Frissítve:

DK: Magyarország demokratikus jogállam volt a Gyurcsány-kormány idején

Budapest, 2013. június 29., szombat (MTI) – Eörsi Mátyás, a Demokratikus Koalíció (DK) országos tanácsának tagja szerint nemzetközi színtéren teljes a konszenzus abban, hogy Magyarország demokratikus jogállam volt a Gyurcsány-kormány idején.

A Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök vezette DK politikusa így kommentálta az Európa Tanács június 23-i ülésén történteket. A tanácskozáson – mint kifejtette – a testület leszavazta azt a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás által benyújtott javaslatot, hogy a közgyűlés mondja ki: 2002 és 2010 között emberi jogi válsághelyzet volt Magyarországon, a 2006-os őszi rendőrterror súlyos következményekkel járt, és elfogadhatatlan, hogy az elkövetők, mások mellett a korábbi miniszterelnök felelősségre vonása nem történt meg. A testület végül úgy szavazott, hogy a támogató voksok aránya az egyharmadot sem érte el – idézte fel Eörsi Mátyás.

Álláspontja szerint ismét bebizonyosodott, hogy a nemzetközi színtéren teljes a konszenzus: Magyarország demokratikus jogállam volt a Gyurcsány-kormány idején. Hozzátette: “2006 őszén az olykor hibákat is vétő rendőrség a felheccelt, a várost szétverő csőcselékkel szemben az alkotmányos rendet védte”.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Napi horoszkóp – 2018. november 21.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Nagyhegyesi tűz: előjöttek az egykori kitörés emlékei
Nagyhegyes - Sem emberéletben, sem emberek testi épségében, sem a településben nem esett kár. tovább »
Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában Budapesten
Budapest - Tíz fiatal tehetség vehette át a 2018-as Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában kedden a [...] tovább »
OGY – Az ukrán oktatási törvényről is tárgyalt a KMKF munkacsoportja
Budapest - Az ukrán oktatási törvényről és a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatáról tárgyalt a [...] tovább »
Gyalogos vesztette életét egy balesetben Polgárnál
Polgár - Egy személygépkocsi ütötte el a polgári nőt - adta hírül a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. tovább »
A kétoldalú gazdasági együttműködésekről és a parlamenti kapcsolatokról tárgyalt Kövér László Törökországban
Ankara - A kétoldalú gazdasági együttműködések kilátásairól, valamint a parlamenti kapcsolatok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Emléktábla-avatással és könyvbemutatóval ünnepelték a MOKSZ 110. születésnapját
Budapest - A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) alapításának 110. évfordulója alkalmából [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Négygólos egri siker a Steaua ellen
Eger - Az Eger a harmadik harmadbeli remeklésének köszönhetően magabiztosan, 13-9-re legyőzte a Steaua Bucuresti [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Dabast is legyőzte a Szeged
Budapest - A címvédő MOL-Pick Szeged továbbra is százszázalékos a férfi kézilabda NB I-ben, miután kedden [...] tovább »
Női asztalitenisz Eb-selejtező – A csehek elleni győzelemmel megvan a csoportelsőség
Várpalota - A magyar női asztalitenisz-válogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, egyben megnyerte a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott Poprádon a MAC
Budapest/Poprád - A MAC 1-0-s vereséget szenvedett Poprádon a szlovák jégkorongliga (Tipsport) keddi játéknapján. tovább »
Angol író könyve az Aranycsapatról
Budapest - Megjelent a Magyarországon élő David Bailey könyve a legendás magyar Aranycsapatról. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása