Frissítve:

Czunyiné: ismét emelkedtek a pedagógusbérek

Budapest, 2015. október 5., hétfő (MTI) – Ismét emelkedtek a pedagógusbérek: az életpályamodell keretében átlagosan 3,4 százalékos emelés érkezett az érintetteknek a szeptemberi fizetéssel – mondta a köznevelési államtitkár hétfőn Budapesten, a pedagógusok világnapján tartott sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

Czunyiné Bertalan Judit felidézte, hogy 2013 augusztusa és 2014 szeptembere között háromszor nőtt a pedagógusok bére. Ilyen mértékű béremelés más ágazatban nem volt. 2013-ban 32,5 milliárddal biztosított több forrást az állam. Ehhez képest 2014-ben további 120,9 milliárddal nőttek a források, idén pedig 38,5 milliárddal tette hozzá.

Jövőre és 2017-ben is lesz bérfejlesztés, az életpályamodell folytatására jogszabályi garancia van – jelezte.
Több mint 22 ezer pedagógus került be januártól a pedagógus II. vagy a mesterpedagógus fokozatba. 5194 mesterpedagógus, szaktanácsadó és szakértő kezdte meg emelt minősítéssel és fokozattal munkáját – közölte. Jövőre folytatódik az átsorolás, ha sikeresek lesznek a minősítési eljárások, akkor tízezres nagyságrendben – mondta.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál (Klik) dolgozó, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező technikai dolgozók idén kétszer kapnak béren kívüli juttatást, az 50 ezer forint első része már eljutott hozzájuk szeptember 15-ével. A következő részlet is megérkezik a vállalt határidőre – közölte.

Czunyiné Bertalan Judit beszámolt arról is, hogy az életpályával összefüggésben kutatást végeztek csaknem nyolcezer pedagógus és kétezer óvodapedagógus bevonásával. A pedagógusok kiemelték, hogy az életpálya fontos, egyaránt szolgálja az átlátható szakmai előmenetelt és biztosít jobb pénzügyi megbecsülést. Különösen pozitív az óvodapedagógusok körében az életpálya. A mesterpedagógusok 93 százaléka, az intézményvezetők 73 százaléka támogatja az életpályát.

A pedagógusok 95 százaléka azért jelentkezők a minősítésre, mert motiválja a szakmai előrehaladás, az anyagi és erkölcsi megbecsülés mellett – közölte, jelezve: minél többet tudnak róla, annál inkább látják az előnyeit.

A minősítésben részt vevő pedagógusok 71 százaléka támogatja, hogy munkájukat szaktanácsadók segítsék – tette hozzá, kiemelve: minden második pedagógus egyetértett azzal, hogy az értékelés visszajelzést, szakmai támogatást ad.
Kitért arra is, hogy 10,9 százalék nem kíván a további besorolásba lépni, egynegyedük két vagy három szintet is előre lépne – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva az államtitkár közölte: a nyilvántartott túlórák kifizetése folyamatos.
Az etikai kódexre vonatkozóan azt mondta: az utóbbi időben bebizonyosodott, hogy elkerülhetetlen bizonyos normák megfogalmazása. A kódexre a pedagóguskar tette a szövegszerű javaslatot, várja a véleményeket, zajlik a társadalmi egyeztetés.

Az önértékelési folyamat az életpálya következő lépcsője, önértékelési pontok jöhetnek létre, a pedagógusok valós visszajelzést kaphatnak a munkájukról – közölte egy másik felvetésre Czunyiné Bertalan Judit.

A belső értékelési csoport rövidítése, a “becs” számára sokkal szimpatikusabb – jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve: a másik elterjed rövidítés “a fantázia szüleménye”.

Kitért arra is: 2010-ben az Oktatási Világfórumon a világnappal összefüggésben célként fogalmazták meg a pedagógusok pozíciójának erősítését, és kimondták, a pedagógusok a kulcsai annak, hogy valóban fenntartható társadalmat lehessen építeni a világban.

A köznevelési államtitkár a világnap alkalmából megköszönte a köznevelésben dolgozó pedagógusok hivatástudattal végzett munkáját.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Főszerep a Napszálltában – A legnagyobb tanulság, hogy el kell fogadni: valamire nincs válaszunk
Miskolc - Nagy formátum. Szűk fókusz. A képben lüktető világ. A Napszállta bátorsága. Interjú: Jakab Julival, [...] tovább »
Pszichológus: a valódi kapcsolatok hiánya és a virtuális kapcsolatok erősödése a jellemző
Budapest - A valódi kapcsolatok hiánya és a virtuális kapcsolatok erősödése a jellemző napjainkban - mondta [...] tovább »
Egy férfit köröznek, egy nőt elfogtak a fentanilt tartalmazó reptéri csomag miatt
Budapest - A 24 éves Horváth Józsefet körözik, egy 32 éves nőt szombaton elfogtak azzal a veszélyes, [...] tovább »
Díjesővel zárt a 15. CineFest
Miskolc - Közel 25 ezer néző volt kíváncsi a miskolci filmfesztivál 71 alkotására. tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint 38. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ugrai Roland megszerezte első gólját Görögországban
Athén - A magyar válogatott Ugrai Roland szombaton megszerezte első gólját a görög Atromitosz labdarúgócsapatában. tovább »
„Léptünk egyet előre”
Hajdú-Bihar - Íme, a megye I-es bajnokság szombati mérkőzéseinek eredményei, illetve az edzői nyilatkozatok. tovább »
Nyíregyházi KC – Vereség Ózdon
Nyíregyháza - A Nyíregyházi KC egygólos vereséget szenvedett Ózdon. tovább »
Kerekesszékes vívó Eb – Újabb magyar harmadik hely
Budapest/Terni - Bronzérmet nyert a magyar női tőrcsapat a kerekesszékes vívó Európa-bajnokságon, az [...] tovább »
„A labdarúgás egy kegyetlen játék”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II déli bajnokság 6. fordulójának mérkőzései. Vasárnap nem lesz több meccs. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Újabb hazai fehérvári siker
Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 harmadik hazai összecsapásán is nyert az osztrák jégkorongligában (EBEL). tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása