Frissítve:

Devizahitelek – Fidesz: a magyar családok nyertek

Budapest, 2015. január 29., csütörtök (MTI) – A magyar családok nyertek, a bankoknak meg kell kezdeni az elszámolást – kommentálta a Fidesz az Alkotmánybíróság (Ab) csütörtökön közzétett döntését, amelynek értelmében nem alaptörvény-ellenesek az úgynevezett első devizahiteles törvénynek a bíróság által kifogásolt szakaszai.

Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője erre reagáló közleményében azt írta: a bankok időhúzó taktikája elbukott, immár az Ab is kimondta, hogy az alaptörvénnyel összhangban van és nem megkerülhető a bankok elszámoltatásáról szóló törvény végrehajtása.

A magyar családok nyertek, az eddig pereskedő bankoknak is meg kell kezdeni az elszámolást az ügyfeleik felé – írta, rámutatva: miközben más országokban még a tűzoltással vannak elfoglalva, a magyar lakáshitelesek fellélegezhetnek, itthon már rögzített árfolyam van, február 1-jétől indul a forintosítás, valamint a bankok elszámoltatása.

“Az idő igazolta, hogy a magyar parlament bátor és jó döntést hozott, amikor – a bankok és a baloldal heves kirohanásai ellenére – végigvitte a bankok elszámoltatását és a forintosítást megalapozó törvényeket” – olvasható a közleményben, amelyben Rogán Antal jelezte: az elszámoltatással 1000 milliárd forintot kap vissza 1,3 millió magyar család.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Az olaszok elbírnak a bajukkal?
Budapest, Debrecen - Brit szakértők szerint egyre csökken az esélye annak, hogy Olaszország még évekig az [...] tovább »
Megállapodott a posta a nyugdíjbiztosítóval az Erzsébet-utalványok kézbesítéséről
Budapest - Megállapodott a Magyar Posta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal a nyugdíjasok számára [...] tovább »
NGM: január 8-ig kell munkavédelmi képviselőt választaniuk a cégeknek
Budapest - Egy hónapjuk maradt a 20 munkavállalónál többet foglalkoztató cégeknek arra, hogy munkavédelmi [...] tovább »
NAV: csökkent az illegális cigarettapiac
Budapest - Lényegesen csökkent a cigaretta feketepiacának aránya az idén az egy évvel korábbihoz képest - [...] tovább »
Egy rajzából kiderül, hogy milyen a személyisége!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A pszichológusok hisznek abban, hogy egy rajzból sok érdekes információt [...] tovább »
TOP 100: Derczó Istváné a hetedik
Miskolc - Hetedszer adta át az Észak-Magyarország a TOP 100 Gazdasági Díjat, ezúttal Derczó István, a Weinberg [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Olimpia 2024 – Budapest továbbjutott, elfogadta a NOB a második pályázati anyagot
Budapest - A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta Budapestnek a 2024-es olimpia és paralimpia [...] tovább »
Berki Krisztián szombaton Japánban szerepel
Budapest - Idén még egy verseny vár az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztiánra, aki szombaton a [...] tovább »
A győzelem a junior hokiválogatott célja a hazai B-csoportos vb-n
Budapest - Meg is nyerheti a vasárnap a Káposztásmegyeri Jégpalotában kezdődő junior divízió I. B-csoportos [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Csütörtök, péntek
Budapest - A csütörtöki és a pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Eredmények
Budapest/Windsor - Hosszú Katinka két aranyérmet szerzett az úszók rövidpályás világbajnokságának szerdai [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Hosszú Katinka két aranyérmet nyert
Budapest - Hosszú Katinka két aranyérmet szerzett az úszók rövidpályás világbajnokságának szerdai napján a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása