Frissítve:

Design Hét – Bauhaus-konferencia, épületbejárás és kiállítás az Átriumban

Budapest, 2014. október 11., szombat (MTI) – Bauhaus-konferenciát, épületbejárást, mini kiállítást és tematikus fotóvetítést rendeznek a Design Hét Budapest programjaként a Kozma Lajos által tervezett Átrium Film-Színházban hétfőn.

Az épületben rendezett kiállítás és bejárás után a téma szakértői tartanak előadásokat. Ferkai András Ybl-díjas építészettörténész előadásában arra keresi a választ, hogy mi is valójában a Bauhaus, Somlai Tibor belsőépítész pedig a “káprázatos” budapesti lépcsőházakról, előterekről és enteriőrökről beszél majd. A korszak emblematikus tárgyait, a jellegzetes csőbútorokat tervező Breuer Marcell munkásságáról Horányi Éva, az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményének főmuzeológusa tart előadást – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az egykori Május 1. moziként ismert épület 2012 őszén nyitott meg újra a budapesti Margit körúton Átrium Film-Színház néven. Mivel ez Kozma Lajos (1884-1948) tervező-építész egyik legismertebb épülete, a színház vezetőinek célja, hogy az Átrium egyfajta Bauhaus-központtá váljon Budapesten. Ennek azelgondolásnak menték szervezik a programot a Design Hét Budapest 2014 eseménysorozat részeként.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Október 23. – Orbán: ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk
Budapest - Ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk - hangoztatta Orbán [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. október 23.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Meg tudja mondani, hogyan szabadul ki a rab?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Mennyire képes odafigyelni a részletekre? Ha igazán alapos, nem lehet gond [...] tovább »
Fotók: Színes emlékező programsor Tiszafüreden
Tiszafüred - Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter volt a szónoka az október 23-ai megemlékezésnek [...] tovább »
Október 23. – Megkezdődött a központi ünnepség a Terror Háza Múzeumnál
Budapest - Megkezdődött az október 23-i központi ünnepség a budapesti Terror Háza Múzeumnál hétfő délután [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ikszelt az ÓKC, nyert az MKC
Mezőkövesd, Ózd - A Mezőkövesdi KC Balassagyarmaton, az ÓAM-Ózdi KC pedig Algyőn lépett pályára a férfi NB [...] tovább »
Mexikói Nagydíj – Idei negyedik különböző pilótapárosát veti be a Toro Rosso
Mexikóváros - Ötödik egymást követő versenyén a negyedik különböző pilótapárossal áll rajthoz a [...] tovább »
Nagyvarsányi úszók sikere
Nagyvarsány - Sikeresen kezdtek a nagyvarsányi úszópalánták a Szabolcs-Tour versenysorozat első állomásán. tovább »
DVTK vs. Bp. Honvéd – A második büntető már bement
Miskolc, Debrecen - Ismét nyert a DVTK, ezúttal a bajnokot győzték le, és a szakmai igazgatójuk megkönnyebbült a [...] tovább »
Minden számban magyar győzelem született Lakiteleken a szektorlabda Eb-n
Budapest/Lakitelek - Minden számban magyar siker született Lakiteleken a szektorlabda, vagy közismertebb nevén [...] tovább »
DVSC: a háromszázados hátvéd sajnálja az elhullajtott pontokat
Debrecen - Különleges hangulatú találkozóra került sor szombaton délután a Nagyerdei Stadionban, ugyanis a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása