Frissítve:

Devizahitelek – OTP Jelzálogbank: az árfolyamrés alkalmazása miatt 8,1 milliárdot kell visszafizetni

Devizahitelek - OTP Jelzálogbank: az árfolyamrés alkalmazása miatt 8,1 milliárdot kell visszafizetni Devizahitelek - OTP Jelzálogbank: az árfolyamrés alkalmazása miatt 8,1 milliárdot kell visszafizetni - © Illusztráció: KM
Budapest, 2014. július 21., hétfő (MTI) – Az árfolyamrés alkalmazásának semmisége miatt az OTP Jelzálogbank Zrt.-nek várhatóan mintegy 8,1 milliárd forintot kell visszatérítenie az ügyfeleknek, aminek az adózás előtti eredményre gyakorolt negatív hatása mintegy 6,7 milliárd forintot, az egyoldalú szerződésmódosítások miatti összeg pedig 68,6 milliárd forintot tehet ki, de ebben a kérdésben a bank élni kíván perindítási jogával – tette közzé a jelzálogbank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

hiba beküldése

Megjegyik azt is, hogy az OTP Bank kötelezettséget vállalt a jelzálogbanknál jelentkező negatív hatások kiküszöbölésére.

A közleményben ismertetik, hogy a pénteken kihirdetett, a devizahiteleseket segítő első törvény hatálya kiterjed valamennyi 2004. május 1. napja és a törvény hatályba lépésének napja (2014. július 26.) között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre, így a lakossági deviza és forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződésekre, és a pénzügyi lízingszerződésekre. A törvény értelmében a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződéseknél az árfolyamrés
alkalmazása semmis, továbbá a törvény valamennyi fogyasztói kölcsönszerződés esetében megdönthető vélelmet állít fel az egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötések tisztességtelen volta tekintetében. Az ügyfelekkel való elszámolást külön törvény fogja rendezni.

Az OTP Jelzálogbank Zrt. bankszakmai alapon vitatja azt az állítást, miszerint az árfolyamrés alkalmazása indokolatlan és ezért érvénytelen lenne, továbbá fenntartja azt az álláspontját, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokra vonatkozó rendelkezései a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfeleltek.
Az OTP Jelzálogbank Zrt. az OTP Bank Nyrt.-vel együtt vizsgálja a törvények által biztosított jogorvoslati lehetőségeit, valamint élni kíván a törvény által biztosított perindítási jogával az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétel tisztességessége bizonyítása iránt.

Az árfolyamréssel kapcsolatos visszafizetési kötelezettség negatív eredményhatását 2014 második negyedévében számolják el.

Az OTP Bank igazgatósága által meghozott határozat alapján az OTP Bank Nyrt. feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt az OTP Jelzálogbank Zrt.-t érő, a kihirdetett törvénynek az OTP Jelzálogbank Zrt. pénzügyi helyzetére gyakorolt negatív hatásainak a kiküszöbölésére, a jogszabályi megfelelést és a folyamatos, változatlan működést is biztosító mértékben az e tárgyban – az OTP Jelzálogbank Zrt. részére – tett
kötelezettségvállaló nyilatkozatban foglalt feltételekkel – áll a közleményben.

Az OTP Bank ugyancsak a BÉT honlapján azt is közölte, hogy a törvény miatt a jelzálogbank mellett a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt-t, valamint az OTP Ingatlanlízing Zrt-t érő negatív hatások kiküszöbölésére a jogszabályi megfelelést és a folyamatos, változatlan működést is biztosító mértékben kötelezettséget vállal.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
„Még nem ette meg a kutya a telet”
Hajdú-Bihar - Bár még nem okozott nagyobb gondot, hogy enyhe az idő, nem örülnek neki a gazdák; több [...] tovább »
Aláírták az idei MÁV-bérmegállapodást
Budapest - Aláírta a MÁV-csoport a szakszervezetekkel a megállapodást a 2017-ben kötött, 3 évre szóló [...] tovább »
Javultak a 2017-es téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés eredményei az előző évekhez képest
Budapest - A főbb szabálytalanságokat tekintve javultak a 2017-es téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés [...] tovább »
Január elsejétől megszűnt a műszaki biztonsági felülvizsgálat a gázszolgáltatásnál
Budapest - A kormány 2018 január elsejétől megszüntette a földgázszolgáltatás területén a műszaki [...] tovább »
Varga Mihály: tavaly egy havi keresettel több maradt az embereknél
Budapest - A keresetek 59 hónapja, gyakorlatilag öt éve folyamatosan nőnek, a tavalyi emelkedésnek köszönhetően [...] tovább »
Egyszerűbben, helyben intézhetik ügyeiket az újfaluiak
Berettyóújfalu - Nyolc településen három ütemben hajtották végre az adóügyi ügyfélszolgálati feladatok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Most világbajnok akadt a horogra
Nyírbátor - Majoros Bence a budapesti World Tour-versenyen először játszhatott döntőt az U21-esek között. tovább »
MVLC: Tartalékolás szerdára? Dehogy!
Miskolc - Szombaton 19 órától Szentesen játssza évnyitó bajnokiját a miskolci póló­gárda. tovább »
A műfüves edzőpályán játszik a Mezőkövesd
Kazincbarcika, Mezőkövesd - Szombaton délelőtt 11.00 órakor kezdik a Mezőkövesd Zsóry FC – Kazincbarcikai SC [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Azt mondják, hogy nagyon fontos mérkőzés következik
Miskolc - Szombaton 17.30-tól hazai meccset játszik az ­­­Aluinvent-DVTK NB I-es női kosárlabda csapata. tovább »
Australian Open – Fucsovics nyolcaddöntős, Federer következhet
Melbourne/Budapest - Fucsovics Márton három sima szettben legyőzte az argentin Nicolas Kickert, ezzel bejutott az [...] tovább »
Begyűjthetik első aranyukat a Jegesmedvék
Miskolc - Szombaton a miskolci jégcsarnokban játsszák a jégkorong Magyar Kupa döntőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása