Frissítve:

Czomba: a versenyszféra adja a foglalkoztatási növekedés döntő többségét

Budapest, 2014. november 13., csütörtök (MTI) – Mintegy tizenegy hónapja úgy nő a foglalkoztatás Magyarországon, hogy a növekedés döntő többségét a versenyszféra adja – hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a Vállalati felelősségvállalás – felelős foglalkoztatás elnevezésű konferencián.

hiba beküldése

Hozzátette: jók a munkanélküliségi és foglalkoztatási tendenciák, de uniós szinten messze nem ott tartunk, ahol szeretnénk. A 62-63 százalékos lakossági foglalkoztatási ráta óriási eredmény, de az uniós elvárás 75 százalék – jelezte.

Czomba Sándor elmondta: 2010-hez képest a 15-24 éves fiatalok foglalkoztatása 40-50 ezerrel javult. 2012 végén jött be az első munkahely garancia program, onnantól kezdve elkezdett nőni a foglalkoztatás a fiatalok esetében is – mondta.

Az uniós átlag itt 32,3 százalék, a magyar 23,1 százalék, ezt kell folyamatosan közelíteni az uniós szinthez – jegyezte meg.

Kifejtette, sok munkalehetőségtől a tapasztalat hiánya miatt esnek el a fiatalok. Ezért az első részletben 2016 júniusáig összesen 40 milliárd forintot fordítanak az ifjúsági garancia programra – közölte. Ebből mintegy 40 ezer, 6 hónapnál hosszabb ideig a munkanélküli regiszterben lévő fiatalt szeretnének megszólítani, elhelyezni, képzést biztosítani számukra – jelentette ki.

Az ifjúsági garancia programmal az uniónak az a célja, hogy a 25 év alatti fiatalokat a munkanélkülivé válástól számított 4 hónapon belül valamilyen aktív foglalkoztatáspolitikai eszközzel szólítsák meg, színvonalas állásajánlatot kapjanak, vagy képzésben részesüljenek – mondta Czomba Sándor.

A magyar kormány már számos, kifejezetten fiatalokra koncentráló intézkedést tett – mondta. Magyarországon a 25 éven alattiak tanulás melletti munkavégzése azonban klasszisokkal alacsonyabb szinten van, mint tőlünk nyugatra, ezért ezen a területen is van feladatunk – mondta az államtitkár.

Az első munkahely garancia programmal kapcsolatban az államtitkár megjegyezte: a végén a programban részt vevő fiatalok több mint fele ugyanott dolgozott, de már állami támogatás nélkül. Ma is több mint 16 ezren vesznek részt a programban – tette hozzá.

Czomba Sándor kitért a munkahelyvédelmi akciótervre, amely amellett, hogy megőrizte a munkahelyeket, újakat is generált. Az indulás óta a program keretében több mint 100 milliárd forint maradt a vállalatoknál – mondta.

Aláhúzta, a tartós munkanélküliség az egyik legsúlyosabb probléma. A több éve munkanélküli embereknek szinte lehetetlen automatikusan az elsődleges munkaerőpiacra kimenni, mivel nincsenek rá felkészülve – jegyezte meg. A munkanélküliség leküzdésében az is gondot okoz, hogy a magyar munkaerő mobilitása a nullához közelít – mondta Czomba Sándor.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Átadták a Szilícium-völgy több mint 25 millió dollárral járó tudományos díjait
San Francisco - Ötödik alkalommal adták át a kimagasló tudományos eredményekért odaítélt, összesen több mint [...] tovább »
Az ingatlanértékesítést, a helyi adózást és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását is érinti az adócsomag
Budapest - A versenyképesség növeléséről szóló hétfőn beterjesztett adócsomagban a bérmegállapodás [...] tovább »
Generációs különbség van a pénzügyi tájékozódási szokásokban
Budapest - A negyven évnél fiatalabb korosztályokban már egyértelművé vált a világháló vezető szerepe, [...] tovább »
Bérben az igazság?
Azért a társadalomban él egy nem kicsi nosztalgia a Kádár-éra iránt, amikor az üzletek polcain lényegében [...] tovább »
Durván drágul jövőre a kenyér
Budapest - A kenyér 30 százalékos áremelkedésével kell kalkulálniuk a fogyasztóknak januártól, mivel a [...] tovább »
Népszerűek a takarékok
Budapest - A takarékszövetkezetek első számú előnye a helyi jelenlét és az ebből következő helyismeret. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Stadion – Eldőlt a klubház: élt 77 évet, 5 hónapot és 10 napot
Miskolc - A Diósgyőri Stadion bontása hétfőn a klubházzal folytatódott, már csak a Napos oldal „tartja magát”. tovább »
Női kézilabda Eb – Egygólos dán siker a magyar csoportban
Helsingborg/Malmö - A dán válogatott 22-21-re legyőzte a montenegrói csapatot a svédországi női kézilabda [...] tovább »
Trombózis alakult ki a Telekom Veszprém kapusának lábában
Veszprém - Trombózis alakult ki a Telekom Veszprém horvát kézilabdázója, Mirko Alilovic lábában, ezért a kapus [...] tovább »
Jégkorong MOL Liga – Rangadót nyert az Újpest
Budapest - Az Újpest házigazdaként 5-3-ra legyőzte a címvédő és listavezető DVTK Jegesmedvék együttesét a [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Vereséggel kezdtek a magyarok
Budapest/Malmö - A magyar válogatott 27-22-re kikapott Csehországtól hétfőn Malmőben a svédországi női [...] tovább »
DVTK Jegesmedvék: Ismét az Újpest volt a jobb
Miskolc - Hétfőn este az újpestiek vendégeként korcsolyáztak jégre a Macik a Mol Ligában. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása