Frissítve:

Diétára fogták az állatkertek lakóit Oroszországban

Diétára fogták az állatkertek lakóit Oroszországban © Illusztráció: Getty Images
Moszkva, 2015. február 13., péntek (MTI) – Diétára fogták az orosz állatkertek lakóit, mert a rubel árfolyamának esése miatt megdrágult az eledelek beszerzése. Több állatot más ország intézményébe kellett költöztetni, mert nem tudják megfelelően ellátni őket – írta az Izvesztija című orosz napilap pénteken.

hiba beküldése

“Az állatok eleségének ára 2014 óta negyven százalékkal növekedett, és a következő fél évben még tíz százalékkal fog emelkedni” – közölte Natalja Kolobova, a moszkvai állatkert igazgatója. Az intézményeknek országszerte igazodniuk kell a megváltozott költségekhez, ezért több helyen “háziasabb” ételekkel etetik az állatokat.

A jekatyerinburgi állatkertben is olcsóbb, gazdaságosabb eledelekre tértek át a gondozók. Jelenleg az étrendkiegészítőként használt garnélarákot tintahallal helyettesítik, míg a víziló által kedvelt lucernát sima zöld fű és zöldségek váltották fel.

“Az állatok mindent megesznek, ami a mi asztalunkon is megtalálható: zöldségeket, káposztát, rizst, kenyeret” – mondta Kszénia Ivanova, az állatkert PR-menedzsere.

“A csimpánzok mazsolás túrót, enyhén sózott halat, vajas kenyeret esznek. Dásának, az elefántnak káposztát, míg másoknak almakompótot főzünk”- fűzte hozzá.

Egyes fajoknak azonban olyan különleges az étrendje, amelyet helyben nem lehet előállítani. Ilyenek a moszkvai állatkert pingvinjei, amelyek csak a 18 centiméteres, egész heringet eszik meg. Az állatkert eddig Norvégiából hozatta a halakat.

A gyümölcsök és zöldségek beszerzése is megdrágult. Az almát eddig Lengyelországból hozatták, de a szankciók miatt kénytelenek most rosszabb minőségű orosz gyümölcsöket kínálni, amelyet viszont nem minden állat fogad el.

A moszkvai állatkert igazgatója elmondta, hogy az etetés költségeinek megnövekedése miatt több állatnak is búcsút kellett mondaniuk. Hozzátette: a ritka és drága állatokat mindenképpen megtartják, és csak azokat az állatokat költöztetik más országok állatkertjeibe, amelyek nem szükségesek a moszkvai intézmény változatos génállományának fenntartásához.

– MTI –



További hírek a Állatvilág kategóriából
A farkas is képes személyes kapcsolatot kialakítani az emberrel
Budapest - A farkas is képes személyes kapcsolatot kialakítani az őt nevelő emberrel - derült ki az Eötvös [...] tovább »
Az állat tragédiája
Ha nem a munkám szólított volna vasárnap délután Nagycserkeszre, magánemberként lettem volna jelen az [...] tovább »
Hajmeresztő videó: Elszabadult kutyát üldözött egy kerékpáros az autók között
Az eset Mexikóvárosban történt, szerencsére mindenki megúszta komoly sérülés nélkül. tovább »
Kibelezett zebratetem sokkolta a látogatókat a Nyíregyházi Állatparkban
Nyíregyháza - Mondani sem kell, a látogatók megdöbbentek, a keselyűk pedig rögtön a tetem köré sereglettek, [...] tovább »
Új papagájfajt fedeztek fel a mexikói Yucatán-félszigeten
Mexikóváros - Új papagájfajt azonosítottak a mexikói Yucatán-félszigeten: a kékszárnyú amazonnak nevezett [...] tovább »
Videó: A koalák még verekedés közben is irtó cukik
A két koala nem igazán érti, hogy miért szólnak bele a bunyójukba. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Keszthelyi Rita és Nagy Viktor az év vízilabdázói a szurkolóknál
Budapest - Keszthelyi Ritát, az UVSE 25 éves balszélsőjét és Nagy Viktort, a Szolnoki VSC 32 éves kapusát [...] tovább »
EL-selejtező – A Vasasnak lesz a legnehezebb dolga
Budapest - Három magyar csapat is megkezdi szereplését csütörtökön a nemzetközi kupaporondon: a Videoton a [...] tovább »
NBA – Phil Jacksontól megvált a New York Knicks
New York - Távozott posztjáról Phil Jackson, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New York [...] tovább »
Szombaton ismét megrendezik a Király Kupát Szombathelyen
Szombathely - A Swietelsky Haladás és a Paks FC összecsapásával kezdődik szombaton 14 órakor a XIV. Király Kupa [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Az első öt forduló órarendje
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elkészítette az OTP [...] tovább »
Dokitenisz
Nyíregyháza - A fül-orr-gégészek közelmúltbeli fővárosi országos tenisztornáján a nyíregyházi dr. Nedeczky [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása