - Nem szeretném temetni a DVTK-t, függetlenül attól, hogy én sem látok sok esélyt arra, hogy a labdarúgócsapat megússza az NB II-t. A korsó a kútra mondást aligha van ember, aki ne ismerné, túlzás lenne az élettől, ha a harmadik évben is jönne még egy paraszthajszál. Ha jön, ha nem, az bizto...

A DVTK nem tud a kiesőről elmozdulni
Miskolc - A Haladás kisvárdai győzelme miatt lett igazán sűrű a tabella alja. Legutóbb három hete írtunk arról, hogy a labdarúgó NB I-ben ebben az évadban a kiesésért zajló harc a legérdekesebb. A múlt hétvégén eldőlt a bajnoki arany sorsa, és a Ferencváros mögött a Vidi második helye is tuti már...

Háromszor örülhettek a házigazdák játékosai
Mezőkövesd, Miskolc - Nagy csatának ígérkezett, de sima lett a szombati, Mezőkövesden játszott NB I-es futballmérkőzés. A 30. forduló találkozója mindkét alakulat számára fontos volt, ennek megfelelően már az összeállítás is meglepetéseket tartogatott. A hazaiaknál kimaradt Cseri és Moutari, míg ...



További hírek a BOON - Sport - DVTK kategóriából
DVTK vs. Vidi – A bravúrral sem mozdultak
Miskolc - A DVTK Márkvárt fontos mozzanataival második számú „Vidi-­specialista” lett. tovább »
„3-0-ás vezetésünknél nem gondoltam volna…”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 26. fordulóját rendezték meg vasárnap. Megyénk csapatainak [...] tovább »
Négy embert őrizetbe vettek az FTC-Újpest focimeccs előtti verekedés miatt
Budapest - Őrizetbe vett a rendőrség négy embert a szombati FTC-Újpest labdarúgó-mérkőzés előtt [...] tovább »
Fernando: „Köszönöm a játékosoknak ezt a győzelmet”
Miskolc - „Fantasztikus győzelmet arattunk egy kiváló játékosokból álló, csodálatos csapat ellen” – [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Kikapott Diósgyőrben a Vidi
Miskolc - A már biztos második Vidi egygólos vereséget szenvedett szombaton a kiesés elkerüléséért küzdő [...] tovább »
BOON-ÉLŐ – DVTK vs. Vidi 2-1 (1-0)
Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 31. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a MOL Vidi FC csapatát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása