2012.08.9 12:39; Frissítve: 2012.08.9 12:39


Devizahitelek – MSZP: a Fidesz átverte az embereket

Budapest, 2012. augusztus 9., csütörtök (MTI) – Az MSZP szerint az, hogy a Nemzeti Eszközkezelő idén egyelőre mindössze 8 devizahiteles lakását vette meg, azt mutatja: “a kormánynak nyolc, mi lesz a jórészt miatta bajba került devizahiteles családok sorsa”, Orbán Viktor és a Fidesz a devizahitel ügyében is “átverte az embereket”.

Az ellenzéki párt két politikusa – Simon Gábor képviselő és Bangóné Borbély Ildikó elnökségi tag – erről csütörtökön juttatott el közleményt az MTI-hez, amelyben felidézték: két éve a miniszterelnök azt mondta, az eszközkezelő minden lakáshitelest megment; idén 8 ezer, jövőre 7 ezer, 2014-ben pedig már 10 ezer lakás megvásárlását ígérte.

Az, hogy a Nemzeti Eszközkezelő 2012. július 25-ig 8 darab ingatlant vásárolt meg, összesen 27 millió forint értékben, a hét elején derült ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából.

Az eszközkezelő csütörtökön az MTI-vel azt közölte: ősztől várhatóan ezres nagyságrendben vásárolja majd az ingatlanokat, miután a közelmúlt jogszabályváltozásai alapján a jogosultak köre jelentősen bővült.

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2