Frissítve:

Devizahitelek – LMP: csak negyed megoldás született

Budapest, 2015. január 20., kedd (MTI) – Az LMP szerint csak “negyed megoldás” született a devizahitelesek ügyében, a kormány ugyanis az autó- és áruhiteleseken nem segít, a kivezetendő hitelek mögötti deviza átváltásán pedig az Magyar Nemzeti Bank (MNB) jut csaknem százmilliárd forintos haszonhoz – mondta Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője kedden újságíróknak.

Szerinte sem erkölcsi, sem társadalmi, sem pénzügyi oka nincs a lakáshitellel rendelkezők, illetve az autó- és áruhitelesek megkülönböztetésének. Schmuck Erzsébet kijelentette, az autó mára már nem luxuscikk, sok vidéki településen az egyetlen közlekedési eszköz.

A devizát az MNB-nek mintegy 250 forintos euróárfolyamon kellene beváltania a 309 forint helyett, vagyis olyan áron, amelyen beszerezte azt – ismételte meg pártja álláspontját.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták a Junior Prima-díjakat népművészet és közművelődés kategóriában
Budapest - Tíz fiatal népművész, népművelő vehette át a Junior Prima-díjakat népművészet és [...] tovább »
A primák között a Miskolci Nemzeti Színház művészei
Budapest - Junior Prima díjat kapott Simon Zoltán, a Miskolci Nemzeti Színház művésze. tovább »
Családbarát önkormányzat díjakat adtak át az Országházban
Budapest - Akkor családbarát egy település, ha több generáció békés együttélését teszi lehetővé - mondta [...] tovább »
OGY – A perek elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtételről szóló javaslatot nyújtott be a kormány
Budapest - A kormány benyújtotta az egyes bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel [...] tovább »
Az ügyészséghez fordul a Fidesz Demeter Márta ügye miatt
Budapest - A Fidesz parlamenti frakciója az ügyészséghez fordul Demeter Márta országgyűlési képviselő ügye miatt. tovább »
Orbán: Magyarország elkötelezett az ASEM keretein belüli együttműködés fejlesztését illetően
Brüsszel - Magyarország a jövőben is elkötelezett az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) keretein belüli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – Cegléden nyert a Budakalász
Budapest - A Budakalász Cegléden győzött a férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján. tovább »
Férfi röplabda NB I – Újabb vendégsiker
Budapest - A Kecskeméthez hasonlóan a Debrecen is háromszettes győzelmet aratott idegenben a férfi röplabda NB I [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Szoros meccsen nyert a Debrecen
Budapest - A házigazda Debrecen egygólos győzelmet aratott az UVSE csapata felett a férfi vízilabda ob I pénteki [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Nehezen nyert az Újpest az újonc ellen
Budapest - Az esélyesebb Újpest nehezen, 5-4-re győzte le az újonc Hokiklub Budapest csapatát a jégkorong Erste [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Otthon nyertek az erdélyi csapatok
Budapest - A Brassó és a Gyergyó is otthon nyert a jégkorong Erste Liga pénteki fordulójában. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Jól hajrázott a Kecskemét
Budapest - A házigazda Kecskemét jó hajrával győzte le a Pécset a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása