Frissítve:

Devizahitelek – Windisch László: az MNB kikényszeríti az elszámolási törvény végrehajtását

Devizahitelek - Windisch László: az MNB kikényszeríti az elszámolási törvény végrehajtását Devizahitelek - Windisch László: az MNB kikényszeríti az elszámolási törvény végrehajtását
Budapest, 2014. szeptember 30., kedd (MTI) – A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellenőrizni fogja a tisztességtelen egyoldalú kamatemelések és az árfolyamrés alkalmazása miatt a hitelfelvevőknek visszajáró összeg elszámolását, és eltökélt abban, hogy az elszámolási törvény pontos végrehajtását a rendelkezésére álló erős eszközökkel kikényszerítse. Az ügyfeleknek egyelőre nincs tennivalójuk, a bankoknak legkorábban jövő januárban kell megküldeniük a hitelfelvevők számára az elszámolást – nyilatkozta Windisch László, a jegybank alelnöke az MTI-nek.

hiba beküldése

A parlament múlt szerdán fogadta el az elszámolási törvényt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseket, az MNB-hez azonban már most több megkeresés érkezett a hiteladósoktól ezzel kapcsolatban. Windisch László hangsúlyozta, hogy az elszámolás kapcsán még korai panaszokkal felkeresni az MNB-t; az érintett ügyfeleknek most nincs más dolguk, mint megvárni, hogy a pénzintézetek elvégezzék a számításokat és megküldjék az elszámolásokat. Aki nem ért egyet az elszámolás tartalmával, annak elsőként – az elszámolás kézhezvételétől számított 30 napon belül – a pénzintézetet kell majd megkeresnie panaszával. Ha pedig a probléma így sem rendeződik megnyugtató módon, a törvény előírása szerint az MNB-nél működő Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) kell fordulnia. A PBT lesz jogosult eldönteni a vitát, függetlenül attól, hogy a pénzintézet tett-e alávetési nyilatkozatot a konkrét eset kapcsán – mondta az alelnök.

A törvény szerint a pénzintézeteknek a honlapjukon egyértelmű módon közzé kell majd tenniük, ha álláspontjuk szerint elszámolási kötelezettségüknek valamennyi ügyféllel szemben eleget tettek. Ha valaki e közzététel ellenére mégsem kapott elszámolást, pedig jogosultnak tartja magát erre, a közzétételtől számított 60 napon belül a pénzügyi szolgáltatónál kell panaszt tennie.

Az alelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy mindkét okból felmerült panasz esetében fontos a határidő betartása. Aki elmulasztja, később már nem élhet panasszal emiatt, kivéve, ha igazolja, hogy a panasz benyújtásában akadályoztatva volt, ilyen esetben az akadály megszűnésétől számított 30 napon belül lehet az elszámolásra köteles pénzintézethez fordulni.

Windisch László elmondta, a devizaalapú hitelek esetében az elszámolás időpontja attól függ, hogy a pénzintézet indított-e keresetet általános szerződési feltételei (ÁSZF) tisztességességének megállapítására. A nem pereskedő bankoknak 2015. január 15-29. között, a pert indítóknak február 14-28. között – vagy legkésőbb a peres eljárás befejezésétől számított 60 napon belül – kell megküldeniük ügyfeleiknek az elszámolást. A forintos és ténylegesen devizában folyósított hiteleknél, ha a bank nem indított pert, 2015. április 16-30. között, ha pedig indított, augusztus 15-szeptember 30. között kell sort keríteni erre.

A forinthitelek esetében csak a 2010. november 27. előtt közzétett ÁSZF-ek, vagy ÁSZF-módosítások esetében áll fenn a tisztességtelenség vélelme. A bankok ezek esetében 2015. január 5-12. között indíthatnak pert az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességességének bizonyítására.

A 2010. november 27. utáni ÁSZF-ek esetében – mivel már hatályban voltak az átlátható árazásról szóló törvényi rendelkezések – a törvény szerint nem áll fenn a tisztességtelenség vélelme. Az MNB azonban megköveteli ezeknek a szerződéses kikötéseknek a tisztességességét is. Ha tehát mégis úgy találja, hogy bár ezek az átlátható árazásról szóló jogszabály hatálya alatt születtek, de tisztességtelenek, közérdekű keresetet fog benyújtani a bírósághoz. Erre február 28-ig van lehetősége – mondta Windisch László.

Az alelnök az MTI-nek hangsúlyozta: az elfogadott devizahiteles törvények minden jogos igényt illetően rendezi az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés miatt felmerült problémákat. “Az MNB álláspontja az, hogy a törvény maximálisan figyelembe veszi az adósok érdekét. Egyes ügyvédi irodák, civil szervezetek viszont – vélhetően saját hasznuk érdekében – olyan eljárások, például kártérítési perek megindítására sarkallják a banki adósokat, amiből utóbbiaknak előnyük nem, csak többletköltségük származik” – hívta fel a figyelmet Windisch László.

Az alelnök kifejtette, az MNB arra törekszik, hogy az ügyfelek számukra átlátható elszámolást kapjanak. Célszerű volna ezért, ha a pénzintézetek az MNB, valamint az általuk alkalmazott árfolyamokat is visszamenőleg közzétennék honlapjukon. Ez azért is fontos, mert vita esetén az ügyfeleknek panaszukban meg kell jelölniük, hogy az elszámolás milyen téves adatot vagy számítási hibát tartalmaz. Az MNB is folyamatosan tájékoztatást nyújt majd honlapján az elszámolás legfontosabb tudnivalóiról, s menetéről. A tájékoztatásba a jegybank által életre hívott Civil Hálót – nonprofit pénzügyi érdekvédő szervezeteket – is bevonják.

Az alelnök emlékeztetett arra, hogy a folyamatban lévő pereket és a lakóingatlannal kapcsolatos végrehajtásokat felfüggesztették az ügyfelek érdekében, 2016. április 30-ig pedig moratórium van az egyoldalú kamatemelésre is. A törvény ezzel tiszta helyzetet teremt a devizahitelek további, remélhetőleg végső rendezéséhez – húzta alá.

Az alelnök az MTI-nek elmondta, hogy az elszámolás alapképletét tartalmazó MNB rendelet október elején jelenik meg, s hamarosan közzéteszik az elszámolás tartalmát meghatározó részletkérdéseket rendező további rendeletet is.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Külföldi sajtó Magyarországról – Német és brit lap
Berlin, London - A Die Welt című német konzervatív lap pénteki számában a Csehország, Lengyelország, [...] tovább »
Szijjártó: 3,7 milliárd forintos beruházást indít a Diehl Aircabin Nyírbátorban
Budapest, Nyírbátor - Mintegy 3,7 milliárd forint értékű beruházással bővíti kapacitását a Diehl Aircabin [...] tovább »
Novák Katalin: arányosítás miatt emelkedik a kétgyerekes családok adókedvezménye
Budapest - Arányosítás miatt emelkedik a kétgyerekes családok adókedvezménye, amely 2019-ig eléri a havi 40 ezer [...] tovább »
Hitele a szónak…
Van-e helyben elegendő számú, képzett munkaerő, illetve szükség esetén biztosítható-e az utánpótlásuk? [...] tovább »
FM: megváltozik a kenyerek összetétele péntektől
Budapest - Péntektől megváltozik a kenyerek összetétele, a rozskenyérnek például minimum 60 százalék, [...] tovább »
Csökkent az üzemanyagok ára
Budapest - Csökkentette bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kapus érkezhet a DVSC együttesébe
Debrecen - Az országos sportnapilap online kiadása szerint a DVSC labdarúgócsapata szerződtette az élvonaltól [...] tovább »
William Gallas a teqballt népszerűsíti
Budapest - A magyarok által feltalált teqballt, az asztalon játszott futballt népszerűsíti Budapesten a [...] tovább »
Vizes vb 2017 – Megkezdődött a jegyértékesítés utolsó szakasza
Budapest - Délután három órától lehet ismét jegyet vásárolni a júliusi magyarországi vizes világbajnokság [...] tovább »
Fotók: Kezdetét vette Ibrányban a kerékpárverseny
Ibrány - Pénteken délben elrajtolt Ibrányban a három napos Országúti Kerékpáros Magyar Bajnokság. tovább »
Nem mindennapi aszfaltcsíkon köröz a száguldó cirkusz
Baku - A mezőny kéthetes pihenőt követően tért vissza Európába, hogy az F1 legújabb helyszínén, Bakuban [...] tovább »
Mento Nagydíj a Lovagi Tornák Terén, Diósgyőrben
Miskolc - Péntektől vasárnapig hétszáz startot terveznek Diósgyőrben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása