Frissítve:

Devizahitelek – A KTI a parlamentben vizsgálná a kormányzati felelősséget

Budapest, 2014. január 19., vasárnap (MTI) – Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) annak megállapítására, hogy a 2001 óta hatalmon lévő kormányokat milyen felelősség terheli a devizahitelezés problémái miatt. Erről Ivády Gábor, a párt politikusa, független országgyűlési képviselő beszélt vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

Kiemelte, a 2001-ben bevezetett devizahiteleket “típushibásnak” és törvénytelennek tartják, ezért az első Orbán-kabinettől kezdődően minden eddigi kormány felelősségét megvizsgálnák az ügyben. A KTI szerint ugyanis a kormányok “folyamatosan a bankok malmára hajtották a vizet” – fejtette ki Ivády Gábor. Hozzátette: egyebek mellett meg kell vizsgálni, hogy a pénzintézetek kellő tájékoztatást nyújtottak-e ügyfeleiknek.

A párt szerint emellett azt is fel kell tárni, hogy a korábbi kormányoknak az euró bevezetésére vonatkozó ígéretei mennyire befolyásolták a hitelfelvevők kockázatelemzését, továbbá, hogy a kormányok és a felügyeleti intézmények a válság után mindent megtettek-e az adósok érdekében.

Ivády Gábor hangsúlyozta, nem hagyják magukra azokat, akik vagy már mindenüket elvesztették, vagy erőn felül teljesítve fizetik törlesztőrészleteiket, sőt azoknak is kárpótlást szeretnének, akik már törlesztették devizában felvett adósságukat.

A képviselő kérdésekre elmondta, a devizahitelek hibásak, de nem semmisek, vagyis a kérdés az, hogy az adósoknak mennyit kell visszafizetniük. A KTI ezért a bankokkal újraszámoltatná a hiteleket, a változó törlesztésből adódó költségeket pedig az állam állná abból a pénzből, amelyet a pénzintézetektől korábban beszedett az adósok megmentésére hivatkozva – mondta Ivády Gábor, aki úgy fogalmazott, nem aggódik javaslatuk pénzügyi megvalósíthatósága miatt.

A KTI politikusa szólt arról is, nem érte váratlanul őket, hogy Áder János köztársasági elnök április 6-ra tűzte ki a választás napját. Elmondta, pártjának képviselői mind a 106 egyéni választókerületben felkészülten várják a voksolást.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Orbán: felértékelődik a közép-európai régió ereje
Budapest - A közép-európai régió erejének a hagyományos német-francia tengellyel szembeni [...] tovább »
Két évvel meghosszabbítják a bejelentési határidőt
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem kell aggódniuk az engedély nélkül létesített fúrt kutak tulajdonosainak, [...] tovább »
Jól teljesítettek a városi cégek
Debrecen - Amióta önkormányzati tulajdonba került, egyre többen szállnak meg a Hotel Lyciumban. tovább »
Varga: Magyarország vonzó környezetet kínál a befektetőknek
Budapest - Magyarország kiszámítható és stabil gazdaságpolitikát követ, így vonzó befektetési környezetet [...] tovább »
Igénylik a személyes tanácsadást
Debrecen - Magyar-Román Nyugdíjtanácsadó Napokat rendezett a Magyar Államkincstár pénteken. tovább »
Környezetvédelmi tévút lehet a plug-in hibrid autók állami támogatása egy felmérés szerint
Budapest - Nem feltétlenül váltották be a hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid autók a hozzájuk [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyíregyházi KC – Megszerezték idénybeli első hazai győzelmüket
Nyíregyháza - Pénteken a bajnokság 8. fordulójában a Kecskemétet fogadta a Nyíregyházi KC NB I B-s csapata. A [...] tovább »
Fogasy: Nehéz feladat volt
Az abszolút kilencedik helyen végzett Fogasy Gergely és Berendi Dávid a jövőévi magyar Európa-bajnoki futam [...] tovább »
Harminchárom éves volt a szkanderes
Ukrajna - Harminchárom esztendősen, autóbalesetben életét vesztette Andrij Puskar 14-szeres világbajnok ukrán [...] tovább »
Két válogatott kézilabdázó is szerződést hosszabbított Érden
Érd - Janurik Kinga és Katarina Krpez Slezak is szerződést hosszabbított az Érd HC női kézilabdaklubbal. tovább »
Magyar-finn – Pátkai visszatért a klubjához
Budapest - Pátkai Máté visszatért klubjához, mivel sárga lapos eltiltása miatt nem léphet pályára vasárnap a [...] tovább »
Nem pomponrázással világbajnok
Nyíregyháza - A 23 éves nyíregyházi lány a magyar egyetemi cheerleader-válogatottal lett a világ legjobbja. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása