Frissítve:

Déli Áramlat – Szanyi Tibor: Orbán Viktor “irgalmatlan pofont kapott”

Brüsszel, 2014. december 2., kedd (MTI) – Orbán Viktor “irgalmatlan pofont kapott” azzal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, felhagynak a Déli Áramlat nevű gázvezeték tervével – mondta kedden újságíróknak Brüsszelben Szanyi Tibor.

hiba beküldése

Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselő szerint a bejelentés azt jelenti, hogy a magyar miniszterelnök “keleti politikájának ez a kitűzött projektje gyakorlatilag elbukott”.
A kormányfő “teljes mértékig Putyin elnök korábbi szándékai mellé állt, mondhatni Putyin autokráciájának utolsó európai szövetségeseként” – mondta Szanyi. Megfogalmazása szerint annak, amire az Orbán-kormány az elmúlt hetekben nagy lendülettel szervezkedett, azaz a Déli Áramlat magyarországi szakasza megvalósításának, most “egy pillanat alatt, egy csettintéssel vége szakadt”.

Az MSZP-s politikus szerint “ugyanígy el fog bukni Orbán Viktor paksi projektje is”, amelynél szerinte teljes mértékben mellőzték a szükséges konzultációt.
Magyarország részéről – folytatta Szanyi – az lenne okos dolog, ha a közös európai energiabiztonsági politika mentén, az energiaunió megteremtésének útján haladna, és csökkentené az orosz gáztól való függőségét, amely jóval magasabb, mint az uniós átlag.

Szanyi Tibor leszögezte: “egységben kell kezelni az európai energiabiztonsági kérdéseket”. Ennek megfelelően – tette hozzá – “nincs olyan, hogy rossz Déli Áramlat, rossz Nabucco, rossz Kék Áramlat, rossz Északi Áramlat”. “Minden jó lehet, ami ezt a komplex és összeköttetéseket biztosító energiarendszert eredményezi” – vélekedett. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a Déli Áramlat terve történetesen az EU-val partnerségi kapcsolatra lépett Ukrajna megkerülését szolgálja.

– MTI, Kárpáti János –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Közgazdász: a pénzügyi és a biztosítási szektorban nőttek legkevésbé a bérek
Budapest - A legkevésbé a pénzügyi és a biztosítási szektorban nőttek a keresetek - mondta Regős Gábor, a [...] tovább »
A Nébih élménypedagógiai programjaival bővült a Minipolisz gyermekváros
Budapest - Élménypedagógiai programokat kínáló és hasznos ismereteket közvetítő tereket adott át a Nemzeti [...] tovább »
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: leginkább a családi és a hobbipincészetekben fordul elő mustgázmérgezés
Budapest - Többnyire a családi és a hobbipincészetekben okoz baleseteket a mustgáz - mondta Brazsil Dávid, a [...] tovább »
Változó a termésátlag megyénkben
Miskolc - A kukorica aratásával még van, ahol kivárnak, hogy száradjon. tovább »
Nem változik az üzemanyagok jövedéki adója októbertől
Budapest - Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált [...] tovább »
Matolcsy: kilenc szellemi műhely működik majd a “bölcs várban”
Budapest - Kilenc szellemi műhely működik majd a "bölcs várban", a tudás házában, az épületben egyebek mellett [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Negyed óra alatt megnyertük, majd tíz perc alatt el is buktuk a meccset…”
Borsodnádasd - A labdarúgó Heves megyei I. osztály 6. fordulójában hazai pályán kapott ki a BLASE. tovább »
Ugrai Roland megszerezte első gólját Görögországban
Athén - A magyar válogatott Ugrai Roland szombaton megszerezte első gólját a görög Atromitosz labdarúgócsapatában. tovább »
„Léptünk egyet előre”
Hajdú-Bihar - Íme, a megye I-es bajnokság szombati mérkőzéseinek eredményei, illetve az edzői nyilatkozatok. tovább »
Nyíregyházi KC – Vereség Ózdon
Nyíregyháza - A Nyíregyházi KC egygólos vereséget szenvedett Ózdon. tovább »
Kerekesszékes vívó Eb – Újabb magyar harmadik hely
Budapest/Terni - Bronzérmet nyert a magyar női tőrcsapat a kerekesszékes vívó Európa-bajnokságon, az [...] tovább »
„A labdarúgás egy kegyetlen játék”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II déli bajnokság 6. fordulójának mérkőzései. Vasárnap nem lesz több meccs. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása