Frissítve:

Döntött a NordTelekom igazgatótanácsa a tőkeemelésről

Budapest, 2013. június 12., szerda (MTI) – A NordTelekom igazgatótanácsa szerdán a társaság alaptőkéjének emeléséről döntött – derül ki a testület üléséről a BÉT honlapján közzétett jegyzőkönyvből.

hiba beküldése

A tőkeemelés legalacsonyabb és egyben legmagasabb összege 112,450 millió forint. A kibocsátandó új részvények száma 11 245 000 darab, névértékük 10 forint, kibocsátási értékük pedig 16 forint.

A tőkeemelés új részvények zártkörű forgalomba hozatalával történik 2013. június 12-től számított 6 hónapos időtartammal. A jegyzési elsőbbségi jogot kizárták, tekintettel arra, hogy a Beltáv Kft. és a NordTelekom Nyrt. a korábban lebonyolított részvényaukció során közleményeikben erre kötelezettséget vállaltak. Az új részvények átvételére a Beltáv Kft. jogosult – olvasható a jegyzőkönyvben.

A NordTelekom fő tulajdonosa a június 10-i nyilvános részvényaukción és a kereskedésben összesen 11 millió 245 ezer darab részvényt értékesített 16 forintos árfolyamon. A tulajdonos vállalta, hogy a részvények eladásából befolyt teljes összeget – 180 millió forintot – a NordTelekom tőkéjének megemelésére fordítja. A tőkeemelés célja a társaság nemzetközi növekedési terveinek finanszírozása a hazai piaci jelenlét fenntartása mellett.

A NordTelekom részvényeit 2009. december 15-én vezették be a BÉT-re, ahol a B kategóriában forognak. A részvény záróára június 12-én 20 forint volt, az elmúlt 12 hónapban a legmagasabb ára 1800 forint, a legalacsonyabb 18 forint volt. (A társaság májusban 1000 forint névértékű részvényeit 10 forint névértékűekre osztotta fel.)

A társaság adózott eredménye 2012-ben 21,662 millió forint volt, míg a megelőző évben 32,305 millió forint.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Decemberben is csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban
Budapest - Decemberben is, zsinórban már a negyedik hónapban, csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az [...] tovább »
Közvetítői eljárást rendeltek el az egymilliós kárt okozó pécsi autórongáló ügyében
Pécs - A büntetőeljárás felfüggesztése mellett közvetítői eljárást rendelt el a Pécsi Járási és Nyomozó [...] tovább »
Sport-táplálkozástudományi Központ: az étrend-kiegészítők 10-60 százaléka szennyezett
Budapest - Első teljes évén van túl a Testnevelési Egyetem berkein belül működő Sport-táplálkozástudományi [...] tovább »
Őszinte vallomás Felföldi Józseftől
Budapest, Debrecen - Pillanatok alatt bekövetkezhet a baj, ez pedig kihatással lehet az életünkre. tovább »
Tömeges karambol történt a XVI. kerületben, több kilométeres a torlódás
Budapest - Hat autó ütközött össze a főváros XVI. kerületében az M0-ás Határ úti szakaszán kevéssel reggel [...] tovább »
Éveken keresztül vett fel jogosulatlanul családi pótlékot egy szerb férfi Szegeden
Szeged - Vádat emelt az ügyészség egy szerb férfi ellen, aki három Szerbiában lakó gyermeke után több mint öt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női vízilabda világliga – Az olaszok tartják előnyüket a magyarok előtt
Budapest - Az olasz válogatott legyőzte Hollandiát, így továbbra is hibátlan mérleggel, négy pont előnnyel [...] tovább »
Fucsovics Marci a spanyol ellenfelét és a forróságot is legyőzte
Melbourne - Sikerrel vette az Australian Open első akadályát, Babos Tímea is drukkolt neki. tovább »
Többet erősebbnek tart(ott),de Keresztéte telel az élen
Miskolc - A keresztétei labdarúgócsapat áll féltávnál a megyei II-es indulást érő helyen. tovább »
Kisvárda Master Good SE – Nagyon közel álltak a bravúrhoz
Kisvárda - Fegyelmezett játékkal és Pásztor-parádéval alaposan meglepték a győri klasszisokat. tovább »
Australian Open – Fucsovics kiesett párosban
Melbourne - Fucsovics Márton kiesett a páros verseny első fordulójában szerdán a Melbourne-ben zajló ausztrál [...] tovább »
Dakar-rali – Szalayék a 18. helyen zárták az egyik legnehezebb szakaszt
Budapest/Pisco - Az idei legjobb részeredményét elérve a 18. helyen ért célba a Szalay Balázs, Bunkoczi László [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása