Frissítve:

Dempsey tábornok megvédte Izraelt a gázai civil áldozatok ügyében

Jeruzsálem, 2014. november 7., péntek (MTI) – Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke megdicsérte az izraeli hadsereget, amiért „megtette, amit csak tehetett”, hogy ne legyenek civil áldozatai a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni nyári ötvennapos hadműveletnek Gázában.

hiba beküldése

Izrael „rendkívüli erőfeszítéseket tett” a polgári áldozatok számának csökkentésére a harcokban, és a washingtoni védelmi minisztérium delegációt is küldött a tanulságok levonására – közölte csütörtökön a vezérkar elnöke New Yorkban, a nemzetközi ügyek Carnegie etikai tanácsának (Carnegie Council for Ethics in International Affairs) ülésén.

„Úgy gondolom, Izrael rendkívüli erőfeszítéseket tett a járulékos károk és a polgári áldozatok elkerülése érdekében” – mondta Martin Dempsey a bizottságnak.

„Az izraeli hadseregnek nem állnak érdekében a civil áldozatok. A Gázai övezetből Izraelre lőtt rakéták és lövedékek leállítása a célja” – tette hozzá az amerikai tábornok, akinek szavait a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja idézte pénteken.

Dempsey szerint a Hamász „szinte föld alatti társadalommá” változtatta az övezetet az egész földsávot behálózó alagút-rendszerrel, ami jelentős kihívást okozott az izraeli hadseregnek.

„De (az izraeliek) speciális eszközökkel próbálták korlátozni a civil áldozatok számát, például előre tudatták egyes építmények lerombolását” – mondta a tábornok.

Martin Dempsey elmondta, hogy három hónappal ezelőtt az amerikai hadvezetés küldöttséget menesztett Izraelbe, és az tanulmányozta a polgári áldozatok elkerülésére és a csempészalagutak ellen tett lépéseket.

Izraelt számos bírálat érte a washingtoni Fehér Ház részéről is a gázai hadművelet civil áldozatai miatt, ugyanis a harcokban gázai palesztin és ENSZ-jelentések szerint körülbelül 2100 palesztin, többségében civil vesztette életét. A Human Rights Watch jogvédő szervezet szeptemberi jelentése szerint Izrael háborús bűnt követett el három gázai ENSZ-iskola megtámadásakor, az Amnesty International szerdai jelentése szerint pedig Jeruzsálem „érzéketlen közömbösséget” tanúsított a gázai polgári áldozatok iránt.

-MTI-



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Theresa May állítólag megígérte, hogy nem ő vezeti a Konzervatív Pártot a következő választásokon
London - Nem hivatalos értesülések szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán megígérte a kormányzó [...] tovább »
Strasbourgi lövöldözés – Megerősítették a német-francia határ ellenőrzését
Berlin - Megerősítették a német-francia határ ellenőrzését a közvetlenül a határ francia oldalán fekvő [...] tovább »
ENSZ-főtitkár: a katowicei klímacsúcs egyelőre nem oldotta meg a kulcskérdéseket
Varsó - A klímavédelmi tárgyalások előrehaladtak, de a kulcsfontosságú kérdések még nem oldódtak meg - [...] tovább »
Szijjártó: lehetőség nyílik Magyarország és Kambodzsa együttműködésének szorosabbra fűzésére
Budapest - A dinamikusan fejlődő délkelet-ázsiai térség érdeklődése egyre inkább Európa felé fordul, [...] tovább »
Az EU szigorítja a robbanóanyagok összetevőinek és adalékanyainak uniós ellenőrzését
Brüsszel - Az Európai Unió Tanácsának munkáját segítő Állandó Képviselők Bizottságának (COREPER) [...] tovább »
A Csillag születik kapta a legtöbb jelölést a hollywoodi színészcéh filmes díjaira
Los Angeles - A Csillag születik kapta a legtöbb jelölést a hollywoodi színészcéh filmes díjaira, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kék Cápák – Több mint magabiztos győzelem
Nyíregyháza - Szerdán a Békést fogadta a Nyíregyháza Blue Sharks NB I./B-s csapata. tovább »
Női kézilabda Eb – Ismét győzött a címvédő Norvégia
Nancy, 2018. december 12., szerda (MTI) - A címvédő norvég női kézilabda-válogatott hét góllal legyőzte [...] tovább »
A Mercedesszel idén sem bírtak
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Bár a Ferrari sokat fejlődött, eleinte jól is taktikázott, a szezon végére [...] tovább »
Ezúttal kikaptak a Kazincbarcikai Ördögök
Kazincbarcika- Férfi futsal NB II, Keleti csoport, 15. fordulójában vereséget szenvedett a Kazincbarcikai Ördögök. tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Bejelentette visszavonulását Cameron van der Burgh
Hangcsou - Befejezi pályafutását Cameron van der Burgh, olimpiai bajnok dél-afrikai úszó. tovább »
Akár az SSC Napoli is továbbjuthatott volna
Debrecen - Herczeg András szerint a nápolyiak is megütik azt a szintet, mint amilyet a BL-csoportbeli riválisaik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása