Frissítve:

Dízelbotrány – Olaszországban is felfüggesztették a Volkswagen dízelmotoros járműveinek árusítását

Róma, 2015. szeptember 28., hétfő (MTI) – A Volkswagen olaszországi kereskedelmi pontjai hétfőtől felfüggesztették a német autógyár összes olyan márkájának értékesítését, amelyek a feltehetően csalásra lehetőséget adó szoftverrel üzemelő dízelmotorral rendelkeznek.

Az árusítás felfüggesztését a német autógyár itáliai igazgatósága rendelte el a VW olaszországi üzleteibe küldött körlevéllel.

A VW márkákat értékesítő autókereskedők a sajtóban panaszolták el, hogy üzleteik a dízelbotrány kirobbanása óta üresek.

Az olasz kereskedelmi minisztérium adatai szerint a károsanyag-kibocsátás értékeit manipuláló szoftver mintegy 1 millió VW-járművet érinthet Olaszországban. Ennyit adtak el az érintett márkákból 2008 óta.

A Corriere della Sera olasz napilap hétfői száma szerint a felfüggesztett autók között lehetnek azok is, amelyeket a VW-csoport az olasz rendőrségnek és csendőrségnek kezdett el szállítani. A német autógyár májusban nyerte el az olasz rendfenntartó erők közbeszerzési pályázatát, amelynek értelmében a következő három évben mintegy 4 ezer gépkocsival látta volna el az olasz rendőrséget és csendőrséget.

– MTI

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Brexit – Liberális Demokraták: a Brexit megállítható és meg is kell állítani
London - A brit Liberális Demokraták vezetője szerint a Brexit megállítható és meg is kell állítani. tovább »
ITM: több mint ezermilliárd jut az innovatív ötletek felkarolására
Zalaegerszeg - Több mint ezermilliárd forintot költ a jelenlegi európai uniós költségvetési ciklusban [...] tovább »
MÁV-Start: jelentős az érdeklődés az IC+ multifunkcionális kocsi iránt
Budapest - Óriási szakmai érdeklődés mutatkozik a MÁV-Start legújabb, saját fejlesztésű és gyártású IC+ [...] tovább »
Varga Mihály: biztonságos a magyarországi környezet a pénzintézetek számára
Budapest - A gazdaság teljesítménye a bankok számára is kiszámítható hátteret teremt, ezért biztonságosan [...] tovább »
Orbán Moszkvában: megbecsüljük a kapcsolatunkat Oroszországgal
Moszkva - Magyarország megbecsüli Oroszországgal fennálló kapcsolatát, "mindketten a sikereink maximálásában [...] tovább »
KKM: egyre inkább hídfőállásnak tekintik Magyarországot a kínai cégek
Zalaegerszeg - A kínai cégek egyre inkább európai hídfőállásnak tekintik Magyarországot - jelentette ki a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kerekesszékes vívó Eb – Három éremmel kezdett a magyar csapat
Budapest - Mező Boglárka a női kard B kategóriájának egyéni versenyében ezüstérmet nyert, míg Osváth [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Magyar győzelmek
Budapest/Alicante - Mind a négy magyar játékos győzött a férfi egyes selejtezőjének második fordulójában a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott kassán a DVTK
Budapest/Kassa - A DVTK Jegesmedvék 6-3-ra kikapott a HC Kosice vendégeként a szlovák jégkorongliga [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Mindkét félidőben húsz gólt dobott a Szeged
Budapest - A címvédő Szeged és a Veszprém is fölényesen nyert a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján. tovább »
Szlovákiában versenyeztek
Miskolc - Nemzetközi meghívásos kötöttfogású verseny, Nyárasd (Szlovákia), 7 ország, 150 induló. A DVTK-MVSI [...] tovább »
Megmaradt a kosarasok esélye a világbajnokságra
Debrecen - Az olaszok ellen szenvedett vállalható, hatpontos (63-69) vereséget a magyar válogatott hétfőn este a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása