Frissítve:

Diétás karácsonyi menü hagyományos ételekkel

Diétás karácsonyi menü hagyományos ételekkel Diétás karácsonyi menü hagyományos ételekkel
Egy diétás karácsonyi menü nem abból áll, hogy minden finomságot meg kell vonunk magunktól. Teljesen hagyományos ételekből is összeállíthatjuk anélkül, hogy a vendégeiknek feltűnne mennyire diétás is, amivel kínáljuk őket – mondja Teremy Alex, testsúlycsökkentő tanácsadó, a Diet Maker diéta és fogyás blog írója.

hiba beküldése

Diétás karácsonyi menü ételei:

Halászlé

A diétás karácsonyi menü első fogása a halászlé kell, hogy legyen. Ennek az az oka, hogy a halászlében lévő kalória szinte elhanyagolandó, ebből fakadóan ez a levesek királya is egyben. Egy tányér halászlé 176 kalóriát tartalmazz egészben lévő hal és kenyér nélkül. Ami nagyszerű még és fontos tényező, hogy mennyire jól tudunk lakni vele. Halat csak abban az esetben ehetünk hozzá, hogyha a többi fogásból kevesebbet eszünk. Kenyérről pedig végképp mondjuk le, ha nem szeretnéd túl enni magad és túl lépni a kalóriakereted.

Sült hal

Karácsony révén most a halas ételek dominálnak, ezért a diétás karácsonyi menü 2. fogásának sült halnak kell lenni. A sült hal jobb a rántott halnál, mert a magas kalóriás panírt már nem eszed meg, ami főleg szénhidrát és zsír. Magából a halból, mint fehérjéből mindig többet ehetünk. Ezt alatt azt kell érteni, hogy egy pisztráng vagy keszeg méretű sült halat nyugodtan megehetsz. Ezért olyan jó a diétás karácsonyi menübe.

Krumpli saláta

A krumpliról nagyon sok tévhit kering a köztudatban, hogy diéta alatt nem ehetjük, mert hizlal. Ha csak egy adatot mondhatok ezzel kapcsolatban, akkor az lenne, hogy a főtt krumpliban 77 kalória van. Ez egy olyan érték, amivel bőven diétás ételnek számít a krumpli és ezért is van helye a diétás karácsonyi menü ételei között. Tehát a sült hal mellé krumpli salátát csinálhatsz, amihez lilahagyma dukál. A lilahagymával együtt még alacsonyabb lesz a köreted kalóriatartalma.

Sütemény

Egy diétás karácsonyi menü sajnos nem a süteményekről szól, így ha teheted ezt magad részéről hagyd ki. A vendégek természetesen kapjanak valamit, de egy dolgot ne feledj ezzel kapcsolatban, hogy minél hígabb egy sütemény, annál diétásabb. Tehát egy ropogós, szárazabb süteményben több kalória található. Ha nem szeretnéd kihagyni és az ünnepek alatt lemondasz a fogyásról, akkor várj legalább 3 órát az étkezés után és csak akkor egyél egy szeletet.

– Teremy Alex, Diet Maker



További hírek a Életmód kategóriából
Egy véradás három életet menthet
Debrecen - Mindenki adhat vért, aki elmúlt 18, de még nem múlt el 65 éves, rendelkezik magyarországi lakcímmel, [...] tovább »
Mérgező is lehet a dísztök
Budapest - A tökfélék családjába tartozó fajok közül nem mindegyik ehető, a dekorációs célra szánt [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. október 20.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg, hogy mit jósolnak mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
A Nébih kockázati tényezőnek tartja a fekete színű élelmiszereket
Budapest - A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új élelmiszerbiztonsági kockázati tényezőként [...] tovább »
Háromdimenziós filmen követhető a füst útja a testben
Debrecen - Debrecenbe érkezett Magyarország legnagyobb humanitárius átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja, a [...] tovább »
Van valami gond az újrahasznosítással
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Jelenleg kevesebb mint 10 százalékát hasznosítjuk újra a keletkező [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Birkózó-vb – Fájó magyar vereségekkel kezdődött a verseny, Ligeti nyert
Budapest - Meglepő és fájó vereségekkel kezdődött magyar szempontból a budapesti birkózó-világbajnokság, [...] tovább »
Nyíregyházi KC – Győzelemre törnek szombaton Gubóék
Nyíregyháza - El kell felejteni az utolsó húsz percet, mindenki hadra fogható. tovább »
Magyar tekvondós siker Athénban
Budapest/Athén - Patakfalvy Luca győzött az 53 kilogrammos kategóriában a tekvondósok nyílt görög bajnokságán. tovább »
360 fokos videó: Nyíregyháza Spartacus – így edzenek a nők
Nyíregyháza - A Szpari női focistái sok időt és energiát fektetnek a csapatba. tovább »
Mezőkövesden a Veszprém-verők
Mezőkövesd - Nagy érdeklődés előzi meg a matyóvárosban szombat este sorra kerülő NB I-es férfi kézilabdameccset. tovább »
Aluinvent-DVTK: Kétesélyes meccsen javítanának
Miskolc - A jobbik pécsi csapat otthonában lépnek pályára a diósgyőri női kosarasok. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása