Frissítve:

Déli Áramlat – Szerb kormányfő: rossz hír a Déli Áramlat leállítása

Belgrád, 2014. december 2., kedd (MTI) – Rossz hírnek nevezte a Déli Áramlat gázvezeték építésének leállítását Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, de hozzátette, hogy Szerbia végig kitartott a projekt mellett, továbbá “semmilyen módon nem járult hozzá az orosz döntéshez”.

hiba beküldése

A szerb miniszterelnök izraeli hivatalos látogatásán, Jeruzsálemben nyilatkozott a szerbiai közszolgálati televíziónak, miután a világsajtó közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentését, amely szerint Moszkva a jelenlegi körülmények között, az Európai Unió ellenkezése miatt nem tudja megkezdeni a Déli Áramlat építését.

Vucic kiemelte: nem örül Putyin döntésének. Hangsúlyozta, hogy Szerbiának nincs köze ehhez a döntéshez. “Most az Európa-barát és oroszbarát felek mutogathatnak egymásra, hogy ki miért hibás, de Szerbia semmilyen módon nem vétkes” – fogalmazott a szerb kormányfő.

Hozzáfűzte, hogy Szerbia több mint hét évet áldozott a Déli Áramlat gázvezeték projektjére, és kitartott mellette akkor is, amikor nagy nyomást gyakoroltak miatta az országra.

Vucic azt is hangsúlyozta: Szerbia lakosainak nem kell aggódniuk a gázellátás miatt sem idén, sem jövőre, jóllehet a Déli Áramlat nagyobb energiabiztonságot jelentene az országnak.
A Déli Áramlat szerbiai szakaszának megépítéséről szóló megállapodást júliusban írták alá. A megállapodás értelmében a 421 kilométeres szerbiai szakasz építése az év végéig elkezdődött volna. A szerb miniszterelnök korábbi becslése szerint a projektben részt vevő vállalatok bevétele elérhette volna a 350 millió eurót is, illetve a több évig tartó munkálatok során 25 ezer embert alkalmaztak volna közvetlenül, közvetetten pedig akár 100 ezer ember is munkához juthatott volna a projektnek köszönhetően.

-Markovics Annamária, MTI-



További hírek a Gazdaság kategóriából
KSH: 4,3 százalékosra csökkent a munkanélküliség
Budapest - 2016. november-2017. januárra 198 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, ami 82 ezerrel alacsonyabb az [...] tovább »
Csökken a benzin, nő a gázolaj ára
Budapest - Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a [...] tovább »
Kft-k, figyelem: fontos határidő közeleg
Debrecen - A társasági törzstőke március 15-től nem lehet kevesebb 3 millió forintnál. tovább »
OGY – Törvénymódosítással segítené a kárt szenvedett gazdákat a mezőgazdasági bizottság
Budapest - Törvénymódosítással segítene az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága az időjárási [...] tovább »
Álláspiaci trendek napjainkban
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az elmúlt évekre visszatekintve megfigyelhető némi változás az [...] tovább »
A GVH jogsértő reklámok miatt megbírságolta a Telekomot
Budapest - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte a Magyar Telekom Nyrt. összehasonlító [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong MOL Liga – Az Újpesttel küzdenek a miskolciak az elődöntőben
Budapest/Debrecen/Miskolc, 2017. február 27., hétfő (MTI) - A címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék [...] tovább »
Jól halad a veszprémi Palmarsson felépülése
Budapest - Jól halad a Telekom Veszprém izlandi kézilabdázója, Aron Palmarsson felépülése. tovább »
Tolnai Tibor remekelt a bowlingdöntőben, meg is nyerte
Debrecen - Országos versenyeken képviselte Debrecen színeit a Cívis Egyesület két versenyzője. Ábrók Andrea a [...] tovább »
Benkó Barbara harmadik lett egy kiemelt hegyikerékpáros versenyen
Budapest - A hegyikerékpáros Benkó Barbara szakaszgyőzelme után harmadikként zárt összetettben a ciprusi [...] tovább »
Rapport középmezőnyben zárt a sakk GP első állomásán
Sardzsa - Rapport Richárd ötvenszázalékos mérleggel a középmezőnyben zárt a sakk Grand Prix-sorozat első, [...] tovább »
DVSC vs. DVTK: keddtől kaphatók a jegyek
Debrecen - A DVSC labdarúgó csapata a Diósgyőr ellen, március 4.-én szombaton, 15 óra 30 perctől játssza [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása