Frissítve:

Dióhéjban innen-onnan

Demecser – Demecserben gyermekhetet rendeznek, Máriapócson olaszok vendégeskedtek.

hiba beküldése

Demecser

A demecseri Tündérkert óvoda 2007. május 21-túl 25-ig gyermekhetet szervez. Minden nap más-más program várja a kicsinyeket – tudtuk meg Hajnal Endréné óvodavezetőtől. Hétfőn volt a megnyitó zenés műsorral. Kedden 830-tól bábszínházi előadást – a Jégország királya című darabot – nézhetik meg a művelődési házban a gyermekek. Szerdán 9.30-tól aszfaltrajz és fagyizás a program, pénteken pedig 10 órától vásárt rendeznek az óvónők által készített tárgyakból, melynek bevételét új játékok vásárlására költik. Délben, 12 órától a program zárásaként közös ebéd lesz a szülőkkel.

Máriapócs

Az olaszországi Maserada sul Piave város 40 fős csoportja a közelmúltban Magyarországra látogatott. A csoportot Casellato Floriana polgámester asszony vezette. Voltak Keszthelyen, Budapesten, Nyíregyházán, majd Máriapócsra érkeztek. A látogatás célja az volt, hogy felvegyék a kapcsolatot a máriapócsi önkormányzattal. Az olasz vendégek várakozással érkeztek a kegyheléyről híres városba, hiszen többen még Magyarországon sem jártak, nemhogy ezen a településen. A feszültség hamar feloldódott, mivel az Általános és Alapfokú Művészeti Iskjola énekkara a magyar dalokon kívül olaszul énekelve jól ismert, kedves dallamokkal köszöntötte a csoportot. Nagy sikert aratott az üveges tánc is, hiszen felfedezték a magyar tánclépéseket, a csárdást.

A hivatalos bemutatkozás és egymás tájékoztatása után a vendégek a görög katolikus kegytemplomban szentmisén vettek részt, amelyet dr. Keresztes Szilárd püspök vezetett. A püspök a szentbeszédet is olaszul mondta. A további programban az olasz vendégek megtekintették a szabadidő parkban a horgásztavakat, illetve megízlelhették a termálkút vizét, amely ma már gyógyvíz. Intézményhálózatuk hasonló Máriapócséhoz, ezért az idősek otthonába is ellátogattak. Az olaszokhoz közel áll az autósport, ezért megnézték a Rabócsiringet is, amelyről elismeréssel szóltak. A nap a HungariCum vendégházban fejeződött be, ahol a két település vezetői elköszöntek egymástól a minél ham,arabbi találkozás reményében – tájékoztatta szerkesztőségünket Palóczy Tímea.



További hírek a Szabolcs-Szatmár-Bereg kategóriából
Felkelt a napunk
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnepünkön az állam­alapítás és az államalapító Szent István emléke előtt [...] tovább »
Petneháza motoros bemutató
Petneháza - Vasárnap motorosbemutatóval folytatták Petneházán, a 3. Zöld - sziget fesztivált. Szombaton [...] tovább »
Falunapot tartottak Kislétán
Kisléta - A kislétai falunapon lovasbemutató, főzőverseny várta a látogatókat és nagy érdeklődés volt a [...] tovább »
Orgonahangverseny Nyíregyházán
Nyíregyháza - A nyíregyházi evangélikus nagytemplomban szombaton este Finta Gergely budapesti orgonaművész [...] tovább »
Vonattal ütközött egy személyautó Nagykállón
Budapest - Vonattal ütközött egy személygépkocsi a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállón egy vasúti [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 33. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Több mint 100 páros mérkőzött meg egymással
Debrecen, Hajdúnánás, Hajdúböszörmény - 133 páros versengett a két hajdúvárosban az idei strandröplabda [...] tovább »
„Szerintem ennél lejjebb már nem lehet süllyedni”
Hajdú-Bihar - Eredmények és edzői nyilatkozatok a labdarúgó megyei első osztály vasárnapi játéknapjáról. tovább »
Férfi röplabda Eb-selejtező – Győzött Svájcban a magyar válogatott
Budapest/Schönenwerd - A magyar férfi röplabda-válogatott 3-2-re győzött Svájcban az Európa-bajnoki [...] tovább »
„Elnézést kérek a csapat nevében a szurkolóinktól, hogy ilyen traumát kellett átélniük”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 2. fordulójában négy mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
„A kálmánháziak lankadó figyelme”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoport 2. fordulójának mérkőzését [...] tovább »
„Nehezen indult be a gépezet, de hoztuk a kötelezőt”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország csoport 2. fordulójának mérkőzését [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása