Frissítve:

Domokos: kiemelten fontos az önkormányzati közműcégek ellenőrzése

Budapest, 2015. május 12., kedd (MTI) – Kiemelten fontos az önkormányzati közműcégek ellenőrzése, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) folytatni fogja ezeket – mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten, miután megbeszélést folytatott Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével.

hiba beküldése

Domokos László közölte: az önkormányzati vállalatok közül először a közlekedési vállalatokat ellenőrizték, de a rezsicsökkentés kormányzati szándéka, az elszámoltathatóság és az átláthatóság iránti állampolgári igény indokolta a szélesebb kör – a távhőszolgáltatók és a hulladékgazdálkodási cégek – ellenőrzését is. Idén már huszonegy ilyen ellenőrzés eredményét hozták nyilvánosságra, és szerdán újabb három távhőszolgáltató ellenőrzésének jelentése lesz nyilvános.
Hozzátette, fontos, hogy a tulajdonos, a megrendelői oldal hogyan védi a vagyonát, de az is, hogy az önkormányzati vállalat milyen módon van menedzselve, betartják-e a vagyongazdálkodás, az amortizációképzés és a számvitel szabályait, és megfelelően állapítják-e meg az önköltséget.

Domokos László jelezte: az eddigi ellenőrzések szerint szinte nincs olyan vállalat, ahol az önköltségszámítás teljesen megnyugtató módon történne.

Az ÁSZ elnöke azt mondta, a települések eladósodásának megelőzése érdekében fontos lenne, hogy az önkormányzatok és az önkormányzati vállalatok egy pénzügyi mérlegben el tudjanak számolni a települések pénzügyi-vagyoni helyzetével, gyakori ugyanis az átfedés és keresztfinanszírozás. Ez azonban egyelőre a települési és vállalati körre vonatkozó eltérő előírások miatt nem lehetséges.

Kiemelte, az ÁSZ az ellenőrzéseken túl az öntesztrendszerrel is segíti az önkormányzatokat: a teszt kitöltésével önmaguk tudják tesztelni, mennyire működnek szabályosan. Az elnök arra biztatta az önkormányzatokat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke arra kérte Domokos Lászlót, folytassák az ellenőrzéseket, mert az önkormányzatok számára is hasznos ez a kontroll. Az ÁSZ most vizsgálja a kaposvári távhőszolgáltatót, és a polgármester azt kérte, hogy a többi önkormányzati céget is ellenőrizze a számvevőszék.
Kitért arra, hogy a huszonhárom megyei jogú város közszolgáltató cégei a környező településeknek is szolgáltatnak, ezért nekik és az államnak is fontos az önkormányzati vállalatok gazdálkodásának ellenőrzése.

“Az a szándékuk, hogy Európa egyik legolcsóbb rezsit fizető országában élhessünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ennek érdekében arra kérik az ÁSZ-t, folytassák az ellenőrzéseket. Mindenhol vannak tartalékok, mindenhol lehet a hatékonyságot növelni, ezért nagyon fontos, hogy egy külső szemlélő, a számvevőszék áttekintse, elő lehet-e állítani az adott szolgáltatást olcsóbban – mondta.

Az ÁSZ idén eddig kilenc hulladékgazdálkodással és tizenkét távhőszolgáltatással foglalkozó önkormányzati cég ellenőrzéséről készült jelentését hozta nyilvánosságra. Szerdán a Pécs, Komló és Nyergesújfalu távhőszolgáltatójának ellenőrzéséről szóló három jelentés lesz nyilvános, június végéig pedig további tizenkettőt tesznek közzé.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Adni
Szép dolog az na, és a szívem csordultig telik örömmel, mert ilyen tájban rengeteg meghívást kapunk [...] tovább »
Soltész Miklós: a kormány segíti az egyházak kezdeményezéseit
Győr - A kormány segíti a magyarországi egyházak kezdeményezéseit - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma [...] tovább »
Háy István repceméze nyerte Az év méze 2016 díjat
Gyula - A 9. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az [...] tovább »
Hoppál Péter: több mint húszezer közalkalmazottra terjedhet ki a kulturális bérfejlesztési program
Budapest - A közalkalmazotti státuszban dolgozó, jellemzően állami és önkormányzati fenntartású intézmények [...] tovább »
Halálos baleset történt a 62-es úton Seregélyesnél
Székesfehérvár - Egy ember meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg, amikor két autó [...] tovább »
15 szívmelengető fotó, ami bizonyítja, a szeretet körülvesz minket
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem csak az emberek tudnak szeretni. Az emlősök, a madarak, de még a rovarok is [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Évet búcsúztattak a miskolci dzsúdósok
Miskolc - Pénteken tartotta évzáróját a Hell Miskolci Judo Club. Az eseményről természetesen nem hiányzott a [...] tovább »
MEAFC: A kiváló csapategység győzelmet ért
Miskolc - A kosárlabda férfi NB I/B Keleti csoportjának 9. fordulójában a Miskolci EAFC hazai pályán fogadta a [...] tovább »
Phoenix KK: Jó Honvédot győztek le
Tiszaújváros - A kosárlabda férfi NB I/B Keleti csoportjának 9. fordulójában a Tiszaújvárosi Termálfürdő [...] tovább »
Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót
Budapest - Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), melyek értelmében egyebek [...] tovább »
Fogathajtó vk – Ifj. Dobrovitz harmadik Genfben
Genf - Ifjabb Dobrovitz József a harmadik helyen végzett vasárnap a négyesfogathajtók világkupa-sorozatának genfi [...] tovább »
Vendée Globe – Fa Nándor már a top 10-ben
Budapest - Fa Nándor már a top 10-ben halad a Dél-Indiai-óceánon a nyolcadik Vendeé Globe földkerülő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása