Frissítve:

Devizahitelek – Eltérően ítélik meg elemzők a forintosítás várható sikerét

Devizahitelek – Eltérően ítélik meg elemzők a forintosítás várható sikerét
Budapest, 2014. november 9., vasárnap (MTI) – Eltérően vélekedtek az MTI-nek vasárnap nyilatkozó elemzők arról, hogy mennyire lehet sikeres a devizahitelek forintosítása. Az ING Bank vezető elemzője szerint az ügyfelek örömmel választják a forintosítást, a Buda-Cash Brókerház elemzője ugyanakkor szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a piaci árfolyamon történő forintosítással véglegesen felszámolhatók a devizahitelek.

hiba beküldése

Balatoni András, a ING Bank vezető elemzője úgy véli, hogy a devizahiteles ügyfelek, akik az elmúlt években már “megégették magukat”, örömmel fogják választani a forintosítást, hogy ezáltal csökkentsék devizakitettségüket. Hozzátette: emellett a devizahitelesek “ajándékcsomagot” is kapnak, mivel az egyoldalú szerződésmódosítások és a kamatemelések elszámolása következtében összességében 850 milliárd forinttal csökken a tőketartozásuk, továbbá a kamatok is mérséklődnek, és így 25-30 százalékkal alacsonyabbak lesznek a törlesztőrészletek. Utóbbi nemzetgazdasági szinten évi 120 milliárd forintot jelent.

Balatoni András hangsúlyozta, kedvező, hogy a devizahitelek konvertálása a bejelentett módon nem rak újabb terheket sem a bankokra, sem az államra. Kedvező az is, hogy a konverzió az MNB devizatartalékának a terhére történik, így nem okoz forintgyengülést. Ennek ugyan egyik veszélye, hogy csökken a devizatartalék, ugyanakkor csökken az ország sérülékenységét jelző rövid lejáratú külső kötelezettség is – fűzte hozzá.

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője ugyanakkor szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a piaci árfolyamon történő forintosítással véglegesen felszámolhatók a devizahitelek. Szerinte ugyanis az ügyfelek nem biztos, hogy vállalják a mostani és a hitelfelvételkori árfolyam különbségéből adódó veszteség realizálását. Véleménye szerint így továbbra is fennmaradhat a devizahitel a magyar gazdaságban, és a bankok portfóliója sem fog kellőképpen tisztulni.

Tóth Gergely kifejtette, hogy a svájci frank hiteleket átlagosan 160-165 forinton vették föl az ügyfelek, vagyis a mostani 255 forint körüli árfolyamhoz képest mintegy 90 forint az átváltásból adódó árfolyamveszteség, amit nem biztos, hogy realizálni kívánnak. Megjegyezte, hogy a sokkal kedvezőbb végtörleszést és az árfolyamgát-rendszert is csak kevesen választották.

Véleménye szerint, ha a forintosítás nem kötelező, és piaci árfolyamon történik, akkor nincs túl nagy jelentősége, hiszen piaci árfolyamon bármikor forinthitelre lehet váltani a devizahitelt. Megjegyezte, hogy a bankok esetleg kedvezményes forinthitelekkel segíthetik a folyamatot.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Jövőképek, lehetőségek és életcélok
Debrecen - Hogyan lesz pénzed az egyetem után, illetve a biztonságot vagy a szabadságot választod majd? tovább »
Betegbiztonság növelését célzó pályázatok indulnak az egészségügyben
Székesfehérvár - Mintegy húszmilliárd forint lesz elérhető egészségügyi intézmények számára olyan [...] tovább »
Épülhet az üzletház a Böszörményin – A debreceni közgyűlésről jelentjük
Debrecen - Debrecen nem akarja kifizetni a helyi tömegközlekedés teljes veszteségét. tovább »
Fürdőszövetség: elengedhetetlen a fürdőszolgáltatások áfájának csökkentése
Budapest - A magyar fürdők nemzetközi versenyképességéhez elengedhetetlen a fürdőszolgáltatások áfájának [...] tovább »
Együttműködési megállapodást kötött a Nébih és az élelmezés-egészségügyi intézet
Budapest - Az élelmiszer-biztonsággal és az egészséges táplálkozással kapcsolatos hatékony társadalmi [...] tovább »
NAV: a személyi jövedelemadó idén is fizethető részletekben
Budapest - A még fizetendő személyi jövedelemadó (szja) és egészségügyi hozzájárulás, ha összegük nem [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Újra összegyűlt a Debreceni Kinizsi nagy családja
Debrecen - Két esztendeje olyan sporttörténeti találkozó színhelye volt az egykori dohánygyár szociális [...] tovább »
Steelvent Ózd Rallye – Prológ, Hegyhát, majd Nógrád
Ózd - Péntektől vasárnap estig rendezik meg az idei ralibajnokság második futamát, a Steelvent Ózd Rallye-t. tovább »
Erőt demonstrálva, hibátlanul a négy között
Nyíregyháza - Harmadik mérkőzését is megnyerte az országos juniorbajnokságon a nyíregyházi fiú kosárlabda-csapat. tovább »
Steelvent Ózd Rallye – A bajnok kilőtt az idei évad rajtjánál
Miskolc, Ózd - Herczig Norbertet a szezonnyitón csak megszorítani tudták, a Steelvent Ózd Rallye-ra is győzelmi [...] tovább »
Női labdarúgás: Kilencet rúgott a Szerencs, menetel a Tiszalúc
Miskolc - A női megyei kispályás labdarúgó-bajnokságban a 13. fordulót játszották a csapatok. tovább »
Klublicenc: DVTK igen, Mezőkövesd még nem
Miskolc, Mezőkövesd - A Magyar Labdarúgó Szövetség Elsőfokú Licencadó Bizottsága 2017. április 25-i ülésén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása