Frissítve:

Döntött a kormány a holokauszt gyermekáldozatai emlékhelyének létrehozásáról

Budapest, 2013. július 2., kedd (MTI) – Határozatot hozott a kormány a Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ létrehozásáról.

hiba beküldése

Mint a Magyar Közlöny keddi számában olvasható, a kormány társadalompolitikai szempontból kiemelten fontos célnak tartja, hogy Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ első üteme megvalósuljon, és a magyarországi holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódó emlékévben az intézmény 2014. április 15-ig megnyíljon a Józsefvárosi pályaudvar épületében.

A kormány felkéri a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, a nemzeti fejlesztési minisztert és az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost, hogy e cél határidőben történő megvalósításáért minden szükséges intézkedést tegyen meg.

A határozat értelmében a beruházást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.-vel mint a Józsefvárosi pályaudvar tulajdonosával kötendő hosszú távú bérleti szerződés keretében, bérlői beruházásként valósítják meg.

A nemzetgazdasági miniszternek a beruházást előkészítő munkák fedezetére 50 millió forintot kell biztosítania, és a határozat szerint felkérik arra, hogy MÁV Zrt. útján intézkedjen a Józsefvárosi pályaudvar területén lévő lakások felszabadítása, valamint egyes helyszíni előkészítő munkálatok elvégzése érdekében.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Nem lehet népszavazás december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Budapest - Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához elegendő százezer aláírás sem az állami cégvezetők [...] tovább »
Meghalt Császár Ákos matematikus
Budapest - Életének 94. évében meghalt Császár Ákos matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. december 15.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Tankcsapda-hétvége a benzinkutakon
Debrecen - Benzinkutakon dedikálja új, Aréna című koncert DVD-jét a Tankcsapda hétvégén. tovább »
Állatritkaságok a cívisvárosban
Debrecen - Gyarapítani szeretnék a veszélyben lévő fajok állományát. tovább »
Videó: Majkáéknak bejött Amerika!
Budapest - Az első két rész átütő sikere után Herendi Gábor idén nyáron elkezdte forgatni a Valami [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két magyar pólós a nemzetközi álomcsapatban
Budapest - Két magyar, a kapus Nagy Viktor és a balkezes Vámos Márton is bekerült a férfi vízilabdázók [...] tovább »
Megtelnek a csarnokok a hétvégén
Debrecen - Bőséges a sportkínálat a szurkolók számára: hazai pályán játszik a DEAC férfi kosárlabdacsapata, [...] tovább »
Női kézilabda-vb – Pálinger: a helyezés árnyalja a pozitívumokat
Budapest - Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke látott pozitívumokat a női válogatott [...] tovább »
A nyíregyházi edző előtt kinyílt a Barca titkainak kapuja
Nyíregyháza - Tuska János, a nyíregyházi Bozsik-akadémia edzője három napig volt a katalánok vendége. tovább »
Kék Cápák – A kötelezőt már egészen szépen tudják hozni
Nyíregyháza - A ponterővel nem volt baj a Kék Cápák Békés elleni kupameccsén. tovább »
Piros-fehérbe öltözött a Hódos
Debrecen - Kicserélték a székeket a Hódos Imre-sportcsarnok lelátóin, a DVSC-TVP otthonául szolgáló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása