2012.07.6 08:36; Frissítve: 2012.07.6 08:36


Dublin Kupa – Tízgólos sikerrel nyitott a férfi vízilabda-válogatott

Budapest/Dublin, 2012. július 5., csütörtök (MTI) – A magyar férfi vízilabda-válogatott a londoni olimpián csoporttárs románok felett aratott tízgólos győzelemmel mutatkozott be csütörtök este a Dublin Kupáért kiírt írországi nemzetközi tornán.

Eredmény:
Magyarország-Románia 16-6 (5-0, 4-3, 2-1, 5-2)
———————————————-
a magyar góldobók: Madaras 4, Kiss G., Varga Dénes 3-3, Hosnyánszky, Szivós 2-2, Kásás, Varga Dániel 1-1

Parádésan kezdett Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő csapata, meg sem állt 5-0-ig, miközben az első negyedben egyetlen gólt sem kapott a Kovács István személyében magyar szakemberrel dolgozó románoktól. Különösen Madaras Norbert volt elemében, aki – a válogatott honlapja, a www.vlv.hu helyszínről küldött beszámolója szerint – kétszer is betalált a nyitó nyolc percben, a meccs végéig pedig négy gólig jutott.
A nagyszünetig tovább nőtt az előny (9-3), s bár a második után a harmadik negyed is szorosabb volt, a befejező játékrészben ismét megszórta riválisát a magyar csapat. Remekül teljesített védekezésben és a támadójáték szervezésében is Kásás Tamás, de a triplázó Kiss Gergely és Varga Dénes is kimagaslóan játszott. A 16-6-os végeredményt Szivós Márton állította be húzásból.
Pénteken az ötkarikás házigazda britek csapata következik délidőben.

- MTI - 

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Zsófi, a nap szépe

Zsófi nyíregyházi szakközépiskolás, akinek nagy álma, hogy egyszer majd sikeres divatfotós legyen.
tovább »


Login2