Frissítve:

Devizahitelek – Varga Mihály: ősszel dől el, hogy az autóhiteleket forintosítják-e

Devizahitelek - Varga Mihály: ősszel dől el, hogy az autóhiteleket forintosítják-e Devizahitelek - Varga Mihály: ősszel dől el, hogy az autóhiteleket forintosítják-e - © © MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Budapest, 2014. augusztus 22., péntek (MTI) – Varga Mihály szerint az ősszel dől el, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás.

hiba beküldése

A nemzetgazdasági miniszter az M1 Az este csütörtöki adásában – pontosítva a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában tett kijelentését – azt mondta: kétségtelen tény, hogy a Kúria jogegységi döntése a devizahitelekről kiterjed a gépjárműhitelekre is. Ugyanakkor kiemelte: a döntésből nem következik automatikusan az autóshitelek forintosítása.

A kormány álláspontja eddig az volt, hogy elsősorban a lakáshitelesek helyzetét kell rendezni, “de természetesen meg fogjuk vizsgálni, hogy a fogyasztói hitelek körébe tartozó devizaalapú hiteleknél ez az elszámolás, forintosítás megoldható-e” – mondta a miniszter.

Ismertetése szerint 150 ezer devizaalapú autóhitel van, az euró-, illetve svájci frank alapú, még élő autós devizahitelek összértéke 162 milliárd forint.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy egy lakás- és egy autóhitel között társadalmi, szociológiai szempontból nagy a különbség. Amikor valaki a fedelet veszíti el a feje fölül egy hitel miatt, akkor a kormánynak azonnal lépnie kell. Ugyanakkor elismerte, hogy az autóhitelesek nehéz helyzetbe kerülhetnek, akár “a fedél is veszélybe kerülhet a hitel miatt”.
A nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: Lázár János miniszter felvetése teljesen jogos, az elmúlt hónapokban több olyan élethelyzet alakult ki, amikor a fedél került veszélybe egy autóshitel miatt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Blikknek úgy nyilatkozott, hogy a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket. Lázár János hangsúlyozta: a kormány szándékában áll a devizahiteleseket mentő újabb ütem megvalósítása is, a forintosítás.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szakértő: sokat nyernek a három gyermeket vállaló családok az otthonteremtési támogatások bővítésével
Budapest - Sokat nyernek a három gyermeket vállaló családok az otthonteremtési támogatások július 1-jétől [...] tovább »
Farkas Sándor: már százezren aláírták a magyar gazdák érdekében indított petíciót
Fábiánsebestyén - Már százezren aláírták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és [...] tovább »
Már százezren töltötték ki a gazda petíciót
Budapest - Négy hét alatt százezren írták alá azt a petíciót, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) [...] tovább »
Két év alatt ötszörösére nőtt az öngondoskodó fiatalok aránya egy felmérés szerint
Budapest - Egyre több fiatal gondol az öngondoskodásra, a K&H ifjúsági indexe szerint míg 2017 elején a 19-29 [...] tovább »
Fejlesztések a porondon: munkában a megye
Hajdú-Bihar - Megkezdődött a kormányzat felkészülése a következő európai uniós ciklusra. tovább »
A sztrájk után a Hankook visszatér a normális gyártási rendbe
Rácalmás - A március 12-én elkezdett és csütörtök este megállapodással végződő sztrájk után a Hankook [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda Extraliga – Előnyben a Vasas és a Nyíregyháza
Budapest - A Vasas és a Nyíregyháza is saját közönsége előtt szerzett előnyt a női röplabda Extraliga [...] tovább »
Meggyőző Fatum-siker az elődöntő első meccsén
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza vasárnap este hazai pályán kezdte meg a Békéscsaba elleni elődöntőt. tovább »
Svájci aranyérem a női curling-világbajnokságon
Silkeborg - Svájci aranyérem született a női curlingezők világbajnokságán a dániai Silkeborgban. tovább »
Hosszú Katinka aranyéremmel zárt Marseille-ben
Budapest/Marseille - Hosszú Katinka 200 méter háton aranyérmet nyert a Golden Tour elnevezésű [...] tovább »
Magyar-horvát – Jó játékkal bravúros győzelem
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott az utóbbi két év legjobb játékát nyújtva hátrányból fordított és [...] tovább »
„Az a helyzet, hogy rúgott gól nélkül ritkán lehet meccset nyerni”
Hajdú-Bihar - Három mérkőzést játszottak a labdarúgó megyei I. osztály vasárnapi játéknapján. Eredmények, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása