Frissítve:

Daróczi Csaba harmadszor lett az év természetfotósa

Az Év Természetfotósa pályázat nyertese, Daróczi Csaba képe előtt a díjátadóján, a Magyar Természettudományi Múzeumban 2014. november 4-én. Az Év Természetfotósa pályázat nyertese, Daróczi Csaba képe előtt a díjátadóján, a Magyar Természettudományi Múzeumban 2014. november 4-én. - © MTI Fotó: Marjai János
Budapest, 2014. november 4., kedd (MTI) – Harmadik alkalommal vehette át a GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa díjat Daróczi Csaba a pályázat kedd esti díjátadóján a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol a beérkezett felvételek legjobbjaiból kiállítás is nyílt.

hiba beküldése

Az év ifjú természetfotósa – tavalyi győzelme után másodszor – Balla Tihamér lett, az év természetfotóját Selmeczi Dániel készítette.

Magyarország és a régió legrangosabb természetfotós megmérettetését idén 22. alkalommal írta ki a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége. A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2014 pályázaton hazai és határon túli, profi és amatőr természetfotósok csaknem 4000 képe közül válogatta ki a legjobbakat a zsűri – közölte a díjátadót megelőző sajtótájékoztatón Radisics Milán, a naturArt elnöke.

Elmondása szerint a pályázat ezúttal minden eddiginél szorosabb versenyt hozott: a döntőben több mint hatvan alkotó 98 műve versengett. A szoros versenyt mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy a zsűrizés során a két legjobb kollekció között végül alig néhány tized pontnyi különbség döntött.

Csiba Péter, a GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. igazgatósági tagja kiemelte: Az Év Természetfotósa pályázat korábbi négyszeres győztese, a világszerte elismert magyar fotós,

Máté Bence ezúttal mindössze egyetlen képpel szállt versenybe, de ez a fotó megnyerte a Napnyugtától napkeltéig kategóriát. Ugyanezzel a képpel Máté Bence a világ legfontosabb természetfotós pályázatán, a BBC Wildlife Photographer of the Year 2014 versenyen néhány hete megnyerte a madárfotók kategóriáját.

Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója elmondta: az utolsó fordulóba jutott kilencvennyolc fotográfiából rendezett kiállításnak a múzeum kupolacsarnoka ad otthont 2015. január 5-ig. A döntős felvételekkel a közönség az Alexandra Kiadó gondozásában megjelenő, Az év természetfotói – Magyarország 2014 című kötetben is találkozhatnak.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Szili: hitvállalással, közösségi kiállással lehet tenni a szabadságért és a függetlenségért
Léva - A hétköznapokban hitvállalással és közösségi kiállással lehet tenni a közösség szabadságáért és [...] tovább »
Meghalt egy motoros Pécs határában
Pécs - Meghalt egy motoros Pécs határában vasárnap délután - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság [...] tovább »
Föld napja – Szakértők: felgyorsultak a környezeti változások
Budapest - Az elmúlt időszakban felgyorsultak a környezetet érintő változások - hangoztatták szakértők az M1 [...] tovább »
A fogyás csapdájába esve
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Szomorú adatok: húsz éven belül minden ötödik anorexiás belehal a betegségbe. tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 16. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Csapadékosabb, de továbbra is meleg idő várható a jövő héten
Budapest - A következő napokban is marad a meleg idő, többfelé 25 fok körüli maximumokkal, ugyanakkor a jövő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Már a bajnoki cím jár a játékosok fejében…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában nyolc mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
“Az első félidőben elolvadtunk mint a vaj”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 23. fordulójában két [...] tovább »
„A csapat és a nézők egymásra találtak”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 24. fordulójában hat mérkőzést rendeztek meg vasárnap. tovább »
“Sorozatban ez a harmadik meccsünk amikor nem tudjuk hogy melyik kapura támadunk”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 23. fordulója. tovább »
Férfi röplabda NB I – Debrecenben nyert a Pécs
Budapest - A Pécs 3-1-es győzelmet aratott a Debrecen vendégeként a férfi röplabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Labdarúgó NB II – Pontokat veszítettek a dobogósok
Budapest - A listavezető MTK, a második Kisvárda és a harmadik Békéscsaba is döntetlent játszott vasárnap a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása