Frissítve:

DVSE: nagy csata várható

Kovács Gábor Kovács Gábor - © Fotó: Napló-archívum
Debrecen – Kovács Gábor, a DVSE csapatkapitánya nem számít könnyű összecsapásra a Honvéd ellen.

hiba beküldése

A Kőér utcai uszodában zárja a férfi vízilabda OB I. középszakaszát a DVSE. Miroszlav Bajin tanítványai az A csoport nyolcadik fordulójában, szombaton 19 órától csapnak össze a Budapesti Honvéd Sport Egyesület (BHSE) csapatával.

A debreceniek jelenleg a nyolcas utolsó helyén állnak, ám amennyiben minden optimálisan alakul, akár a hatodik pozícióba is odaérhetnek. A helyezés pedig egyáltalán nem mindegy a folytatást illetően.

A legutóbbi játéknapon alaposan megszorongatta a DVSE az Eger gárdáját, és bár végül egy góllal, 12–11-re alulmaradtak Fejős Róberték, azért lehet meríteni abból a találkozóból. – Mindent megtettünk a siker érdekében, összességében nem rossz az eredmény, amelyet elértünk, emelt fővel hagyhattuk el a medencét. Annál is inkább, mert voltak biztató jelek a játékunkban, olyanok, amelyekre lehet alapozni akár már a Honvéd ellen is – mondta el lapunknak Kovács Gábor, a DVSE csapatkapitánya, aki nem számít könnyű összecsapásra szombaton este.

Fontos a siker

– Merőben más mérkőzésre számítok, mint amilyen az egriekkel szembeni volt. A fővárosiaknak, és nekünk is nagyon fontos lenne a győzelem, ennek szellemében készültünk egész héten. Legutóbb, március közepén, hazai pályán 13–12-re le tudtuk győzni Merész András alakulatát. Akkor remekül kezdtük a meccset, igaz, utána riválisunk próbált káoszt csinálni, és mi bele is mentünk ebbe, így szorossá tudták tenni a találkozót. Valami hasonló akár most is kialakulhat, ettől függetlenül nekünk csak saját magunkra kell majd koncentrálnunk, és valahogy megakadályozni, hogy a Honvéd azt tudja játszani, amit eltervezett – vélekedett a cívisvárosiak pólósa.

Mint megtudtuk, szerencsére nincs sérült a debrecenieknél, így mindenkire számíthat a szakmai stáb. A BHSE az előző körben 7–7-es döntetlent ért el a Szolnok ellen, ami mutatja, nehéz csata vár Macsi Patrikékra. A Honvéd épp, ahogy a DVSE, 24 pontot gyűjtött eddig, és jelenleg a hetedik.

HBN


Debrecen - Nagyon közel állt a pontszerzéshez a DVSE vízilabdacsapata a középszakasz 7. fordulójában a ZF-Eger ellen. A félidőben még Miroslav Bajin tanítványai vezettek két góllal, de a fordulás után ritmust váltottak a vendégek, és ha nehezen is, de végül egygólos sikert arattak. A héten szerző...



További hírek a DVSE kategóriából
Vereség Miskolcon, a 7. helyért játszhat a DVSE
Debrecen - Hétgólos vereséget szenvedett a DVSE csapata az 5-8. helyért vívott keresztjátékban Miskolcon. Az [...] tovább »
A Miskolc ellen folytatja a DVSE
Debrecen - Szerdán 17 órától Miskolcon vendégszerepel a DVSE vízilabdacsapata az OB I 5-8. helyéért kiírt [...] tovább »
DVSE: 8. helyen zártuk a felsőházat
Debrecen - Közel állt a pontszerzéshez, és ezáltal a felsőház 6. helyének megszerzéséhez a DVSE [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Magabiztosan nyert a címvédő Ferencváros
Budapest/Miskolc - A címvédő Ferencváros a négygólos Varga Dénes vezérletével 10-6-ra nyert a vendég Miskolc [...] tovább »
Labdarúgó Magyar Kupa – Kétmeccses eltiltást kapott Marko Nikolic
Budapest - Két Magyar Kupa-mérkőzésről tiltotta el Marko Nikolicot, a MOL Vidi FC labdarúgócsapatának [...] tovább »
Nagy lehetőséget szalasztott el a DVSE
Debrecen - Nagyon közel állt a pontszerzéshez a DVSE vízilabdacsapata a középszakasz 7. fordulójában a ZF-Eger [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása