Frissítve:

Videó: Dőltek a gólrekordok a Bajnokok Ligájában

fotó: Getty Images fotó: Getty Images
Egyaránt hét gólt kapott hazai pályán a Roma és a BATE, soha ennyi gól nem esett még egy játéknapon.

A Bayern München 7-1-es győzelme az AS Roma otthonában a német klub történetének legnagyobb idegenbeli sikere az európai kupasorozatokban. A müncheniek a Sahtar Donyeckkel egyetemben egy másik rekordot is felállítottak, ugyanis a BL-ben korábban még egyetlen csapat sem tudott idegenben legalább öt gólt szerezni az első félidőben. Igaz, az ukránok rátettek még egy lapáttal, ugyanis negyvenöt perc alatt hatszor voltak eredményesek a selejtezőben a Debrecent búcsúztató BATE Boriszov otthonában.

A boriszovi összecsapáson – megismételve Lionel Messi 2012-es teljesítményét – ötször eredményes brazil Luiz Adriano a BL-történetének első futballistája lett, aki egy félidő alatt négy gólt szerzett. Érdekesség, hogy a donyeckiek mind a hét gólját brazil játékos szerezte, hasonló teljesítményt az Olympique Lyon mutatott fel, amely 2005 márciusában kizárólag francia gólokkal ütötte ki 7-2-re a Werder Brement.

A Maribort a Stamford Bridge-en 6-0-ra legyőző Chelsea is klubrekordot állított fel, José Mourinho együttese története legnagyobb arányú BL-sikerét aratta, ráadásul a 17 évesen és 112 naposan pályára lépett Dominic Solanke a Kékek legfiatalabb futballistája lett a legrangosabb európai kupasorozatban.

További érdekesség, hogy a vendég Athletic Bilbaót 2-1-re legyőző FC Porto 100. mérkőzését játszotta a BL-ben, illetve a BEK-ben, ezzel a kilencedik klub lett – a Benfica után a második portugál – amely elérte ezt a számot.

A Barcelona otthonában 3-1-es vereséget szenvedett Ajax Amsterdamban pályára lépő Jairo Riedewald az első olyan játékos a hollandoknál, aki azt követően született, hogy az együttes legutóbb BL-trófeát nyert (1995).

– MTI –


Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:

E csoport:

AS Roma (olasz)-Bayern München (német) 1-7 (0-5)
gól: Gervinho (66.), illetve Robben (9., 30.), Götze (23.), Lewandowski (25.), Müller (35., 11-esből), Ribery (78.), Shaqiri (80.)

CSZKA Moszkva (orosz)-Manchester City (angol) 2-2 (0-2)
gól: Doumbia (65.), Natcho (86., 11-esből), illetve Agüero (29.), Milner (38.)

Az állás: 1. Bayern München 9 pont, 2. AS Roma 4, 3. Manchester City 2, 4. CSZKA Moszkva 1


F csoport:

APOEL (ciprusi) – Paris Saint-Germain (francia) 0-1 (0-0)
gól: Cavani (87.)

FC Barcelona (spanyol)-Ajax Amsterdam (holland) 3-1 (2-0)
gól: Neymar (7.), Messi (24.), Ramirez (94.), illetve El-Ghazi (89.)

Az állás: 1. Paris Saint-Germain 7 pont, 2. FC Barcelona 6, 3. Ajax Amsterdam 2, 4. APOEL 1


G csoport:

FC Schalke 04 (német)-Sporting Lisboa (portugál) 4-3 (1-1)
gól: Obasi (34.), Huntelaar (51.), Höwedes (60.), Choupo-Moting (93., 11-esből), illetve Nani (16.), Silva (63., 78., előbbit 11-esből)
piros lap: Mauricio (33., Sporting Lisboa)


Chelsea (angol)-Maribor (szlovén) 6-0 (3-0)
gól: Remy (13.), Drogba (23., 11-esből), Terry (31.), Viler (54., öngól), Hazard (77., 90., előbbit 11-esből)

Az állás: 1. Chelsea 7 pont, 2. Schalke 04 5, 3. Maribor 2, 4. Sporting Lisboa 1



H csoport:

BATE Boriszov (fehérorosz)-Sahtar Donyeck (ukrán) 0-7 (0-6)
gól: Alex (11.), Adriano (28., 36., 40., 44., 82., az elsőt és utolsót 11-esből), Douglas (35.)


FC Porto (portugál)-Athletic Bilbao (spanyol) 2-1 (1-0)
gól: Herrera (45.), Quaresma (75.), illetve Fernandez (58.)

Az állás: 1. FC Porto 7 pont, 2. Sahtar Donyeck 5, 3. BATE Boriszov 3, 4. Athletic Bilbao 1



hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Sport és kultúra találkozása
Nyíregyháza - Havonta egyszer összekötik a mozgást az ismeretszerzéssel. tovább »
Sunshine-NyíKSE – A fiatalabbak is egyre jobban beilleszkednek
Nyíregyháza - A Sunshine-NyíKSE győzelemmel zárta az évet hazai pályán. tovább »
„Nem minden a súly és az izomtömeg”
Miskolc - Vonal felett, a 10. helyről várja a tavaszi folytatást a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgó­csapata. [...] tovább »
Kölcsey-karácsony
Nyíregyháza - Értékeltek, majd ünnepeltek a hagyományos ünnepségen. tovább »
Regionális edzőtábor volt Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Az edzéseket a helyi és vendég egyesületek hét edzője tartotta. tovább »
Szellő Imre mind a négy nagy szervezetnél az első 15-ben van
Budapest - Szellő Imre, a Felix Promotion International veretlen cirkálósúlyú ökölvívója mind a négy nagy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jótékonysági Mikulás-futás Miskolctapolcán, két távon
Miskolc - A Nomád Sport Alapítvány – az Avalon Parkkal közösen – december 9-én, vasárnap, Miskolctapolcán [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása