Frissítve:

Dupla rekorder lett Csontváry festménye

Rekordárról, 85 millió forintról indult a licit és végül szintén rekordáron, 230 millió forintért kelt el Csontváry Kosztka Tivadar festménye, a Szerelmesek találkozása egy budapesti

hiba beküldése

a . Mivel a festmény védett, külföldi állampolgárok nem licitálhattak rá, és az új tulajdonosa is csak kiállításra vihetné ki az országból.

A Szerelmesek találkozása, vagy más néven a Randevú című Csontváry-kép minden idők legmagasabb kikiáltási áráról, 85 millió forintról indult és végül szintén rekordáron, 230 millió forintért + a 20 százalékos jutalékért kelt el a Kieselbach Galéria pénteki árverésén. Ennél több pénzt sem itthon, sem külföldön nem adtak még egyetlen magyar festő művéért sem. Ez azt jelenti, hogy legjelentősebb festőnk, Csontváry Kosztka Tivadar végre méltó helyére került a művészettörténetben – nyilatkozat a Független Hírügynökségnek Kieselbach Tamás galériatulajdonos. Hozzátette: a Vígszínházban rendezett pénteki aukció összeértéke egyébként szintén csúcsot döntött, mivel több mint 540 millió forintos összkikiáltási áron szerepeltek rajta a műalkotások.

A legmagasabb kikiáltási ár rekordját eddig szintén egy Csontváry-kép, a Hídon átvonuló társaság tartotta, amelynek az árverése idén májusban 80 millió forintról indult.

Minden idők legmagasabb magyarországi képaukciós árának rekordját pedig eddig egy Munkácsy-kép, a Poros út tartotta, amely 2003. decemberében 220 millió forintért került új tulajdonosához.

Mivel a Kúlturális Örökségvédeli Hivatal a Szerelmesek találkozása védett műalkotás. Ez azt jelenti, hogy külföldi érdeklődők, múzeumok vagy magángyűjtők nem licitálhattak rá, és az új tulajdonosa csak kiállításra vihetné ki a képet országból.

A Szerelmesek találkozása 1902-1903 környékén készült, és azért is különleges, mert csaknem száz évig elveszettnek hitték. A tulajdonosa a közelmúltban vitte be a galériába árverezésre. Az olajvászon képet az aukció előtt a Műcsarnokban és a Kieselbach Galériában láthatta néhány napig a nagyközönség.



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fatum-Nyíregyháza: a dupla leszúrt Rittberger sem volt elég
Nyíregyháza - Jobb volt a belga bajnok, de a Fatum sem vallot szégyent a kupacsata első felvonásán. tovább »
Keressük 2017 legjobb hajdú-bihari sportolóit!
Debrecen - A Napló-szerkesztőség, valamint az olvasók jelöltjeiből áll össze a lehetséges díjazottak listája. tovább »
BOON-ÉLŐ – Videó: DVTK Jegesmedvék vs. MAC Budapest 2-0
Miskolc - Kedd este a DVTK Jegesmedvék gárdája a MAC Budapest jégkorongcsapatát fogadta Miskolcon, a Népkerti [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Jakabos nem indul, végleges a magyarok programja
Budapest/Koppenhága - Sérülés miatt Jakabos Zsuzsanna nem indul a szerdán kezdődő koppenhágai rövidpályás [...] tovább »
Bartók Donát a világ legjobbja szeretne lenni a jobbátlövők között
Lemgo - Bartók Donát, a német TBV Lemgo kézilabdázója kijelentette, a világ legjobbja szeretne lenni a [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Még három meccs az idén
Miskolc - Az Aluinvent-DVTK élvonalbeli női kosárlabdacsapata ebben az évben karácsonyig még három [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása